A százéves trianoni évfordulón, csütörtökön megjelent interjúnkban Ungváry Krisztián történészt a Parlamenttel szemben található emlékműről is kérdeztük (a járványveszély miatt az alkotást majd csak augusztus 20-án adják át). A föld alá vezető folyosó két oldalán olyan települések nevei szerepelnek, amelyek 1920 után elvesztek Magyarország számára. Ungváry egyebek mellett kifogásolta, hogy közöttük van például Zágráb is. „Horvátországgal társországi státuszban voltunk, Zágráb soha nem tartozott a szűkebb értelemben vett történelmi Magyarországhoz” – hívta fel a figyelmet a történész.
Ungváry közlése szerint az interjú megjelenése után „barátságos hangvételű” levelet kapott Wachsler Tamástól, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától. Wachsler arról számolt be, hogy az emlékműre 1920 előtti horvátországi települések nem kerültek fel, Zágráb csak egy korábbi, „rossz látványterven” volt látható. Ungváry ezt örvendetesnek nevezte, de megjegyezte: a módosításról „sem a sajtót, sem engem nem tájékoztattak”.
Hangsúlyozta, hogy ezért is kell óvatosan bánni „Nagy-Magyarország” térképével, amely magában foglalja Horvátországot. Ungváry dolgozószobájában is látható ilyen térkép, de ő történészként használja, pontosan tisztában van azzal, hogy a horvát rész – eltekintve egyes határ menti vidékektől – soha nem volt magyar szállásterület, ott soha nem élt jelentős számú magyar lakosság. (Kádár János szülővárosa, Fiume – a mai Rijeka – helyzete egészen speciális.)
Azok, akik „Nagy-Magyarországot” ábrázoló matricát ragasztanak az autójukra, vagy ilyen pólót viselnek, egy végtelenül leegyszerűsített üzenetet közvetítenek: azt, hogy „mindent vissza akarunk kapni”. Lehet, hogy nem mindenkinek ez a szándéka. Ha azonban valaki szimbólumot használ, akkor kötelessége gondoskodni arról, hogy az adott jelkép ne legyen félreérthető. Márpedig a matricán vagy pólón látható „Nagy-Magyarország” kifejezetten félreérthető, felesleges vagdalkozás – állapította meg Ungváry Krisztián.
Az ilyesfajta gondolkodás vezet azoknak az „idióta nézeteknek” a terjedéséhez, hogy a nemzetiségek eredetileg Magyarországhoz akartak tartozni, és ettől csak a „Soros Györgyhöz hasonló felforgató figurák” tántorították el őket – folytatta a történész. Hozzátette: nekünk is fájdalmas, ha olyan „Nagy-Szlovákia” térképet látunk, amelynek a Dunántúl is a része, vagy olyan „Nagy-Romániát”, amely a Tiszántúlt is magában foglalja.
Azzal, hogy az Alkotmány utcai emlékművön végül nem lesznek horvát helységnevek, a legnagyobb probléma még nem oldódott meg – jelentette ki Ungváry Krisztián. Hiszen továbbra is érvényes, hogy a feltüntetett helységnevek az 1913-as állapotot tükrözik. Sok kisebb településen ugyanis egyáltalán nem éltek magyarok, magyar nevet is csak a századforduló környékén kaptak.
