A világ csak akkor lesz képes szembeszállni az új koronavírussal és annak pusztító következményeivel, ha közösen lépünk fel ellene. Március 26-án egy rendkívüli virtuális találkozón a G20 vezetői efelé tettek előrelépést. Még mindig messze vagyunk azonban egy koordinált és egyértelmű globális választól, amely megfelelne annak a példátlan nagyságú nehézségnek, amellyel szemben állunk.
Nagyon messze vagyunk még a fertőzés görbéjének ellapításától. A járványnak először 67 napra volt szüksége ahhoz, hogy 100 ezer embert megfertőzzön, hamarosan viszont 100 ezer embernél is több fertőződik meg naponta. Szinte bizonyos, hogy közös és bátor fellépés nélkül az új esetek száma a több milliót is eléri majd, aminek következtében összeomlanak az egészségügyi rendszerek, a gazdaságok zuhanórepülésbe mennek át, az emberek pedig reményvesztettek lesznek. A legszegényebbeket érinti majd a legkomolyabban a helyzet.
Fel kell készülnünk a legrosszabbra, és mindent meg kell tennünk azért, hogy elkerüljük azt. A tudományra, a szolidaritásra és az okos politikákra építő alábbi hárompontos cselekvési terv ezt tűzi ki célul.
Elsőként meg kell állítanunk a koronavírus terjedését. Ehhez agresszív és korai tesztelésre, valamint kontaktkutatásra van szükség karanténokkal, kezeléssel és az első beavatkozók védelmét biztosító intézkedésekkel együtt, kiegészítve az emberek mozgását és egymás közötti kapcsolatát korlátozó rendelkezésekkel. Ezeket a lépéseket az általuk okozott fennakadások ellenére is fenn kell tartani a gyógymódok és a védőoltások megjelenéséig.
Egy ilyen komoly együttműködést az ENSZ-család tagjának, az Egészségügyi Világszervezetnek kell irányítania, mivel az értelemszerűen a saját lakosságukért cselekvő országok nem végzik el a munkát mindenki helyett.
Másodsorban a válság pusztító társadalmi és gazdasági dimenzióival kell foglalkoznunk. A vírus futótűzként terjed, és valószínűleg könnyen eljut a globális dél országaiba is, ahol az egészségügyi rendszerek megszorításokkal működnek, az emberek sérülékenyebbek, és milliók élnek sűrűn lakott nyomornegyedekben, vagy menekülteknek és belső menekülteknek fenntartott, túlzsúfolt településeken. Ilyen körülmények között a vírus letarolhatja a fejlődő világot, majd újra megjelenhet ott, ahol már leküzdötték. Összekapcsolt világunkban csak annyira vagyunk erősek, mint amennyire gyenge a leggyengébb egészségügyi rendszer.
Természetesen az egész emberiségért kell harcolnunk a vírus elleni küzdelem során, az emberekre összpontosítva, különösen azokra, akik a leginkább érintettek: a nők, az idősebbek, a fiatalok, az alacsony munkabérből élők, a kis- és középvállalkozások, az informális szektor és a sérülékeny csoportok.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete épp most tett közzé egy jelentést arról, hogy a járvány miként válik gazdasági járvánnyá, valamint megjelöli, hogy milyen mértékű finanszírozásra van szükség a sokkok kezeléséhez. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) bejelentette, hogy legalább akkora, vagy még nagyobb recesszióba kerültünk, mint amilyenben 2009-ben voltunk.
Szükségünk van egy átfogó multilaterális fellépésre, amelynek el kell érnie a globális GDP kétszámjegyű százalékát. A fejlett országok ezt meg tudják csinálni önállóan, és néhányan már így is tesznek. Ugyanakkor komolyan meg kell növelnünk a fejlődő országok számára elérhető forrásokat az IMF kapacitásának kiterjesztésével, nevezetesen különleges lehívási jogok és egyéb nemzetközi pénzügyi intézmények bevezetésével, amelyek lehetővé teszik az erőforrások gyors biztosítását olyan országoknak, amelyeknek azokra szükségük van. Tudom, hogy ez nehéz, mivel a nemzetek hazai költekezése már most rekord méreteket ölt. De az a költekezés hiábavaló lesz, ha nem állítjuk meg a vírust.
A központi bankok közötti kontrollált devizacsere-ügyletek fizetőképességet hozhatnak a felemelkedő gazdaságok számára. Az adósságkönnyítésnek is prioritásnak kell lennie, beleértve a 2020-as kamatok azonnali felfüggesztését.
Végül törekednünk kell arra, hogy a felépülés során jobbá váljunk. Nem engedhetjük meg, hogy ugyanoda térjünk vissza, mint ahol az új koronavírus lecsapott ránk, olyan társadalmakkal, amelyek szükségtelenül kiszolgáltatottak a válságnak. A járvány a leghatározottabb módon emlékeztetett bennünket az árra, amit az egészségügyi rendszereink, a társadalmi védelmi mechanizmusok és a közszolgálat gyengesége miatt fizetünk. Kiemelte és felerősítette az egyenlőtlenségeket, különösen a nemek közötti egyenlőtlenséget, megmutatva azt, hogy korábbi gazdaságunk miként tartotta fenn magát a láthatatlan és fizetetlen ápolási munkára támaszkodva. Megmutatta a meglévő emberi jogi kihívásokat is, beleértve a megbélyegzést és a nők elleni erőszakot.
Itt az idő arra, hogy megkétszerezzük erőfeszítéseinket, hogy olyan befogadóbb és fenntarthatóbb gazdaságokat és társadalmakat építsünk, amelyek jobban ellenállnak a járványoknak, a klímaváltozásnak és a globális kihívásoknak. A helyreállításnak egy másmilyen gazdasághoz kell vezetnie. Utunkon továbbra is a 2030-as fenntartható keretrendszer és a fenntartható fejlődési célok vezetnek bennünket.
Az ENSZ egésze teljesen készen áll, és támogatja az országok fellépését, ezen felül a világ rendelkezésére bocsátjuk ellátó rendszereinket, és globális tűzszünetre törekszünk. Morális kötelességünk és saját érdekünk is, hogy a járvány mindenhol véget érjen. Ebben a szokatlan pillanatban nem használhatjuk a szokásos eszközöket. Rendkívüli időkben rendkívüli intézkedésekre van szükség. Egy hatalmas kihívással állunk szemben, amely határozott, koordinált és innovatív fellépést követel meg mindannyiunktól – mindannyiunk érdekében.
António Guterres, az Egyesült Nemzetek főtitkára