Orvosok, nővérek és az egészségügy más munkatársai világszerte egy olyan járvánnyal küzdenek, amelynek eddig több mint 200 ezer halálos áldozata van. Mint sok más háborúban, a veszteségeket csak növelni fogják a túlélők mentális terhei, írja a hvg.hu. Ezeket lehet, hogy csak jóval a járvány lecsengése után tudjuk majd érdemben számba venni, mindenesetre már a korai adatok sem túl biztatóak. Egy március végén megjelent tanulmány szerint a koronavírusos betegekkel dolgozó 1257 megvizsgált kínai egészségügyi dolgozó több mint 50 százaléka depresszió tüneteit mutatta, 44,6 százalékuk szorongással, 34 százalékuk álmatlansággal küzdött, 71,5 százalékuk pedig kimerültségről számolt be. A legsúlyosabb tüneteket az ápolóknál és mást frontvonalban dolgozóknál tapasztaltak.
Az egészségügyi dolgozók most közvetlenül találkoznak a járványban érintettekkel, így az egyik legmagasabb kockázati csoportot alkotják a fertőzöttség szempontjából is. Gondoljunk csak bele, hogy már önmagában is milyen terhelést jelenthet ez a szorongás, ráadásul nekik a gyorsan változó kórházi protokollokhoz, a védőfelszerelések esetleges hiányához is alkalmazkodniuk kell. A megfelelő védőfelszerelés ugyanis nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megvédené őket, hiszen e nélkül amiatt szoronganak, hogy megfertőződnek, és a fertőzést tovább adhatják a szeretteiknek.
Mivel a frontvonalban dolgozóknak nincs lehetőségük arra, hogy otthon maradjanak, a világon sok orvos és ápoló akár hetekre, hónapokra is elválik a családjától azért, hogy adott esetben elkerülje a fertőzés átadását. Egy kaliforniai orvos például a család garázsában sátorozik, hogy megvédje a családtagjait, de számos fotó, bejegyzés kering arról, hogyan választotta el a vírus a dolgozókat a férjeiktől, feleségeiktől, gyerekeiktől.
Egy frontvonalban dolgozó magyar orvos, aki fertőzött betegekkel is találkozik, arról beszélt, hogy a jelenlegi körülmények között teljesen más tudatállapotban dolgozik mindenki. „Bemész dolgozni, és iszonyúan nyomasztó, hogy ez az egész ott lebeg a fejed fölött. Még akkor is, ha próbálod megőrizni a hidegvéredet” – hangsúlyozta.
A külföldi orvosok nyíltan beszélnek arról, hogy milyen szélsőséges döntési helyzetekbe kerülnek, amikor válogatniuk kell, melyik beteg kaphat lélegeztetőgépet és melyik nem. A BBC-nek így beszélt erről a fajta stresszről az egyik orvos: „Nem arról van szó, hogy embereket látunk meghalni. Ki vagyunk képezve arra, hogy kezeljük a halált… Arról van szó, hogy le kell mondanunk olyan emberekről is, akiket normálisan megmenthetnénk”.
A lelkiállapotnak, amelyet ez a tehetetlenség kivált, van egy tudományosan körülírt elnevezése is: morális sérülés. Ez általában olyankor fordul elő, amikor valaki olyasminek a tanúja, vagy olyasmit követ el, esetleg nem tud megakadályozni, ami szembe megy ez erkölcsi meggyőződésével. Az elszabadult járvány frontvonalában dolgozóknak a hosszú műszakok és a kevés pihenés miatt nem sok idejük marad arra, hogy feldolgozzák a velük történteket, a szorongásaikat, a bűntudatot, amiért nem tudnak mindenkit megmenteni, vagy a körülmények miatt orvosilag nem tudnak mindent megadni a betegeknek, és ebből hosszú távon is komoly morális sérülés lehet.
A témában készült, a BBC által idézett tanulmány szerint a koronavírus elleni küzdelem megdöbbentően hasonlít a harctéri orvosláshoz: kétségbeesett és kíméletlen találkozások a betegekkel, kockázatos környezet, egy láthatatlan halálos ellenség, extrém fizikai és mentális fáradtság, nem kielégítő erőforrások, és egyre több és több halott. Ezek a körülmények pedig mentálisan is nyomot hagynak bennük
