Most a Balkánon kezdődött egy nyelvinek tűnő identitásháború Bulgária és Észak-Macedónia között. Április végén, amikor az EU illetékes szerve elfogadta a csatlakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával, az erről kiadott dokumentumhoz a bolgárok egy mellékletet csatoltak. Ebben Szófia a beleegyezése fejében elvárja, hogy Szkopje mondjon le esetleges területi követeléséről, illetve arról az állításról, hogy Bulgáriában macedón kisebbség él. Ezen kívül követelik, hogy a dokumentumokban ne a „macedón nyelv”, hanem a „köztársaság hivatalos nyelve” megfogalmazás szerepeljen - ahogy az a két ország 2017-ben kötött jószomszédsági szerződésében állt. Amint az irat nyilvánosságra került, kitört a két ország között a propagandaháború.
A bolgárok a maguk tudományos akadémiájának álláspontjával érvelnek, miszerint Észak-Macedóniában a bolgár nyelv helyi változatát beszélik. Hasonlóan ahhoz a viszonyhoz, amely a németországi német nyelv és az Ausztriában, illetve Svájcban használt helyi nyelvváltozatok között van. A bolgár politikusok azt állítják, hogy a macedón nyelvet és identitást a Komintern, illetve Josip Broz Tito jugoszláv vezető találta ki. Csak hetvenöt éve rögzítették a szabályait, amikor a nyugat-bolgár nyelvjárásba szerb szavakat kevertek. A történelmüket pedig kisajátították a bolgároktól. Macedóniában mindezt tagadják, és hasonló történelmi ellenérveket hoznak fel.
Ez a nyelvi csetepaté és identitásháború messziről még nevetséges is lehetne, ha nem emlékeznénk a kilencvenes évek posztjugoszláv háborúira, vagy az orosz-ukrán konfliktusra. A lényeg ugyanaz: a társadalmi és regionális csoportok könnyen szembeállíthatók egymással, akár mesterségesen létrehozott identitáselemek segítségével. A tizenkilencedik században például politikai döntés hozta létre az egymáshoz közelálló déli szláv dialektusokból a szerb-horvát nyelvet. Az új nemzetállamok a huszadik század végén ezt négy önálló állami nyelvre metélték.
Egy régi mondás szerint a nyelvjárást a nyelvtől az különbözteti meg, hogy az utóbbinak
hadserege/hadiflottája is van. A szárazföldi Észak-Észak-Macedónia rendelkezik hadsereggel, s vitathatatlan, hogy az elmúlt évtizedekben kialakult az itt élők a kulturális és történelmi azonossága. A történelemkreálás szenvedélye élezte ki korábban a vitát Görögországgal, amelyet végül sikerült megoldani. A prespai egyezségben vállalták, hogy nem sajátítják ki az antik Makedónia örökségét, s az ország nevét Észak-Macedóniára változtatják.
Mi okozta az új konfliktust? Bulgáriát a jobbközép GERB párt szélsőjobboldali, nacionalista pártokkal együtt kormányozza. A történelempolitika e szélsőséges kis pártoknak a fő programja, de a bolgár társadalom egyébként is fogékony erre a narratívára. Hasonló a helyzet az ősszel parlamenti választásokat tartó Észak-Macedóniában. Ott, a nálunk bujdosó Nikola Gruevszki pártja a nacionalista VMRO-DPMNE készül a hatalom visszafoglalására. Ez fontosabb nekik még az EU-csatlakozásnál is. A frázisok persze nem idegenek a szociáldemokratáktól sem. „Nem kell az EU-tagság, ha nem lehetünk macedónok”! - fakadt ki Sztevo Pendarovszki államelnök. Nem könnyű diplomáciai feladat vár Várhelyi Olivér bővítési EU-biztosra.
