Szerintem Orbán Viktor... – pötyögik be lendületesen ellenzéki kommentelők, majd az állítmány előtt megtörik a gépelési lendület. „Hogy folytassam, hogy ne legyen baj? Folytassam egyáltalán? A családomat is vegzálhatják emiatt – miattam?” Az aggodalom jogos. Ugyan a miniszterelnök korábbi szíves közlése szerint „ők” soha nem vetemednének arra, hogy elhallgassák a velük egyet nem értőket, a rendőrség szolgálatkészen némítja az elégedetleneket, élve a járványtörvény adta felhatalmazással.
Kedden facebookos véleményposztja miatt vitt el egy idős férfit (rémhírterjesztés gyanújával). A szegi ember bűne az volt, hogy diktátornak nevezte Orbánt, és kétellte, hogy észszerű lenne a járvány állítólagos tetőzése után egy nappal feloldani a korlátozásokat.
Szerdán a gyulai Kossuth Kör – egyébként momentumos – vezetőjét zsuppolták rendőrkocsiba, mert megosztotta Hadházy Ákos tényszerű bejegyzését, kiegészítve azzal az adattal, hogy Gyulán hány kórházi ágyat szabadítottak fel. A szegi esetben kimondta az ügyészség, hogy nem történt bűncselekmény, a férfi állításaira nem húzható rá a rémhírterjesztés definíciója. Gyulán is ez várható.
De nem az a fontos, hogy az ügyészség – szereposztás szerint – a jó zsarut játssza.
Az elhallgattatás újra része a hatósági eszköztárnak. Ha a félelemkeltési taktika beválik, egy ország nézheti szótlanul, hogy vezetői megszegik a szabályokat mondanak méretes baromságokat – és nemcsak koronavírus idején.
De náluk nem kopogtat a rendőr. Veszítenivalónk csak nekünk van – és nem a körzeti kapitányságon töltött négy órára vagy a lefoglalt laptopra gondolok.
A civil jogvédelem, az összefogás lehetősége továbbra is adott, és mindenkit megillet. Ugyanúgy, mint a szabad szó joga. Mert nem csak hallgatni áll jogunkban – mondjanak bármit is a rendőrök.