Egy elképzelt jövőben járunk, az emberiség sikeresen túljutott az általa előidézett társadalmi kataklizmákon. Az emberi szellem soha nem látott magasságokban szárnyal - köszönhetően annak, hogy teljesült egyik legősibb vágya: a művészetek, a vallás, a filozófia és a tudomány - a teljes emberi kultúra - egyesítése. Az emberi, pontosabban a nyugati, európai szellem e minden tudományt és művészetet szintetizáló megnyilvánulását Hermann Hesse "üveggyöngyjátéknak" nevezi. Das Glasperlenspiel - Az üveggyöngyjáték, ez a címe 1943-ban megjelent regényének, nyugodtan mondhatjuk, fő művének (1946-ban irodalmi Nobel-díjat kapott).
Hogy mi is egészen pontosan az üveggyöngyjáték, az a regényből nem derül ki, Hesse ezt jótékony homályban hagyja. Ám azt megtudhatjuk, hogy az üveggyöngyjáték: "játék kultúránk minden tartalmával és értékével; úgy játszik velük, ahogy, mondjuk, a művészetek virágkoraiban egy festő játszadozhatott palettája színeivel. Amit az emberiség megismert, ami fenséges gondolatot és műremeket létrehozott alkotó korszakaiban, amit a tudós szemlélődés következő periódusai fogalommá szűrtek, és elménk birtokává tettek: a szellemi értékeknek mindeme roppant anyagán az üveggyöngyjátékos úgy játszik, mint orgonán az orgonista, és ez az orgona szinte elképzelhetetlenül tökéletes, billentyűzete és pedálja letapogatja a teljes szellemi kozmoszt, regiszterei csaknem számlálhatatlanok; ezen a hangszeren, elméletileg, eljátszható a világ egész szellemi tartalma". Az üveggyöngyjáték létrejöttében a zenének (a zenetudománynak) és a matematikának volt kiemelkedő szerepe - maga az üveggyöngyjáték a kotta (benne a hangjegyekkel) és az abakusz (a kézi, golyós számolóeszköz) találkozásának eredménye.
Nemcsak egy fiktív jövőben járunk, de fiktív helyen is, Kasztália tartományban, valahol német földön. A nyugati szellem ezen egysége ugyanis csak egy szigorú szabályok szerint élő és dolgozó Rend - a tudósok kasztja - segítségével tartható fenn. A Rend tagjai a tudományoknak és a művészeteknek szentelik életüket és a meditáció - mely a "Napkelet utazóinak" köszönhető - segítségével tartják magukat "az újonnan létrejött szellemiség szigorú erkölcséhez".
A regény e Rend egyik vezetőjének, a Ludi Magisternek, az üveggyöngyjátékot celebráló játékmesternek az életrajza. A szerző a Rend egy névtelen - jóval a Ludi Magister után élt - tagja. A regény alcíme pontosan megjelöli tárgyát: Josef Knecht Magister Ludi életrajzának kísérlete, valamint Knecht hátrahagyott írásai. Nem csak egy nevelődésregényt olvashatunk tehát, amely gyermekkorától a Rendből való távozásáig kíséri végig a játékmester életét, hanem a Ludi Magister "saját" műveit is. Előbb a kamaszkorában írott verseit, majd három fiktív önéletrajzot.
Tanulmányaik során ugyanis a Rend tagjai teljes szabadságot élveznek, bármilyen tudományt vagy művészetet elsajátíthatnak, egyetlen követelmény velük szemben, hogy évente kidolgozzanak egy-egy kitalált - önmagukat eltérő időbe, más országba és kultúrába helyező - önéletrajzot. A játékmester három fiktív önéletrajza: Az esőcsináló, A gyóntatóatya, és az Indiai életrajz már a regény kiadása előtt, önállóan is megjelentek - Hesse szándékának megfelelően.
Adott egy József nevű "szolga" (Knecht magyarul: szolga), aki a legmagasabb elérhető posztra jut (Mann: József és testvérei) a zene és a matematika egységére - egy püthagoreus hagyomány - épülő üveggyöngyjáték birodalmában. A névtelen szerző meg is nevezi Püthagoraszt, mint akinél ott látjuk az üveggyöngyjáték előképét. Valóban: a püthagoreusok a matematikai-zenei ismereteik mellett már az ókorban vallási-szekta jellegükről voltak híresek, a regényben a "római egyház" a Rend szövetségese és egyben példája is.
Knecht egész életét a Rend szolgálatába állítja, mégis egész életében hiányérzete van, keres valamit. Leginkább a nevelésben, oktatásban leli örömét. Pályája csúcsán, ünnepelt Ludi Magisterként lemond hivataláról és kilép a Rendből. Itt legendássá válik a fiktív történet is: szinte azonnal meghal - a Renden kívül nem létezhet. Hesse ezzel igencsak talányossá teszi történetét, amely negatív utópiaként is olvasható, az elefántcsonttoronyba zárkózó szellem bukásának történeteként. De úgy is, hogy van még remény; igaz csak egy zárt, hierarchikus Rend által, de a kultúra megőrizhető.
