Házasság vagy nem sokat ígérő karrier között választhat Marian, Margaret Atwood 1969-ben publikált, Az ehető nő című első regényének főszereplője. Mit mondhat az olvasónak egy több mint ötven éve írt szöveg, amely elsősorban a nők számára akkor elérhető szereplehetőségekből építkezik? Az Atwood által feltett kérdések mai szemmel már nem számítanak újdonságnak, de a most is relevánsak és az abszurd elemekkel tűzdelt történethez úgy is tud kapcsolódni az olvasó, hogy a szereplők többsége sztereotípiákat testesít meg. A regény fő témája ugyanis az, hogy egy nő nem más, mint bekebelezhető fogyasztási cikk, a társadalom emésztő folyamatának végterméke pedig a nő önállóságának, individualitásának felszámolása és egy klasszikus női szerepbe való betagozódás.
Marian egy piackutató cégnél dolgozik és egy fiatal ügyvéddel, Peterrel találkozgat. Sorra veszi a körülötte lévő női szerepmintákat és ezek segítségével a lehetőségeit is. Nem tud azonosulni sem keserű főnöke, sem prűd munkatársai példáival, ahogy két barátnőjéével sem: Clara az egyetem óta folyamatosan terhes és háztartásbeliként neveli férjével gyerekeit. Ez elrettentő Marian számára, ahogy lakótársa, Ainsley tervén is ledöbben: a modern, beilleszkedni nem akaró lány gyereket akar, de férj nélkül és ezzel a céllal elcsábítja Marian gyanútlan ismerősét. A házasság és a munkavállalás nem összeegyeztethető Marian számára, sem főnöke, sem Peter nem fogadná ezt el, ennek ellenére eljegyzi magát a férfival. Ekkor kezdődik el az a folyamat, amit Atwood annak az érzékeltetésére használ, hogyan emészti fel a társadalom egy nő személyiségét. Marian egyik pillanatról a másikra képtelen lesz megenni először a húst, majd lassan mindentől undor fogja el. Az evés és ennek elutasítása utal arra, hogy az ételt ugyanúgy emészti meg a test, ahogyan a nőt próbálja elfogyasztani, “feldolgozni” és egy elfogadott szerepbe kényszeríteni a társadalom. Marian evéssel szembeni ellenállása így párhuzamos a kényszerítő erővel szembeni ellenállással.
Marian menekülési kísérleteinek fontos szereplője a bölcsészhallgató Duncan, akit munkája során ismer meg. Nem az a klasszikus férfialak, aki egy rossz párkapcsolatból segít kilépni: neurotikus, a saját gondolataiba zárt, érzelmi analfabétának tűnő figura, akinek Marian csak figyelemelterelésre jó. Ráadásul olyan lehetetlen szituációkban fut össze a nővel, hogy az olvasó azt is megkérdőjelezi, a történet valódi szereplője-e vagy csak Marian képzeli oda. A nő sem megmentőként tekint rá, a vele való kapcsolat mégis sokat segít Mariannak, Duncan és köre a Marianre váró megbetegítő normalitást ellensúlyozza.
Az Atwoodnak ötletet adó szimbolikus kannibalizmus - amire példa az esküvői torták tetején lévő ehető marcipán házaspár - konkrétan csak a regény legvégén jelenik meg és segítségével vissza is kerül a kontroll Marianhez. Ezt az elbeszélésmód is jelzi: a regény elején Marian beszél első szám első személyben, majd ahogy elveszti az irányítást az élete felett, az elbeszélés első szám harmadik személyre vált, a végén pedig ismét Mariant halljuk.
Azt nem lehet mondani, hogy a női felszabadulást ünneplő történetről lenne szó: Marian hiába hoz súlyos döntést, valójában több lehetősége nem lesz a korábbiakhoz képest. Az egyik ugyanúgy a házasság, csak esetleg egy másik férfival, a másik pedig a munkahelye, ahol ő maga is tudja, hogy nem fog tudni kielégítően előrelépni.
A regény megjelenése óta ugyan sok minden változott: a munka és a család nem zárják ki egymást, és a legtöbb nő előtt nemcsak értelmetlen karrierlehetőségek állnak. A könyvben olvasható a szerző 1979-es előszava is, amiben azt írja, a társadalom nem tudott olyan gyorsan változtatni önmagán, mint ahogy hitték, így tévednek azok, akik szerint a feminizmus elérte a célját, vagy csak már belefáradtak, hogy erről gondolkodjanak. Ezek a mondatok relevánsak 2020-ban is, amikor többek között a politika szereplői mindennapos kérdésként tartják a közbeszédben, hogy hol a nő helye, hogyan lehet kiteljesíteni a női princípiumot és hogy egy nőnek mit kellene kezdenie a saját termékenységével.
Infó:
Margaret Atwood: Az ehető nő
Jelenkor, 2020.
