A Bertelsmann-alapítvány idei demokrácia jelentése azt tükrözi, hogy nem túl jól áll a demokrácia a fejlődő, illetve átalakulóban lévő országokban. Még bejáratott demokratikus rendszerekben is megfigyelhető, hogy szép csendben aláássák a jogállamot és a politikai jogokat, pedig ez korábban a tekintélyelvű rezsimekre volt jellemző. Csakhogy egyre több helyen minden felülír a hatalom megtartása és az urambátyám rendszer. E kettő fokozza a gazdasági egyenlőtlenségeket és hozzájárul a társadalom megosztásához.
Magyarország még demokrácia, de félő, hogy csúszik lefelé. És minderre csak ráerősíti a Covid-19. A közlemény külön kitér arra, hogy az időkorlát nélküli felhatalmazási törvény, a parlament hatalmának felfüggesztése mutatja, hogy a járvány elleni küzdelmet egyes vezetők eszközül használják az autoriter szerkezetet megerősítésére. Ez esetben egy EU-tag országban. A jogállam leépítése megingatja a demokráciát, akárcsak Törökországban és Brazíliában. Ily módon fokozódik a politikai polarizálódás.
A nacionalizmusban és a kliensrendszerben nincs semmi új, de világszerte szalonképessé vált. A jogállam ügyében még Magyarország és Lengyelország is problémás esetnek számít, pedig korábban mindkettő a demokrácia éllovasa volt Európa szívében. Az ok ezúttal is az, hogy egy kis elit ténykedik a lakosság nagy részének rovására, és ezáltal aláássa a demokráciába és a piacgazdaságba vetett bizalmat.
Az összeállítás, amelyhez helyi egyetemek és kutató intézetek szolgáltatták az alapanyagot, 137 országban méri fel a helyzetet. Az immár 2004 óta, két évente készülő Transzformációs Index végkövetkeztetése az, hogy gyengülnek a demokráciák, viszont jönnek fel az elnyomó autokráciák, így egyre többen élnek olyan rendszerben, amelyet kevéssé demokratikusan, a korábbinál rosszabbul kormányoznak. 74 ország kapott demokratikus besorolást, 63 számít tekintélyelvűnek. Az összegzés azonban arra is kitér, hogy a lecsúszás nem megfordíthatatlan. A kedvező változások leginkább a civil társadalomtól indulnak ki, amely védekezik a demokratikus normák leépítése ellen.
Die Welt
A Nyugat részéről teljes csőd, amit vírusválságban idáig látni lehet tőle – mondja a volt német külügyminiszter, hozzátéve, hogy a tétlenségből csak Kína húz hasznot. Sigmar Gabriel szerint ráadásul nem elég, hogy Trump sorozatban zöldségeket beszél, de az USA korábbi, hasonló esetektől eltérően immár nem töltötte be a vezető világhatalom szerepét a dráma megoldására. Peking pedig igyekszik betölteni ezt a légüres teret.
Mint az interjúban kifejtette, nem az a baj, hogy amikor felbukkant a kórokozó, az országok először saját magukra gondoltak. Ez szinte természetes. Hanem hogy túl tágan vonták meg a nemzeti érdekek határait, nagyjából a „Legelőször mi!”, sőt a „Csak mi”-mottó mentén. Ám a saját szempontjukból is téves, ha elfordulnak a szomszédoktól, hiszen az államok szorosan összekapcsolódnak egymással. Éppen a mostani járvány igazolja ezt. Az országok egymaguk nem tudnak talpon maradni. Aki ezen változtatni akar, az szegénységbe taszítja Európát. Úgy nincs más választás, mint az egyre több nemzetközi szolidaritás.
A politikus elmondta: megrémült, amikor a ragály kezdetén azt látta, hogy Németország megtagadta a segítségek az olaszoktól. Úgy gondolta, hogy a taljánok ezt nem fogják elfelejteni a következő 100 évben. Hála isten, azután feloldották az egészségügyi felszerelések kivitelének tilalmát, de rögtön jött a szerencsétlen vita, hogy Berlin köteles-e támogatni a bajban lévő partnereket. Úgy, ahogy ez is rendeződött, ezzel együtt nem megnyugtató az EU-n belüli viszony. Bár a végén azért csak összefognak a tagok. Ebben különleges felelősség hárul a németekre.
Kína azon van, hogy létrehozza az egészségügyi selyemutat is. De kétséges, hogy sikerre jut-e, hiszen köztudott, hogy milyen szerepet töltött be a ragály kitörésében. Arról nem beszélve, hogy azért az elnyomó pekingi modell nem annyira vonzó a világban. Ám ettől függetlenül az olaszok 52 %-a szerint a kínaiak a legbarátságosabb nemzet. Ugyanakkor 45 % a németeket tartja a legnagyobb ellenségnek.
Gabriel fontosnak tartja, hogy Kína engedjen be minél több nemzetközi szakértőt, akik kivizsgálnák a fertőzés kezdetének körülményeit. Ez végső soron az ázsiai országnak is érdeke, hiszen lesznek még más járványok is. Viszont buta és hatástalan, hogy Trump a vádlottak padjára akarja ültetni Pekinget. Nem lehet nemzetközileg elszigetelni egy olyan országot, amelynek 1,4 milliárd lakosa van.
Az meg egyenesen felelőtlen, hogy az Egyesült Államok egy ekkora válság kellős közepén vonja meg a pénzt a WHO-tól. Sajnos, az amerikai elnök úgy viselkedik, mint kínai kollégája. Próbálja elterelni a figyelmet a saját felelősségéről. Az Egészségügyi Világszervezet elleni támadásokkal hazai választási hadjáratot folytat. Viszont ha Biden nyerne, akkor a transzatlanti együttműködés meggyőződéses híve költözne be a Fehér Házba. Amerika ismét Európa felé fordulna. De azért a demokraták is nyomást fejtenének ki a védelmi kiadások, a kereskedelem és az Oroszország elleni szankciók ügyében. Ám ha Trump marad, akkor még tovább destabilizálódik a nemzetközi rend. Akkor még nagyobb szükség volna Európára.
Le Figaro
A konzervatív lap azt írja, hogy az Európai Unió nyugtalan, mivel Magyarország és Lengyelország még jobban távolodik a közös értékektől. A földrészen ujjal mutogatnak a magyar kormányra, amiért Orbán Viktor szinte teljhatalmat kapott. Az igazságügyi biztos, Reynders üzent is Budapestnek és Varsónak, mármint hogy a különleges jogkörnek arányban kell állnia a járvány okozta veszélyekkel. Mivel a viszálykodás már 10 éve tart Brüsszel és az Orbán-kabinet között, Jourová, a jogállamért felelős bizottsági alelnök azt mondja, nem elég, ha a magyarok visszatérnek a normális viszonyokhoz. Bizonyos, a sajtót és az igazságszolgáltatást érintő döntések miatt ennél jóval többre van szükség.
Csak éppen az EU keze nagyrészt meg van kötve. Már indított egy sor kötelezettségszegési eljárást olyan kérdésekben, amelyek a közösségi jogot érintik. De például. az álhírek terjesztését megtorló törvény kapcsán legfeljebb csak kérheti, hogy helyezzék hatályon kívül. Thierry Chopin, a Lille-i Katolikus Egyetem professzora úgy értékeli, hogy a magyar rendszer immár sem nem demokratikus, sem nem liberális, hanem autoriter. Ehhez képest a Bizottság félénken, rutinból reagál. A szakember ugyanakkor roppant sajnálatosnak tartja, hogy hallgat az európai politika, mert ha nem áll ki határozottan, akkor átengedi a terepet a populistáknak.
A jogállamért az igazi csata az Európai Bíróságon folyik, amely rendszeresen foglalkozik a két országgal.
Foreign Policy
A tekintélyelvű politikusok kihasználják a koronavírust, ám ezt a demokráciáknak nem szabad követniük. Így vélekedik a Vanguard Africa nevű civil szervezet alapító igazgatója, Jeffrey Smith, aki az elemzésben többször is Magyarországot hozza fel tétele igazolására. Mint írja, a demokráciák sokkal hatékonyabban tudnak úrrá lenni a válságokon, ám ettől még a despoták az egész világon igyekeznek növelni hatalmukat. Megpróbálnak benyomulni az űrbe, amit a járvány keltette bizonytalanság, félelem hoz létre. Visszaélnek a bajjal, átgázolnak a demokrácián és az emberi jogokon.
Mindennél ékesebben bizonyítja ezt Magyarország, ahol a betegeskedő demokrácia hirtelen virtigli diktatúrába ment át. A civilek bátor tiltakozása ellenére az Országgyűlés jogot adott Orbán Viktornak, hogy dekrétumokkal irányítson, ameddig csak a ragály tart. A választásokat felfüggesztették, a miniszterelnök már nemigen kell semmiféle fékkel számolnia, jóllehet hatalma már eddig is túlméretes volt. Ő maga természetesen arra hivatkozik, hogy minderre a vírus ellen van szükség, de jogköre jócskán túlmegy azon, amivel Európa más államaiban sikeresen visszaszorították a veszélyt.
A liberális demokrácia elleni átfogó támadás azért különösen fájdalmas, mert a karantén és a sok tilalom már így korlátozta az ellenállás lehetőségét. A sajtó szájkosarat kapott, a kijárást korlátozták. Ráadásul a bejáratott demokráciák nemigen tiltakoznak, mert odahaza ők is hasonló lépéseket tesznek. A kórokozó tehát felgyorsítja az évek óta tartó sodródást a tekintélyelvűség felé.
A szerző három kategóriába sorolja azokat, akik a maguk autoriter céljára lovagolják meg a vészhelyzetet.
Felbátorodott diktátorok, mint Orbán, Putyin és a ruandai elnök, akik eddig is önkényuralmi rendszer élén álltak, de most még tovább mennek.
Opportunista autokraták, akik ugyan eddig is a tekintélyelvűség felé haladtak, de most a ragályra hivatkozva próbálják elnyomni a széleskörű ellenállást. Lásd például Ugandát.
Igazi despoták, akik nemigen értik, hogy mekkora fenyegetést jelent a Covid-19, ami valószínűleg katasztrofális következményekkel jár a lakosság, illetve a világ számára. Ilyen például Türkmenisztán, vagy Tanzánia és Burundi.
A példák bizonyosan ragadósak lesznek. A hagyományos demokráciák ezúttal mégis pianóban tiltakoznak, nem képesek, vagy nem hajlandók többre. Vagy nem eléggé nagy formátumúak, hogy ilyen összetett kérdésekkel foglalkoznak, vagy attól félnek, hogy odahaza visszaüt rájuk, ha nem a saját válság megoldására összpontosítanak. Pedig a demokrácia fontos, mert az a leghatékonyabb kormányzati forma a járvány kezelésére. Hála a szabad információáramlásnak, a hatalom elszámoltathatóságának, a polgárok és a választott vezetők közti párbeszédnek, valamint a nemzetközi együttműködésnek.
Nem véletlen, hogy a kormányok Új-Zélandon, Izlandon és Norvégiában élvezik a legnagyobb tömegtámogatást a küzdelemhez, hiszen a világ élenjáró demokráciáiról van szó. Az autoriter rezsimek ehhez képest büntetik az elégedetlenséget és a bírálatot. Többségük ennek megfelelően igencsak alulteljesít, ami sok-sok emberéletbe kerül, mert nincs korrekciós mechanizmus, amikor félremennek a dolgok. A közvélemény csak a demokráciákban tudja elérni, hogy a politikusok helyesen járjanak el, az egész ország és a világ érdekének megfelelően. Merthogy az egyik ország hibája értelemszerűen sújtja a többit.
Az autoriter államférfiak el akarják hitetni, hogy a fertőzés leküzdése és az alapvető jogok védelme kizárja egymást, pedig ez nem így van. Az egyik kiegészíti és kölcsönösen erősíti a másikat, és viszont. Hosszú távon a világ lakóinak egészsége függ ettől.
Der Standard
Merkel visszatért: mindössze három beszédben sikerült meggyőznie a németeket, hogy nincs semmi gond az ország politikai stabilitásával – állapítja meg Paul Lendvai. Mindenütt egyszerre kell megbirkózni a járvánnyal és a gazdasági összeomlás veszélyével. Az olyan diktátorok azonban, mint a belorusz vagy a türkmén elnök még azt is tagadják, hogy van a koronavírus. Autokrata orosz és kínai kollégáik inkább az választották, hogy adagolják az információkat a köznek.
A liberális demokráciákban a vezetők próbálják megtalálni az egyensúlyt az egészség megóvása és a gazdaság megmentése között. Hogy Németország, ahol fél éve 58 % még gyengének minősítette a koalíció teljesítményét, most mégis sokak számára a válságkezelés iskolapéldáját jelenti, azt mutatja, mennyire fontos a bátorság és a felelősség vállalása, amikor valamilyen rendkívüli helyzet adódik. A kancellárra áll a megállapítás, hogy igazi demokratikus karizmát sugároz. Vagyis nem a tömegek alantas ösztöneire és érzelmeire játszik, hanem a valódi értékeket igyekszik érvényesíteni a közjó érdekében. Merkel a világra nyitott vezetést és az okos óvatosságot jeleníti meg. Hiányozni fog, bár még nem tudjuk, mi lesz utána.
Spiegel
Koronadiktatúra van Szerbiában, írja a lap, bekasztlizzák a demokráciát. Az ország elnöke minden szomszédos államnál tovább megy a szabadság korlátozásában, a bírálók azt mondják, hogy megszegi az alkotmányt és diktatúrát alakít ki. Az elején Vucsics is lebecsülte a bajt, de azután a parlament megkerülésével hirdette ki a rendkívüli állapotot. Azóta pedig masszívan visszaszorítja az alapjogokat, noha a szerbeknél túl nagy gondot idáig még nem okozott a vírus.
A térségben jó pár kormány arra használja a különleges állapotokat, hogy növelje hatalmát és megnyirbálja a szabadságjogokat. Sokszor erős kétség övezi, hogy mennyire legálisak és arányosak ezek a lépések. Magyarországot pl. az egész földrészen bírálat éri a meghatározatlan időre szóló felhatalmazási jogszabály miatt. De Szerbia még rajta is túltesz. Nem ez az első alkalom, hogy az államfő magasból tett az alaptörvényre. Gátlástalanul leszalámizza a jogállamot. Idetartozik, hogy a kormány – akárcsak Magyarországon - videó-sajtóértekezleteket tart, kérdéseket csakis e-mailben lehet neki feltenni.
A szerb Helsinki Bizottság vezetője sajnálatosnak tartja, hogy az EU nem figyel oda. Mint kifejti, Brüsszel számára az fontos, hogy Vucsics segítse elő a koszovói rendezést, cserében szabad kezet kap a belpolitikában. Az elnök eközben a nemzet megmentőjeként tünteti fel magát. Közszerepléseit leírhatatlan melodráma jellemzi. Lélegeztető gépeket osztogat a kórházakban, azt magyarázza, hogy az emberekért harcol.
Igazából azonban nem volt szüksége a különleges jogosítványokra, hiszen évek óta minden akadály nélkül kormányoz. De ha úgy lép fel, mintha az országban háború volna, az jól jön neki, hiszen egyre nagyobb a felháborodás a korrupció és a gazdasági-társadalmi kilátástalanság miatt. Azt pedig leplezni kell.
Economist
Nem jó az, ha a járvány idején elektronikus úton tartanak választásokat, mert túlságosan nagy a kíbertámadás veszélye, könnyű áthatolni a biztonsági rendszeren. Egy sor helyen már elhalasztották a voksolást, sőt, lehet, hogy Amerikában még a novemberi elnökválasztás is kútba esik. A lengyel kormánypárt ugyanakkor ragaszkodik a nem egészen két hét múlva esedékes időponthoz, bár a szavazás levél útján történne, nem az interneten, írja a lap.
Az igaz, hogy kényelmes és sok pénzt lehet megtakarítani vele. Jól jönne a betegeknek, az időseknek, és azoknak, akik külföldön vannak. Nem is említve, ha egy országban a vírus miatt kijárási korlátozások vannak érvényben. Ám egyúttal látni kell a módszer súlyos, netán leküzdhetetlen akadályait is. Hiszen az eredményt már akkor meg lehet firkálni, mielőtt az adatok eljutnak a kormányzati szerverekre. Vagyis simán lehetne manipulálni a kimenetelt. Egyetlen hiba vagy rés hatalmas visszaélést tenne lehetővé.
A demokráciák nem engedhetnek meg semmiféle kételyt a választói akarat ügyében. A legkisebb gyanú is megsemmisítheti a bizalmat az egész választási eljárás iránt.
