Száz évnek kellett eltelnie, de Amerikában ismét szalonképes szó lett a szocializmus. Pedig nemzedékeken keresztül ezzel ijesztgették az aludni nem akaró gyerekeket, lánglelkű szónokok óvták tőle az istenfélő polgárokat, számlálhatatlan választási kampányt sikerült megnyerni pusztán az emlegetésével. Erre jön egy brooklyni zsidó, aki nem átallja magát demokratikus szocialistának nevezni, sokat és hangosan beszélni a neoliberalizmus, általában véve a kapitalizmus árnyoldalairól, és példának állítani az észak-európai társadalmi gondoskodást.
Bernie Sandersből nem lett az Egyesült Államok elnöke, de anélkül is rajtahagyta a keze nyomát egy korszakon. Fel lehetne sorolni pár elnököt, akiknek ez a Fehér Házból sem sikerült.
Sanders nézetei Amerikában sem előzmény nélküliek, de az előzmények olyan távoliak, hogy már csak a történészek emlékeznek rájuk. A multik progresszív adóztatása, az általános egészségbiztosítás, a fizetett szülési szabadság vagy az ingyenes állami egyetemek gondolata sokaknak még mindig szentségtörés, de már nem ők a többség. Felnőtt egy új nemzedék, amelynek hiába ígérik a nagy (és részben régen is irreális) amerikai álmot, hiába ismétlik el naponta százszor, hogy az Egyesült Államok minden létező világok legjobbika, mert látják egyrészt a felemelkedés drámaian csökkenő lehetőségét, másrészt az ottaninál jobb életminőséget biztosító külföldi modelleket.
Félreértés ne essék, Amerika még mindig nagyon jó munka- és életlehetőségeket kínál, ám mostanra jórészt kimerítette a csupán az egyén felelősségére és boldogulására épülő fejlődés lehetőségeit. A társadalmi többség nem Bernie Sanders szavára tolódott balra, de az ő vehemenciája felgyorsította a baloldali ideológia térnyerését. A változáshoz idő kell, a végeredmény azonban látványos lesz.