Hazaért
Tizennégy napja szaladok a lelkem elől.
Jajj, utol ne érjen.
A földszagú utca végén nádasig elérek.
Forró a szívem. Hajladozó buzogány, halkan sikít a nád. Félek.
S a hátam mögött derekamig sem érek, lement a nap, s futok vissza a házhoz, mert kiáltják, apám hazaért előbb.
Kisrádiót hozott a messzi útról nekem.
Mindig fehér az ingje, az illatába szerelmes vagyok. S a két gödröt az arcából már anyám hasában ellopom.
Majd nagyobb vagyok, már írni is tudok. Újra hazaér. Kifosztotta az összes csokoládéboltot.
Másik csomagban selymek, anyámnak drága kelmék, húgomnak játék és ládaszám mandarin.
Titokban, mikor senki nem figyel, én az ő csomagját nyitom fel. Kölni és gyantaillat. Szabadjára engedem.
Húsos meleg ujjai közt a rideg húrok engedelmesek. Fegyelmezetten siklanak a harmóniák.
Kilopva könnyet mosolyt.
Egyszer megtalálta egy kockás piros füzetben, hogy leírtam, mikor érkezik mennyire izgatott leszek.
S mulatságosnak találta, hogy mindent papírra vetek.
Tizennégy napja menekülök a lelkem elől.
S lám utolért.
S néhány percig nem is olyan félelmetes.
