Napjainkban dől el, hogy össze tudunk-e kapcsolni, meg tudunk-e oldani egyszerre három alapvető feladatot: az összes kereslet zuhanásának kezelését, a pénz nélkül maradt alul lévők mielőbbi pénzhez juttatását és a vagyoni egyenlőtlenség növekedésének megállítását – vagy a járvány után is megy minden tovább az eddigi szerkezetben.
Az ismert válságkezelő technikákból az alul lévőknek eddig nem sok hasznuk volt, a krízis elmúltával az olló nyílt tovább. A 2008-ban kirobbant válság kezelésére az USA monetáris szférájában a GDP 25 százalékát kitevő „pénznyomtatással” (QE) élénkítettek (mára ezt még fokozták), a FED lett az USA legnagyobb hitelezője (állampapírokat és egyéb kötvényeket vásárolt fel a másodlagos piacon), ezzel egyidőben a fiskális szférában évi 1,5 százalékos megszorítással egyensúlyjavítást hajtottak végre.
Így utólag az a negatív tapasztalat szűrhető le, hogy új pénz nem jutott el a fogyasztók tömegéhez, főleg nem a legszegényebbekhez: megrekedt fentebb, és tovább növelte a vagyoni egyenlőtlenséget. A tehetősebbek tulajdonában voltak és váltak értékesebbé pl. azoknak a vállalkozásoknak a részvényei, amelyek kötvényeit felvásárolta a FED. A tehetősebbek viszont a válságból kilábalva nem fogyasztottak lényegesen többet, mint addig, inkább megtakarítottak, a jólét megint nem csorgott le. Továbbra is csak fölfelé nyúlt, tágult, gazdagodott a rendszer.
A járvány hatásait kezelő 2000 milliárd dolláros új csomag viszont már közvetlenül pénzt juttat az alul lévőknek is.
Japánt hatalmas adósságállomány (ami a GDP 240 százaléka felé közelít) és defláció gyötörte már a járvány előtt is. A japán kormány tanácsadói talán épp most tesznek javaslatot arra, hogy a japán jegybank mérlegében lévő államkötvényeket alakítsák át zéró-kupon örökjáradék kötvénnyé, amit bár lehet, de nem „muszáj” visszafizetni. (Pl. David Cameron miniszterelnöksége alatt visszafizettek egy 1947-ben az újjáépítés finanszírozására Churchill által kibocsátott örökjáradék kötvényt.)
A defláció azt jelenti, hogy a japán vállalatok költségcsökkentésben versenyeznek, ami végül bérköltség csökkentést, elbocsátásokat jelent, tehát már Japánban sincs biztos állás. A japán kormány közel 1000 milliárd dolláros, a járvány hatásait kezelő új csomagja már közvetlenül pénzt juttat a bevételüket vesztő háztartásoknak is. A „helikopterpénz” úgy működne, hogy egy jegybank számlajóváírással – egy másik változatban kötvénykibocsátással – új pénzt ad az államnak (kormánynak), amely azt odaadja a lakosságnak, hogy a fogyasztáson keresztül beindítsák a növekedést. Sejtésünk szerint, mindenféle kivitelezésű „helikopterpénz” növeli az államadósságot, de a saját jegybanknak azért csak jobb tartozni, mint egy külföldi banknak.
Az alul lévők szempontjából természetesen az a jobb megoldás, ha nem reked meg a pénz felül, ha közvetlenül a legalul lévőknek adják oda, de ilyen Magyarországon nem lesz: a segély tabu, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök. Az alapjövedelemmel két probléma van: irigységet szül, ellenszenvet vált ki, szegényellenes hangulatot kelt, ha csak a legalul lévők kapják. Továbbá, nincs meg a forrása. Ha már alapjövedelem, akkor a feltétel nélküli, mindenkinek folyósított alapjövedelemről érdemes beszélni. A garantált minimum jövedelem annak a belátása, hogy nincs elég forrás, de persze annak, aki kapja, jól jön.
2010 után Orbán Viktor az egykulcsos adórendszerrel, az egykulcsos rezsicsökkentéssel, a rászorultságot figyelmen kívül hagyó családi adózással, a társasági adó 9 százalékra csökkentésével százmilliárdokat adott a felül lévőknek, a multiknak és a hazai strómanoknak. A szociális háló és a támogatások összegének megnyirbálásával, a minimálbér megadóztatásával százmilliárdokat vett el alulról, viszont a minimálbér folyamatos emelése az olló nyílását mérsékelte.
Az állam összefonódott egy tucat hazai, eleinte vagyontalan családdal, kialakította a nemzeti strómanok engedelmes rendjét. A földfelvásárlás bejött, a jachtokat, repülőgépeket még időben beszerezték. A turizmust, a szállodaipart viszont tönkreteszi a vírus, ide azonnal kell 600 milliárd forintot adni, az alul lévők várhatnak, hogy megtanulják végre a sorrendet. A magyarok vagyoni egyenlőtlenségének országos csúcsa már a munkaalapú társadalomban dőlt meg.
Magyarországon százezer számra vannak szegények, akik a létminimum alatti jövedelmükből vegetálnak, de ha kicsivel nagyobb lenne a jövedelmük, akkor azt is el kellene költeniük, a járvány okozta válság idején pedig a cipőre, temetésre félretett pénzük is elillan. Úgy nagyjából az ország egyik fele, köztük szegények is elfogadják őket és önmagukat úgy, ahogy vannak: így jártak, ennyit érnek.
Ami visszafogná az olló nyílását, az a többkulcsos adórendszer lenne, új elosztást jelentene, forrása lehetne az alapjövedelemnek. De amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, addig ilyen nem lesz, és különadó sem lesz kivetve a felül lévőkre, ha Surányi György javasolja, akkor pláne nem.
Monetáris finanszírozás nem lesz, örökjáradék kötvény nem lesz, a munkanélküli segély marad 3 hónap, alapjövedelem nem lesz. Ezekhez Orbán Viktor úgy viszonyul, mint a telefonhoz: amíg nyomógombossal is tud telefonálni, addig nem kell okosabb.
Az örökösök, rokonok, járulékosok, jutalékosok, strómanok nulla kamatozású hitellel, támogatással, némi veszteséggel túllesznek a válságon. A közmunkások, nyugdíjasok, 3 hónapon túli munkanélküliek, zsákfalvakban élők, cigánytelepen élők, munkájukat ezután elveszítők fogyasztása lecsökken, de meg van mondva: miért nem tettek félre?
Ha a szegények fogyasztásának csökkenéséből még nagyobb baj lesz, márpedig lesz, akkor Orbán Viktor még mélyebb bázisról építi újjá (régivé) az országot. Az összes kereslet a mélypontról indulva nyilván nőni fog, az alul lévők fogyasztása nyilván lassabban fog nőni, a vagyoni egyenlőtlenség jövőbeni növekedése garantált.
Jövő tavaszig egészségügyi veszélyhelyzet lesz, majd belépünk a gazdaság stabilizálásának felívelő korszakába, ami éppen a 2022. évi választási kampányba torkollik.
A szerző közgazdász