Bioritmus;koronavírus;elszigeteltség;távolságtartás;

- A távolságtartás véd a fertőzés ellen, de fel kell készülni az emberi hatásokra

Bár az elkülönülés a járvány terjedését akadályozza, súlyos következményei lehetnek annak, hogy a koronavírus a kapcsolattartási ösztönök elnyomására kényszerít.

A járvány idején a távolságtartás kötelező szabály. A társas viselkedést vizsgáló kutatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy készüljünk fel, nehézségeket okoz az ember saját társas természetével való megküzdés. A napokban a Magyar Tudományos Akadémia arra hívta fel a figyelmet, hogy egyebek mellett erről írt Greg Miller tudományos újságíró a Science-ban. 

A koronavírus-világjárvány miatt a közegészségügyi szakemberek azt kérik, hogy ne menjünk egymás közelébe. Ez azonban ellenkezik az ember társas kapcsolatokat igénylő természetével. A közösségi távolságtartás, vagyis a nagyobb létszámú összejövetelek és a másokkal való szoros kapcsolat elkerülése elengedhetetlen a vírus terjedésének lelassításához és ahhoz, hogy az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségét megakadályozzuk. Ez azonban nem lesz könnyű.

Nicholas Christakis társadalomtudós, a Yale Egyetem kutatóorvosa szerint a világot bejáró koronavírus arra kényszerít bennünket, hogy elnyomjuk azokat a kapcsolattartási ösztöneinket, amelyek az evolúció során emberi mivoltunk lényegévé váltak: a barátainkkal való találkozást, a csoportos összejöveteleket vagy egymás érintését. A közösségi távolságtartás próbára teszi az együttműködés emberi képességét is. A világjárvány különösen kemény próba, hiszen nemcsak azokat igyekszünk megvédeni, akiket ismerünk, hanem azokat is, akiket nem, és akiknek a hogylétével általában nem is igazán foglalkozunk.

A rövid távú közösségi távolságtartás hatását eddig nem tanulmányozták alaposan, de most több, Greg Miller által megkérdezett kutató is megosztotta a Science Insider olvasóival a véleményét arról, hogy mik lehetnek ennek a társadalmi és pszichés hatásai, és ezek hogyan enyhíthetők.

Az elszigeteltség, ha hosszabb ideig tart, számos egészségügyi probléma kockázatát növelheti: ilyenek a szívbetegségek, a depresszió vagy a demencia.

A Brigham Young Egyetem pszichológus kutatója, Julianne Holt-Lunstad és munkatársai által gyűjtött adatok 2015-ös metaanalízise szerint a tartós közösségi elszigeteltség 29 százalékkal növeli az elhalálozás veszélyét.

Ennek az lehet az oka, hogy a társas kapcsolatok képesek ellensúlyozni a stressz által keltett negatív hatásokat. A Holt-Lunstad és mások által végzett laboratóriumi vizsgálatok azt mutatták, hogy a szív- és érrendszert is kevésbé terheli egy stresszt okozó feladat, ha azzal egy barát társaságában kell megküzdeni. A társas kapcsolat érzékelése és a stresszre adott válaszok között egyértelmű kölcsönhatás áll fenn. Holt-Lunstad szerint pusztán 

az, hogy tudjuk, számíthatunk valakire, már elegendő a stresszreakciók némelyikének enyhítésére még akkor is, ha az a személy fizikailag nincs jelen.

Az még nem világos, hogy lesznek-e, és ha igen, milyen hatásai a koronavírus miatti közösségi távolságtartásnak. A kutató szerint több egymással versengő hipotézis is elképzelhető. „Egyrészt aggódom, hogy azoknak, akik már eleve elszigeteltek és magányosak, nem fog-e súlyosbodni az állapotuk, másrészt ez a helyzet mások esetében is a társas kapcsolatok szűküléséhez vezethet.” Derűlátóbb lehetőségként említi viszont azt, hogy miután az emberekben most fokozottan tudatosulnak ezek a kockázatok, a kapcsolatok fenntartására és pozitív cselekvésre törekszenek majd.

Holt-Lunstad szerint az elszigeteltség és magány káros hatásainak a társadalom valamennyi korcsoportja ki van téve. A National Academy of Sciences (Nemzeti Tudományos Akadémia, USA) közelmúltban megjelent jelentése – amelynek Holt-Lunstad is társszerzője volt – azonban rámutat azokra az okokra, amelyek az idősebbeket sérülékenyebbé teszik. A családtagok és barátok elvesztése, a krónikus betegségek vagy az érzékszervi károsodások, mint például a hallásromlás, számukra különösen megnehezítik a társas érintkezést.

Magyarországon a helyzet„A népszámlálási adatok szerint Magyarországon a 65 éven felüliek harmada él egyedül, egyszemélyes háztartásban; ez közel hatszázezer idős embert jelent. Az ő körükben különösen fontos szerepe van a kapcsolati hálónak a mostani krízisben: a mentális egészség megőrzése szempontjából annak, hogy van-e olyan személy, akivel rendszeresen tud kommunikálni, beszélni; a fizikai egészség szempontjából pedig annak, hogy van-e olyan, akitől segítséget tud kérni” – olvasható abban az összefoglalóban, amelyet Ságvári Bence, Messing Vera és Hammer Gergely, a Társadalomtudományi Kutatóközpont (MTA Kiválósági Központ) munkatársai készítettek a European Social Survey (ESS) adatai alapján.  A magyarországi idősek a szociális kapcsolataik alapján tehát különösen magányosnak számítanak Európában: tízből hat idős magyarnak nincs, vagy csupán minimális a társasági kapcsolata, és közel tizedüknek nincs olyan rokona, ismerőse, akivel bizalmas viszonyban lenne. Az ESS adatai alapján az egyedül élő 65 év felettiek több mint 60 százaléka esetében különösen nagy a társadalmi izoláció kockázata. Ők azok, akik jelenleg nem mozdulhatnak ki otthonukból, ami nyilvánvalóan komoly pszichés megterhelést jelent, hiszen nincs kivel beszélgetniük, a magányból fakadó szorongásokat a szokásosnál is kevésé tudják oldani. Nem lehet ismerősökkel, de akár ismeretlenekkel megbeszélni, vagy akár csak emberek között lenni egy kis időre. Ezért különösen fontosak az olyan civil és önkormányzati kezdeményezések, amelyek az idős, magányos emberek megsegítését szolgálják. A bevásárlás, az ügyintézésben való segítség fontos, de önmagában nem elegendő, szükség van arra is, hogy az idős, magányos emberekkel – természetesen a járványügyi rendelkezéseket betartva – rendszeresen próbáljon meg kommunikálni is a környezetük.

Chris Segrin, az Arizonai Egyetem viselkedéskutatója szerint az egyes emberek társadalmi elszigeteltség- és stressztűrő képessége között óriási eltérés lehet. Fontos figyelembe venni, hogy nem mindenki egyforma lelkiállapotban kezd neki ennek az időszaknak. „Aki például már eleve szorongással, depresszióval, magánnyal, kábítószerhasználattal vagy más egészségügyi problémával küzd, különösen sebezhető.” 

Összességében azonban az emberek meglepően ellenállóak. Sokan átvészeltek már nehezebb helyzeteket is. 

Az egyik előnyös tulajdonság, amelynek alapján megjósolható, ki képes hosszabb távon is megtartani a mentális egészségét, az optimizmus.

Segrin felidézi azoknak az amerikai hadifoglyoknak az esetét, akiket a vietnámi háborúban apró cellákban, úgynevezett „tigrisketrecekben” tartottak fogva, gyakran állig vízben. Azok a foglyok, akik hittek benne, hogy akármilyen rossz is a helyzet, túl fogják élni, és a háborút idővel meg fogják nyerni, életük későbbi szakaszában jobb mentális egészségnek örvendtek.

Kütyük: jobb, mint a semmi

Arra, hogy kapcsolatban maradjunk egymással, számos telefonos és számítógépes alkalmazás nyújt lehetőséget. Christakis úgy véli, szerencsések vagyunk, hogy olyan korban élünk, amikor a technológia lehetővé teszi, hogy lássuk és halljuk a barátainkat és a családtagjainkat még a távolból is. De ezek a kommunikációs csatornák sem pótolják teljesen a személyes interakciót – figyelmeztet Segrin. „Amikor másokkal kapcsolatba lépünk, számos jelentéstartalmat nem szavakkal, hanem nonverbális viselkedéssel közvetítünk.” A testbeszéd, az arckifejezések, a gesztusok számos eleme elvész az elektronikus médiumokon keresztül. Segrin szerint „nem olyan jók, mint a személyes kapcsolat, de határozottan jobbak, mintha semmilyen kapcsolatunk sem lenne”.

Hiányzik a „kollektív pezsgés”

Több mint egy évszázaddal ezelőtt Émile Durkheim francia szociológus a „kollektív pezsgés” kifejezést használta a vallási ceremóniák során érzett közösen átélt érzelmi izgalom leírására. Mario Small, a Harvard Egyetem szociológusa szerint ugyanez a fogalom alkalmazható a sporteseményekre, ahol a nézők egyszerre élik át ezt az érzelmi hullámvasutat a játék során. „Ez a közösségi élmény jelentősen felerősíti az érzelmeket, miközben a résztvevők megélik azt is, hogy valami saját maguknál nagyobb egész részei.” Small szerint az ilyen események erősítik az összetartozás érzését. Még ha senki sem számít arra, hogy a társadalom szétzilálódna csak azért, mert a sportszövetségek felfüggesztik az évadot, az biztos, hogy sok sportrajongó (valamint zenerajongó és a fesztiválok résztvevői) számára ez azt is jelenti, hogy ideiglenesen le kell mondaniuk az érzelmeik megélését és a problémáik kezelését is segítő, jól bejáratott mechanizmusról.

„Mindenki telefonálhat, hogy megkérdezze, ki hogy van, és szüksége van-e segítségre”– hívta fel a figyelmet Holt-Lunstad.

Hozzátette, az altruizmussal kapcsolatos kutatások szerint 

segítséget nyújtani még kedvezőbb hatást is jelent az ember számára, mint segítséget kapni.

„Nemcsak másokon segítünk, hanem saját magunkon is, mert közben kapcsolatot teremtünk.” Az Olaszországban készült videó, ahol a karanténban rekedt emberek a nyitott ablakban állva énekelnek és zenélnek, ösztönzést adhat. Robert Dunbar, az Oxfordi Egyetem evolúciós pszichológusa szerint: „Pontosan erre van szükségünk! De talán csak az olaszok tudják ezt természetesen csinálni, anélkül, hogy zavarban lennének” – olvasható az akadémia honlapján.

Nedves, párás környezetben nehezebb izzadással leadni a fölösleges hőt, ami megnöveli az egészségügyi kockázatokat.