Ha szépen kéritek, akkor teljesítem a vágyatokat. Akkor sem teljesen, mert milyen jó hallgatni az ismételt hálálkodást, a közmédia szuperlatívuszait a kormány jócselekedeteiről. Mi más vezérelhette az Orbán-kabinetet, hogy elsőre egy működésképtelen, bürokratikus akadályokkal teletűzdelt megoldást kínáljon a bajba jutott munkáltatóknak, a már kilátástalan helyzetbe került munkavállalóknak pedig jóformán semmit. Nem is hozták nyilvánosságra, hogy az április 16-tól nyitva álló lehetőséggel hányan éltek eddig, az innovációs tárcától is csak annyi hangzott el, hogy a szám folyamatosan változik. Egy vicces informatikus ismerős ezt egy bináris kódhoz hasonlította: nulla és egy között ugrál az esetszám.
Az elemi erejű felháborodás egy hét alatt a feltételek újragondolására késztette a kormányt. Ha nem látták előre, hogy ebből ez lesz, az súlyos szakmai hiányosságokra utal, ha tudták, de bepróbálkoztak a munkaalapú és a segély nélkül szólamok mögé bújva, az a teljes cinizmus, és erre mondja az egyszerű pesti, hogy ne nézzenek már hülyének.
Most már két óra foglalkoztatással is igénybe vehető a kieső munkaidőre az állami bértámogatás, a korábbinál szélesebb körben, például a munkaerőkölcsönzők és a munkaidőkeretben foglalkoztatottak után is. Ezek mind kizáró tényezők voltak az első verziónál. Azt azonban nem sikerült még tisztázni, hogy a minimálbér kétszeresénél meghúzott plafon hány százaléka is juthat támogatásként a dolgozók zsebébe. Egyes hírek szerint marad az eddigi maximum 75 ezer forint dolgozónként, míg mások abban reménykednek, hogy a kieső munkaidő növekedésével arányosan nő a támogatás összege is.
Azokat, akiket időközben már elbocsátottak, ez a kérdés nem igazán izgatja, de a napi megélhetés annál inkább. S ha már nem lesz mit enni, eszükbe juttatják: csak szépen kell kérni...