Aligha kell részletezni, hogy a járványveszély miatt milyen rendkívüli intézkedések követik egymást: iskolák, szállodák, színházak és más intézmények zárnak be, rendezvények maradnak el.
Wachsler Tamást, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük, hogy ilyen körülmények között is menetrendszerűen folytatódnak-e az Alkotmány utcai Trianon-emlékmű kivitelezési munkái. Az eredeti terveknek megfelelően befejeződik-e a 100. évforduló, június 4-e előtt a beruházás? A várakozások szerint megtartható lesz-e az emlékmű avatási ünnepsége?
A Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének munkálatai a megkötött kivitelezési szerződés rendelkezéseivel összhangban zajlanak – tájékoztatta lapunkat Wachsler Tamás. A kivitelező saját, a járvány terjedésének megakadályozásával kapcsolatos belső szabályai szerint végzi feladatát.
A kivitelező eddig nem jelentett „vis maior” (előre nem látható akadály) helyzetet. Ha megteszi, az nyilván a kivitelezés csúszását eredményezheti, „ekkor majd értékelni fogjuk a helyzetet, és kialakítjuk követendő stratégiánkat” – tette hozzá Wachsler Tamás.
A Népszava tavaly áprilisban adott hírt arról, hogy talajszint alatt hozzák létre az Alkotmány utcai Trianon-emlékművet.
„Az emlékhely tervezése során különös figyelmet fordítottunk arra, hogy az Országházra való rálátást semmi ne zavarja. Ezért egy felül legnagyobbrészt nyitott, a talajszint alá süllyesztett konstrukciót választottunk” – erősítette meg akkor lapunk információját Wachsler Tamás.
Átadási határidő: 2020. május 31. A kormány döntése rögzíti, hogy az emlékhelyet a történelmi Magyarország 1913. évi összeírás szerinti helységneveinek feltüntetésével kell létrehozni.