Egy vékony kis könyvről, kamaszkorom egyik meghatározó olvasmányélményéről, Pilinszky János Kráter című verseskötetéről szerettem volna írni. Ám hiába kerestem a könyvespolcon, valahová elrejtőzött, a kötet nélkül pedig nem megy. Majd máskor.
Keresés közben azonban kezembe akadt egy másik könyv, amelynek fedőlapján Pilinszky portréja (is) látható, s ez a remek kötet eszembe juttatta a magyar írásbeli érettségimet. Egy tankönyvről van ugyanis szó, Madocsai Lászlónak a gimnáziumok IV. osztálya számára készített irodalomtankönyvéről, annak is II. részéről.
Az 1984/85-ös tanév végén, 1985 májusában érettségiztem, és ezt a tankönyvet – akkor meglehetősen szokatlan módon – nem a tanév elején, szeptemberben kaptuk kézhez, hanem év közben: ha emlékezetem nem csal, valamikor január-február táján, tehát a második félév kezdetekor. Mindezt megerősíti a kötet impresszuma, amely szerint a tankönyv kézirata 1984. szeptemberében érkezett a nyomdába, s a kötet 1984. decemberében jelent meg – 28 ezer példányban. (Akkor nem tűnt fel, de most kiütötte a szemem a Tankönyvkiadó jóváhagyása, és Művelődési Minisztérium engedélye is.) Már a tankönyv említett fedőlapja revelációt jelentett számomra, hiszen kedves költőm, Pilinszky mellett Illyés Gyula, Nagy László és Ottlik Géza fotója nézett vissza rám. Hát még amikor belelapoztam! A tankönyv első részében, amely „A 20. század második felének világirodalmából” címet viseli, Samuel Beckett-től Albert Camus-n és Dürrenmatton át Bohumil Hrabalig ott sorakoztak akkori és mai irodalmi bálványaim (két évfolyamtársammal ebben a tanévben adtuk elő a Beckett és Ionesco ihlette abszurd darabunkat a gimnázium színpadán). De a világirodalmi részt bevezető művészettörténeti, esztétikai fejezetekben Jackson Pollock és Andy Warhol műveinek elemzése mellett például a kortárs filmművészetről és még Jerzy Grotowski „szegény színházáról” is szó esett.
Ám igazán a tankönyv második, A mai magyar irodalomból címet viselő része keltette fel a figyelmem. Olyan szerzők és műveik bukkantak fel ugyanis Madocsai kötetében, akik – tudomásom szerint – soha korábban semmilyen irodalomtankönyvben nem szerepeltek. Nem csak az akkor már – ugyan csak néhány éve – halott Pilinszky, Illyés, Nagy László vagy Örkény István, de a még élő Ottlik mellett az ugyancsak alkotó Juhász Ferenc, Weöres Sándor, Mándy Iván és Mészöly Miklós is. E második részt bevezető fejezetekben pedig – és ez jelentette számomra talán a legnagyobb meglepetést és egyúttal örömet – ott sorakoztak kedves kortárs szerzőim, a Péterek (Esterházy, Nádas, Lengyel és Hajnóczy) és Spiró György. Egy olyan irodalmi kánon körvonalai sejlettek fel előttem ebből a tankönyvből, melyet egy ugyanebben az évben, 1985-ben megjelent kötet, Balassa Péter Észjárások és formák című elemzésgyűjteménye erősített meg, s amely – mint jeleztem – majdnem tökéletesen passzolt akkori olvasmányaimhoz. Csak egy példa: Ottlik Iskola a határon című regényét, amely 15-16 évesen került a kezembe, ekkorra már gyakorlatilag az összes barátommal elolvastattam, s kultikus műként tekintettünk rá. Máig őrzöm a posztert, illetve gobelint (©Balassa), ami a régi Mozgó Világ mellékleteként jelent meg: Esterházy Péter ugyanis 1982-ben egyetlen fehér papírlapra lemásolta az Iskola a határon című regényt (egymásra írta a sorokat).
Ám ellentétben a Madocsai tankönyvben tárgyalt külföldi írókkal, akiket magyartanárom is fontosnak tartott, az 1945 utáni magyar irodalomról a gimnáziumi órákon gyakorlatilag egyetlen szó sem esett. Nem csak Pilinszkyről vagy Ottlikról, de Illyésről vagy Déry Tiborról – tehát az akkori hivatalos kánon elismert szerzőiről – sem. Ennek ellenére – pedig egy tankönyvről volt szó – örömmel és gyakran vettük kezünkbe. Úgy érkeztünk el a májusi magyar írásbeli érettségihez, hogy a kortárs magyar irodalomról – legalábbis az irodalomórákon – semmit nem tanultunk. Érettségi előtt minden diák találgat, mi lehet majd az a tétel, amit ki kell dolgoznia, meg kell írnia. Én így okoskodtam: itt van ez a szuper új magyar irodalom tankönyv, mely tanév közben jelent meg, kötelezően kijelölni belőle valamit az írásbeli érettségire, az biztosan nem megy, de esetleg szabadon választani...
Így lenne lottóötösöm. Az egyik magyar írásbeli tétel ugyanis a következő volt: egy szabadon választható 1945 utáni magyar irodalmi mű elemzése. Természetesen ezt választottam, hiszen okoskodásomnak megfelelően az érettségit megelőző napon elővettem Pilinszky Apokrif című versét és újraolvastam a Madocsai-tankönyvben lévő tízoldalas(!) verselemzést. Másnap pedig írtam egy jeles dolgozatot (így már nem volt nehéz dolgom).
Ma már nehezebb dolgom lenne; bár az új Nat-ban Pilinszky még szerepel, Ottlikot már csak megemlítik, Esterházy és Nádas pedig teljesen eltűntek. És azt is nehéz elképzelni, hogy hasonló színvonalú, a mai kortárs irodalmat bemutató tankönyv jelenne meg.
