Hozzám alighanem Presser és Laux állt a legközelebb, mert előbb az E épületbe Omegára, aztán a Kertészeti Egyetem Klubjába LGT-re jártam. A billentyűs és a dobos mindkét zenekarban játszott, a távozás után kettejüknek szólt a Hűtlen barátok az Omegától.
A „kettős szereposztás” miatt Presser Gábor és Laux József 1975-ben már harmadszor ment Japánba, a Yamaha-fesztiválra. Először még az Omegával és a Gyöngyhajú lánnyal (szerző: Presser–Adamis Anna) járt ott, másodszor az LGT-vel és az Érints meg című Frenreisz–Adamis dallal örvendeztette meg a távol-keleti publikumot, harmadszorra megint az LGT-vel, valamint az Álomarcú lánnyal (Somló–Adamis) domborított a felkelő nap hazájában. Egy évvel korábban hónapokig az Egyesült Államokban turnézott az együttes; olyan nagyvárosokban lépett fel, mint Chicago, Cleveland, Detroit, Indianapolis, Los Angeles, San Francisco. A zenekarról szellemesen azt írták: „Az első Locomotiv, amely átkelt az óceánon.” Barta Tamás nem utazott vissza a csapattal, s a nagy veszteséget nem ellensúlyozhatta a hazahozott többlet, a mindenes Lauxot ugyanis ajándék Ludwig-felszereléssel lepték meg Chicagóban.
A hetvenötös nagylemez megjelenése idején Lengyelországban vendégszerepelt a zenekar – lehet, hogy akkor veszett el Varsóban a Somló, de ő legalább meglett –, ám a távollét idején is egyhamar felkapta a dalokat a hazai közönség. Amikor az album számai először feltűntek a slágerlistán, az Álomarcú lány a hetedik, a Neked írom a dalt a negyedik, az Egy elfelejtett szó pedig mindjárt az első helyen debütált. Eléggé erős kollekció volt ez, ha hozzávesszük, hogy szerepelt a korongon a szintén örök érvényű És jött a doktor, valamint a címadó Mindig magasabbra (kivételesen Laux szövegével), a Szólj rám, ha hangosan énekelek vagy az Ülök a járdán. A lemezből, amelyen már a Lengyelországba is a bandával tartó Karácsony János gitározott, néhány hét alatt nyolcvanezer példány kelt el. A kvartett már akkor is dalolhatta volna, hogy „azt hiszem, sínen vagyunk a síneken”, mert a négyes népszerűségét hűen jellemezte, hogy az idő tájt akadt olyan nyári hónap, amelynek során huszonnégy koncertet adott a „vasutas” zenekar.
A produkcióért a kritikusok is odavoltak. Egyikük azt írta: „A Locomotiv GT kezdettől fogva magasra állította a lécet, és ez idáig át is ugrotta azt. A Mindig magasabbra jelzi: bár a zenekar eddigi pályafutása is sikerekkel teljes, az együttes tagjai még sok meglepetést tartogatnak a rockzene-kedvelőknek.” A másik így jövendölt: „A Mindig magasabbra sikeréhez, aranylemez-terméséhez nem kell jósnak lenni. Presser mondja a Neked írom a dalt című számban: Adj egy percet az életedből! A lemez több órát is megérdemel.” (Negyvenöt évvel a közreadás után bízvást megerősíthetem: akár több száz órás hallgatásra is rászolgál.)
Presser Gábor a Neked írom zenéjét és szövegét is jegyezte, ám én nem ezért, hanem mindenekelőtt az Egy elfelejtett szóért rajongtam, a megannyi jó közül nálam az volt a legjobb. Sőt, a magam részéről valamennyi LGT-szám közül az első helyre teszem. Koronavírus idején sok mindenre van ideje az embernek, összeállítottam hát a saját húszas Locomotiv-rangsoromat: 1. Egy elfelejtett szó, 2. Ringasd el magad, 3. Mi lesz velem?, 4. Ő még csak most tizennégy, 5. És jött a doktor, 6. Éjszakai vonatozás, 7. Embertelen dal, 8. A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián, 9. Álomarcú lány, 10. Boksz, 11. Szabadíts meg, 12. Miénk ez a cirkusz, 13. Szeress nagyon, 14. Kék asszony, 15. Neked írom a dalt, 16. Segíts elaludni, 17. A rádió, 18. Vallomás, 19. Érints meg, 20. Mindenki másképp csinálja.
Hogy lehetne egész más lajstromot is összeállítani? Természetesen. Elvégre Adamis korántsem elfelejtett szavai között is az van: „minden ember más, de éppen ez a jó”.
