Adamis Anna megelőzte a korát: már 1968-ban írt róluk. Az Omega – és a magyar lemezkiadás egyetlen előadótól származó – első könnyűzenei nagylemeze Trombitás Frédi és a rettenetes emberek címmel jelent meg az után, hogy Angliában ugyanabban az évben kiadták az itthon maradt Kóbor János nélküli Omega „Red Star from Hungary” albumát.
A Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek két külön szám volt, és 1969 februárjában – azaz az LP megjelenése után két-három hónappal – az első és a harmadik helyet foglalta el az Ifjúsági Magazin slágerlistáján. Májusban már négy szám szerepelt a lajstromban az albumról – az előbbi kettőn kívül a Ha én szél lehetnék, valamint az Egy lány nem ment haza –, októberben pedig egy Omega-kislemez két oldalával megvalósult ugyanaz, mint a Trombitás Frédivel és a Rettenetes emberekkel: első volt a Régi csibészek, harmadik a Naplemente. A bomba sikerek olyan kardinális változásokhoz vezettek, hogy a győri Mazsola eszpresszóban megköszönték az addigi közreműködést a bárzenét szolgáltató duónak – nem kellett már a Homokóra –, és a helyi vendéglátó-vállalat negyvenlemezes wurlitzer üzembe állításával lendítette fel a forgalmat. Az egyszeriben betóduló fiatalok körében az Illés Régi dala, Mákos rétese és Rock and roll Rézije, valamint az Omega Régi csibészekje, Naplementéje és Ha én szél lehetnékje volt a legnépszerűbb. (Albumot persze nem lehetett feltenni a zenegépre, de a Trombitás Frédit a Ha én szél lehetnékkel párosítva kislemezen is kiadták.)
Az Omega tagjait megkérték, kommentálják az első önálló nagylemez számait. Tallózás a válaszokból: „Trombitás Frédi. Az ötletet az adta, hogy Benkő Laci újra elővette a trombitát. Rettenetes emberek. Bár csak megmenthetnénk a megalázó szenvedélyek rabjait! Ha én szél lehetnék. Presser Gábor gyakran fütyörészte, hogy felvidítson bennünket a szeles angliai utakon. Emlékül hazahoztuk. Egy lány nem ment haza. Egy barátunk mesélte. Igaz történet. Kállai kettős, feldolgozás. Talán a legszebb magyar népdal. Angliai turnénk egyik sikerszáma. Ezért került a nagylemezünkre.”
Anglia abban az időben kiváltképp nagy szám volt; érthető, ha az Omega Kinizsi utcai klubjában levetítették azt a húszperces kisfilmet, amelyet az együttes muzsikusai Nagy-Britanniában forgattak. A zenekar nem sokáig játszott már a kilencedik kerületi „szentélyben”, mert hatvankilencben átmasírozott Budára, a Műszaki Egyetem nevezetes E klubjába. A banda abban az esztendőben Kozák Péter nem különösebben emlékezetes Hét szűk esztendő című dalát is kísérte a Qualiton felvételén, de a cím legalább passzolt a Rettenetes emberekhez.
A Duna túlsó partjára költözők akkoriban a csúcsok csúcsán jártak. Az Ifjúsági Magazin ankétot rendezett a hazai szuper grupp összetételéről, és olvasói mellett száz zenészt is megszavaztatott. A közönség csapata ekképpen állt fel: Radics Béla (szólógitár, Tűzkerék), Sztevanovity Dusán (ritmusgitár, Metró), Frenreisz Károly (basszusgitár, Metró), Laux József (dob, Omega), Presser Gábor (billentyűs, Omega), Benkő László (fúvós, Omega), Fülöp Ervin (fúvós, Atlasz), Kóbor János (ének, Omega). A szakma ezt a gárdát választotta: Bartha Tamás (gitár, Hungária), Mogyorósi László (gitár, Pannónia), Frenreisz (basszus, Metró), Laux (dob, Omega), Pataki László (billentyűs, Syrius), Ráduly Mihály (fúvós, Syrius), Friedrich Károly (fúvós, Friedrich-együttes), Orszáczky Miklós (ének, Syrius). A Magyar Ifjúság olvasói All Starja ugyanakkor így festett: Szörényi Levente (szólógitár, Illés), Tolcsvay László (ritmusgitár, Tolcsvay-együttes), Frenreisz (basszus, Metró), Laux (dob, Omega), Presser (billentyűs, Omega), Horváth Károly, azaz Charlie (fúvós, Olympia).
Nem kis bravúr: Frenreisz és Laux mindhárom álomcsapatban benne volt!
Én meg most már be sem kapcsolom a tévét, inkább a lemezjátszóhoz menekülök: „A rettenetes embereket soha el nem kerülheted, köztünk élnek és ránk néznek, bárcsak megmenthetnénk őket.”
Mert nyilván nem veszik zokon, ha én a régi Rettenetes embereket hallgatom.
