A most zajló válság egyszerre közegészségügyi és gazdasági. Mindkettőre jellemző, hogy nem ismerjük a természetét, időtávját és átmeneti, valamint tartós hatásait. Ugyanakkor minden verzióra készülni kell, és ki kell jelölni azokat a vezérlőelveket, amelyek alapján a válságkezelésről gondolkodunk.
Mindentől függetlenül válság idején két dolgot biztosan csinálni kell. Az egyik, hogy az anyagi erőforrások hiányán nem múlhat a védekezés, a másik pedig, hogy fel kell készülni a károk helyreállítására.
Budapesten termelődik meg a GDP 37 százaléka. Ennek visszaesése nemcsak egy önkormányzatot, hanem az egész országot komolyan érinti. Ezért nagy a felelősségünk, hogyan készülünk erre.
Az első lépés az volt, hogy egymilliárd forintot átcsoportosítottunk a járvány elleni védekezésre. Ebből folyamatosan biztosítunk forrást a védőöltözetek vásárlására, a járvány frontvonalában lévő dolgozók céljuttatására, tesztek vásárlására. Ha kell, ezt a keretet bővíteni fogjuk.
A második lépés pedig a középtávú esélyek felmérése és a cselekvőképesség fenntartása. A járványügyi korlátozás azt is jelentette, hogy a tömegközlekedés bevételi forrásai szinte lenullázódtak. A mostani prognózisok szerint csak szeptember végéig kb. 14 milliárd forint kiesés lesz (ami az egész évre akár a 20 milliárd forintot is meghaladhatja), amit pótolni kell a működés érdekében. És ez csak az azonnali hatás.
Nem látjuk, hogy a gazdasági szereplők mely szektorokban és milyen mértékben érik el a mélypontot. Nagyon kevesen lesznek, akik megússzák jelentős veszteségek nélkül. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem lehet akkora közteherviselést elvárni a cégektől, mint azt előre terveztük. Ugyanakkor ebben az esetben is fontos, hogy sok tekintetben csak keressük az alagútból kivezető utat.
Ezért írtam azt, hogy a ma feladata a cselekvőképesség fenntartása, és a helyzethez igazított lépések megtétele. Nem látjuk, hogy a kormány milyen fegyvert akar bevetni a gazdasági válság elleni harcban. Nem érdemes illúziókba ringatni magunkat, a mostani intézkedések messze nem a valódi eszközök, sokkal inkább valamilyen óvatos tapogatózódások.
Leegyszerűsítve, két út áll a magyar kormány előtt. Vagy megszorításokkal megpróbálja minél alacsonyabb szinten tartani a hiányt, de ezzel a lakosság és a cégek likviditását teszi tönkre. Vagy lépést vált, és éppen a pénzbőség irányába lép el. Ez utóbbi persze Európai Unió nélkül csak korlátozottan lehetséges.
Már nem számít a közgazdászok között marginális kisebbségnek, aki a jelenlegi helyzetben felveti a modern monetáris elméletet mint megoldási eszközt. A főpolgármester által írt, Budapest és Magyarország talpra állításáról szóló program is abból indul ki, hogy a nemzeti jegybankoknak lehetőségük van pénzpumpát működtetni, és friss forrásokat a gazdaságba juttatni. Ez nem jelent mást, mint az MNB által felvásárolt, nulla százalékos kamatozású államkötvényeket. Ezáltal a kormánynak több ezer milliárdja keletkezhet, amiből újra tudja indítani a társadalmat.
Hangsúlyozom, hogy a társadalom újraindításáról beszélek, mivel ez a keresleti sokk okozta válság is egy társadalomra gyakorolt intézkedésből következett. Ezért hiszek benne, hogy csak úgy lehet túlélni tartós károk nélkül a következő időszakot, ha figyelünk arra, hogy az emberek is „pénzüknél legyenek”.
Ezért aki teheti, ne engedje, hogy dolgozóinak nettó jövedelme a válság hónapjai alatt csökkenjen. Ez főleg a közszférára és az állami-önkormányzati cégekre tud igaz lenni. Ez önmagában mintegy egymillió munkavállalónak jelent kiszámítható segítséget. Azaz bár nehézségekkel kell minden településnek számolnia, ne a már korábban meghirdetett béremeléseken spóroljanak, vagy éppen most, a válság alatt hajtsanak végre átszervezéseket, leépítéseket.
Ez korlátosan várható el a versenyszéfártól, ezért esetükben vagy nagyon egyszerű támogatással kell forrást biztostani a bérek fizetésére, vagy közvetlenül a munkabérüket elvesztőket kell megsegíteni. Érdemes belegondolni abba, hogy az egy főre jutó létminimum összege a korábbi évek adatai alapján becsülve 100 ezer forint körül van. Ez az összeg a minimális létben tartásra elegendő, de semmilyen tartalékképzésre nem alkalmas. A mostani bértámogatás ennek háromnegyede lehet. És még ha hozzáadjuk is ehhez a megmaradó 2-4 órás munkabért, akkor is tömegek kerülnek hónapok alatt a társadalmi lecsúszás nagyon síkos lejtőjére.
Ha nem lesz forrás a társadalomban, akkor a keresleti sokk oldódása után ismét növekvő egyenlőtlenségekkel fogunk szembesülni. Ezt most, ebben a szakaszban lehet csak elkerülni. Később csak elkönyvelhetjük az ebből adódó károkat, és egy felívelő időszakban dolgozhatunk ezek kijavításán.
De bevallom őszintén, nem látom, hogy a kormány elszánta volna magát arra, hogy ellép a megszorítások mellől, és valóban nem konvencionális eszközökhöz nyúlna. Ezért készülni kell arra, hogy megmaradjon az újratervezés lehetősége a jelenlegi keretek között. Ezért legalább szeptember 30-ig tartalékot kell képezni. Ennek a tartalékképzésnek az alapját az jelenti, hogy az előző évek pénzügyi maradványait, az el nem indított beruházásokat vagy az átmenetileg halasztható intézkedések forrásait egy alapba gyűjtjük.
Ez a válságkezelést és újragondolást lehetővé tevő alap a Főváros esetében nagyságrendileg 63 milliárd forintot tesz ki. Ebből az alapból szeptember 30-ig nem lehet költeni. Az első háromnegyed évi adatokat, az iparűzési adóbevételeket és az addigra talán végleges kormányzati intézkedéseket egyben látva lehet érdemben dönteni arról, hogy hogyan lehet újraindítani Budapestet, átgondolni a 2020-2024. közötti időszakot.
Azt gondolom, és ezt érvényesítettük a válságkezelési alap megteremtése során, az emberek likviditása az első. Ezért nem volt kérdéses, hogy a korábbi béremelésekről szóló döntéseket végre kell hajtani. A Budapest-pótlék bevezetése nem szenvedhet késedelmet, és az évek alatt megtermelődött béremelési „hátralékot” le kell dolgozni. Azaz a fővárosiakért dolgozó 27 ezer embert nem érheti hátrány a válság miatt.
A megkezdett beruházásokat, felújításokat folytatni kell. Közben azt kell megvizsgálni, hogy milyen programokat lehet indítani, amelyek egyszerre segítik Budapest épülését, fejlődését, és egyben sok vállalkozásnak adnak munkát. Karácsony Gergely főpolgármesternek a társadalom újraindítását lehetővé tevő programja arra épül, hogy a válságkezelést használjuk fel a lakhatási válság kezelésére (bérlakásállomány növelése), nagy élőmunka-igényű energiahatékonysági és zöld beruházások indítására, és a lokális gazdaság helyzetbe hozására. Ehhez biztosan új megközelítések, újfajta közgazdasági eszközök kellenek.
A válságnak nincsen ideológiája, de a válságkezelésnek van. Mi az emberek megvédését tartjuk az elsőnek, ezáltal van esély az újrakezdésre. A fővárosi válságkezelési alap ezt szolgálja azzal, hogy közben mindenre is fel kell készülnünk.
Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes