Látták, amikor Mészáros Lőrinc szőrcsuhába öltözve, arcán a megtért bűnösök örömkönnyeivel, a Bazilika előtt szétosztotta a lopott vagyont? A pénzt úgy szórta a szegények közé, mint a mannát – kisebb csetepaté csak abból lett, amikor a harminc sportkocsi és luxusterepjáró került sorra. Naná: mégsem mindegy, hogy valaki, aki az előző éjszakát még a Deák téri aluljáróban töltötte, csupán két húszezrest zsákmányol, vagy lesz hozzá egy 600 lóerős G-Merci is.
Amúgy én sem láttam ilyet, pedig amennyiben Lőrinc barát komolyan venné a mentora szavait (és kinek kellene komolyan venni, ha nem annak, aki tíz év alatt csetlő-botló vállalkozóból Isten és a kormányfő kegyelme folytán a világ leggyorsabban gazdagodó embere lett), akkor látnom kellett volna. Sőt, ha az orbáni intelemnek – miszerint figyelmeztetést kaptunk az égiektől, hogy nem a jó, hanem a szép élet a fontos, és ahhoz, hogy szép legyen, még állásra, autóra meg egyéb hívságokra sincs szükség –, lenne bármi köze ahhoz, amit Orbán Viktor valójában gondol, neki magának is be kellene állnia a vezeklők sorába, mondjuk Mészáros és Garancsi közé. Hiszen 2010 óta az Orbán-családnak (inkluzíve Tiborcz István, id. & ifj. Orbán Győző stb.) is sikerült azért egy százmilliárdos vagyonkát összespórolnia a közösből.
Hiába javasolnánk, hogy a teljes magyar lakosság, vagy legalább a Fideszre szavazó fele addig álljon fél lábon, amíg a fenti paradigmaváltás a gyakorlatba is átültetődik. Úgy fest, a többség beárazta, hogy nálunk mostanában potens kormányférfi csak saját zsebre dolgozó szélhámos lehet, és megpróbálják az államvezetésről alkotott véleményüket ettől a ténytől elvonatkoztatva kialakítani. Úgyhogy inkább arra emlékeztetnék: a NER-ben eddig a nagyobb pénzlenyúlásoktól a jogfosztás különféle stációiig mindent bejelentettek előre - talán ezúttal sem a februári évértékelőben említett új aranykorra akartak felkészíteni bennünket. Aki meg továbbra is őszintén hisz Orbán Viktorban, nézzen csak ki időnként a Szent István térre: sosem lehet tudni.