Naponta halljuk a hírekben, hogy a koronavírus fertőzésben elhunytak nemcsak jobbára idősek voltak, hanem szinte mindannyiuknak volt „alapbetegsége” is.
A hírt a lakosság megnyugtatására fogalmazzák így, pedig éppen ezért lenne okunk az aggodalomra. Az „alapbetegség” kifejezés krónikus betegségeket jelent ugyanis, ezek a leggyakrabban szív- és érrendszeri, valamint a tüdő és légzőszervi kórképek. Ezeket akár egészségtelen életmód nélkül is beszerezhetjük: hazánkban és fővárosunkban évente több mint 200 napon át magasabb a légszennyezettség, mint az egészségügyi határérték. A WHO ajánlása maximum 35 nap/év! Emiatt hazánkban évente 15 ezer ember 3-5 évvel korábban hal meg, mint a szerencsésebb levegőjű országok lakói. Évtizedek óta tudjuk, hogy a kiugróan szennyezett levegőjű napokon magasabb a halálozás a szív és érrendszeri betegek körében.
Mégse teszünk semmit. Sőt! Enyhítő körülménynek tekintjük, ha idős és „alapbetegséggel élő”, azaz krónikus beteg embertársainkat öli meg a vírus. Elfelejtjük, vagy el akarjuk felejteni, hogy emberi tevékenység (vagy annak elmaradása) okozza azt a hatalmas légszennyezettséget, amely sok embernél krónikus szív- és érrendszeri betegségeket, magas vérnyomást, allergiát, asztmát okoz?
Tudományosan nem belemenve a levegő szennyezettségének vizsgálatába, nézzük meg, hogyan lehetne csökkenteni a levegőben szálló, lebegő részecskék mennyiségét. Ha portalanítanánk a járdákat, a szilárd burkolatokat. Ha összesöpörnénk a porladó tavalyi faleveleket, a lehullott virágokat, a terméseket. Ha a gyomnövény özönnek elejét vennénk, időben lekaszálnánk, az allergén gyomokat gondosan kiirtanánk az elhagyatott földdarabokról. Az utak téli sózásának apró részecskéi késő tavaszig, nyár elejéig biztosítják, hogy a városi levegő leginkább sós sivatagra emlékeztessen. Portalanítani kellene. Igen, mosni az utcát, ha már nincs fagyveszély.
Ha ültetnénk a fákat, cserjéket, és nem pusztítanánk, azok felfognák a por egy részét. De nem, mi inkább üldözzük őket, hiszen allergiásak vagyunk! Mire? Arra a koromra, ami megtapad a virágporon. Igenis, minden ember tehetne - és nem keveset - saját maga és családtagjai egészségéért.
De a hal bizony itt is a fejétől bűzlik. Hallott-e valaki arról, hogy a füstokádó buszokat, az állami intézmények szállító járműveit lecserélik, mert kicsit sok az a 15 ezer halott évente? Hallott-e valaki arról, hogy a lakosság kiszámítható támogatást kap épületeinek fűtéskorszerűsítésére, szigetelésére? Bemondta-e a rádió, hogy leállítják a kiemelt beruházások porral járó munkálatait: a kőcsiszolást, aszfaltozást? Nem! Sőt fokozott erővel készülünk olyan világeseményekre, amelyekre majd repülővel érkeznek tömegek. Igen, azzal a repülővel, amelynek igen komoly szerepe van a levegőszennyezésben. Írtak-e olyat az újságok, hogy kötelező az építkezésekről felszálló port locsolással helyben marasztalni, és aki ezt nem teszi, akkora bírságra számíthat, hogy belesántul? Mert számtalan ember betegszik meg, és idültté válik az arcüreg-, orrmelléküreg gyulladása és a hörghurutja.
Nézzünk rá az autók szélvédőjére, vagy a saját ablakpárkányunkra, és láthatjuk, hogy milyen matériát lélegzünk be, friss, tiszta levegő helyett! A nagyobb szemcsék az orrunkban, szánkban, szemünkben okoznak irritációt. De a legapróbbak (10- 2,5 mikron alatt) akadálytalanul jutnak a hörgőnkbe, sőt a tüdőnk legapróbb hólyagocskáiba is. Kilélegezni, kiköhögni nem tudjuk. Ott maradnak. Akadályozzák az oxigén és a széndioxid cseréjét, gyulladást idéznek elő. Nehezen lélegzünk, romlik a vérkeringésünk, fölöslegesen terheli a tüdőnket, a szívünk. Ezért lesz végzetes a krónikus betegek számára szmog és a járvány.
A vírus csak befejezi, amit a levegőszennyezés korábban elkezdett. Akkor miért nem követeljük, hogy legalább takarják le az építési törmelék hegyeket, hogy ne kapjunk az arcunkba minden széllökéssel egy marék port? Miért nem lehet az építési vállalkozókat akár büntetéssel rábírni, hogy járműveiket takarják le, és ne hordják ki a szennyeződéseket a közutakra? A városlakóknak ezért jósolnak rövidebb életet, mert ebben a légkörben élnek!
De gondoljunk azok sorsára, akik védőfelszerelés nélkül lapátolnak, követ csiszolnak, aszfaltoznak, bontanak, építenek! Látástól vakulásig! Mert kell a pénz, mert nem mondhatnak nemet, mert a védőfelszerelés még kényelmetlen is. Nagyon sok beteg ember munka közben lesz beteg, az évtizedekig szívott egészségtelen munkahelyi levegőben. Akkor sem figyelnénk ezekre az „apróságokra”, ha minden halott lábcédulájára ráírnák, hogy a halálát VALÓJÁBAN ki, mivel, hogyan idézte elő?
Ezt a hozzáállást nem a járvány idején kellene gyakorlattá tenni. Húsz éve kellett volna. De legkésőbb a járvány tapasztalatai alapján el kellene kezdeni azon gondolkozni, hogyan NE legyen ennyi krónikus beteg. Legalább beszéljünk róla! Ne adjunk felmentést magunknak, hogy ő már „amúgy is beteg volt”, és úgyis meghalt volna. Mert ez mindannyiunkat érint. Ha nem ma, akkor 2 év múlva. 15 ezer ember élhetne 3-5 évvel tovább, egészségesen! Miért kell, hogy Murphy törvénye érvényesüljön? „Az emberek és az államok csak akkor kezdenek ésszerűen viselkedni, amikor már minden más lehetőséget kimerítettek”?
Mi már kimerítettük, ideje van hát a racionális gondolkodásnak.