A kis öreg a járda szélén állt, jobb kezében tömött szatyor, a balban egy doboz narancslé. Szemével a túlsó oldalt, emlékeiben pedig valamiféle kapaszkodót keresett: hogy a francba került ide? A narancslé fontos lehet – gondolta --, tekintve, hogy ilyesmit csak a lányáéktól kapott korábban. De a lányát már hónapok óta nem látta. Tehát a narancslé. És Ági nővér. De miért adna neki Ági nővér egy egész doboz narancslét? Óvatosan lelépett. Egy autó húzott el mellette teljes sebességgel, de a mögötte jövő szépen lelassított, úgyhogy ő is elindulhatott, át a túlsó oldalra. Béla bácsi, ma haza tetszik menni! Nem kétséges, ez Ági nővér hangja volt. A ritmusából, meg a fáradt tónusból az is biztos, hogy reggel mondta neki, a huszonnégy órás műszak után. Hirtelen az is eszébe jutott, hogy ezt már akkor sem értette. Mi az, hogy haza? Hova? Fél éve nem volt otthon, a lányék akkor hozták be, mert állítólag összepisilte az ágyneműt, és nyitva felejtette a gázt. Az persze nem úgy volt, főzni akart, de közben csöngettek, és amikor visszament a konyhába tényleg furcsa szag volt. A postás hívta a lányát.
De hogy került a kezébe a narancslé? Az autó, amelyik megállt, most újra nekiindult, ő pedig valahogy a Rákóczi út közepén találta magát, kezében egy szatyorral és a narancslével. Megvan! Amikor Ági nővér felöltöztette, azt mondta, vigyázzon magára, és a kezébe nyomta a dobozt. Valami hatvan százalékról is beszélt, közben mintha sírt volna, de elfordult, hogy ő ne lássa. Ági nővér gyakran sírt, mindenfélétől. Ha meghalt valamelyik kolléga a kórteremben, vagy amikor már hetek óta nem volt steril kesztyű. Mostanában ez a vírus ríkatta meg, gyakran mondogatta, hogy na ezt már nem bírja. De ez nem volt igaz, mert amióta Béla bácsi odabent volt, Ági nővér mindig ezt mondogatta, és még mindig bírta.
Óvatosan körülnézett, és elindult. Az autók csikorogva fékeztek, hallott némi kiabálást is, de úgy volt vele, hogy mi baj történhet? Két lépés, öt lépés. Megállt. Kapaszkodott a szatyorba és a narancslébe. Egy korty egészség! Ezt a tévében mondták tegnap. A híradóban pedig azt, hogy a kórházi ágyak felszabadítása egy hadgyakorlat. Mit tudnak ezek a hadgyakorlatokról. Hatvankettőben, a Bakonyban, az oroszokkal. Mínusz tízben. Sátorponyvával fűtöttek, mert elfogyott a fa. Na az volt a hadgyakorlat! Még jó, hogy ilyen meleg van, és nem kell fűteni. Vett egyáltalán tüzelőt idén? A kórházban télen nagyon meleg volt, tudniillik az ablakokat nem lehetett kinyitni. Mostanra egészen elviselhető lett, bár a többiek mesélték, hogy nyáron meg borzasztó a hőség. De ez most már mindegy is, mivel ő hazamegy. Ági nővér hívta a lányáékat, de a karantén miatt nem tudtak érte jönni. Azt mondták, talán majd a jövő héten feljönnek, addig vigyázzon magára.
Egy kék sportautó jött, mögötte egy kamion. Béla bácsi, ma haza tetszik menni. Ha ennek vége, majd megint találkozunk! Már látta a túlsó oldalt. Hadgyakorlat. Hatvan százalék. A fenébe az egésszel. Megindult. Fékcsikorgás.
Átért.