Nézzük a tényeket! Még akkor is, ha az alternatív tények korszakában élünk, és egy olyan irodalmi antológiáról szólunk, mely az írás eleve fiktív attitűdjén, a képzelet alkotásán túl ráadásul a múlt lehetséges jövőeseményeit veszi számba – valamely jelenünkből. (Ó, te fránya Marty McFly!) A Nézzünk bizalommal a múltba! a Hévíz folyóirat szerkesztőinek (ez esetben Cserna-Szabó András és Fehér Renátó) második olyan antológiája, mely egy történelmi esemény évfordulójára jelent meg – alternatívaként. (Az első, A másik forradalom címmel 2016-ban jött ki az ’56-os forradalomra emlékezve-emlékeztetve.) Az 1920. június 4-én aláírt békeszerződés 100. évfordulójára a mottóként választott Örkény-egyperces, s e novella címét (Nézzünk bizakodva a jövőbe!) némi változtatással könyvcímmé kölcsönző kötet 11 kortárs magyar szépíró novelláját, egy magyar történész (Ablonczy Balázs) ezen összeállításhoz írt előszavát és egy román történész (Lucian Boia), korábban magyarul is megjelent munkájának (Vesztesek és győztesek. Az első világháború újraértelmezése) egy részletét tartalmazza – nem utolsósorban rendkívül ötletes, figyelemfelkeltő illusztrációkat.
Ahogy arra bár Ablonczy Balázs előszava rámutat, az igencsak kortalan „mi lett volna, ha…” szemlélet speciális változata a hivatásos történészek körében is tudományos megalapozottságú ágazattá nőtte ki magát nem is oly rég, az irodalom (és a politika) területén ez az elbeszélésmód mindig is virágzott.
S ezúttal sem fogták vissza magukat szépíróink, akik akár optimistán, akár pesszimistán közelítettek a képzelet kiindulási pontjaként rögzített dátumhoz (még ha esetenként felül is írták azt a történeteikben), irodalmi színvonalát tekintve egyiküknek sincs pironkodnivalója: mindegyik elbeszélés remek teljesítmény. [Papp-Zakor Ilka novellája sem kivétel ez alól, noha egy nyúlfarknyi utaláson kívül mintha kilógna a tematikus összeállításból, ahogy Selyem Zsuzsa írása is, mely itt Drakulaland 2020, avagy miért édesebb a román kóla? címen szerepel, a pár héttel korábban megjelent önálló kötetében (l. recenziónkat a Nyitott mondat május 22-i számában) viszont A tökéletes fotó címmel olvasható.]
Mi lett volna, ha Ady 1904-ben öngyilkos tette során Georges Clemenceau menyére zuhan? (Egressy Zoltán) Ha a magyar gróf miniszterelnököt nem gyilkolják meg, hogy aztán mégis? (Zoltán Gábor) Ha a Tanácsköztársaság megkapja a szovjet hadi támogatást? (Csabai László) Ha Magyarország területe nem kétharmadával csonkul, hanem teljes egészében eltűnik, s mára már csak idős zugellenálló körök emlékét borzolja? (Mán-Várhegyi Réka) Ha valaki kelta gael nyelven írt szövegeiben épít független-szabad várost az egykoron elvesztett helyett? (Szalay Zoltán) Ha egy alternatív világban, ahol Radnóti Miklós miniszter, a zsidók üldözése tűnik álomnak? (Horváth László Imre)
S ha már az alternatív valóságok nézőpontjainak felcserélhetőségénél tartunk (és Radnótinál), Berniczky Éva, az ungvári Fried-palotát szcenírozó novellája mellett számomra a Szélesi Sándor kvantumelméleteket, párhuzamos univerzumok teóriáit is mozgósító elbeszélése, valamint Kácsor Zsolt levél-novellája a legemlékezetesebb a kötetből. Az utóbbi illusztrációjaként szolgáló, a Petri György és Hajnóczy Péter szerkesztette 1978-as Nyugat folyóiratszám borítólapja már önmagában is zseniális műalkotás, kacagtató böngésznivaló. Ahogy a többnyire Fortepan-képeket felhasználó Palásti Kovács András egyéb grafikái nem különben. Kiemelendő az első és hátsó borítóképnek már kiemelt – Kácsor Zsolt írásához kapcsolódó –, Esterházy Pétert mint III. Péter néven uralkodó királyt, Pozsgay Imrét szentpétervári nagykövetként, báróként ábrázoló montázsokat, melyek nyilvánvalóan és derűsen provokatívak. Az antológia egészéhez hasonlatosan. Vagy…
(Cser Kiadó, 2020. 202 o.)
