A koronavírus miatt a gazdaság olyan üzemmódba kapcsolt, amelynek hatásait még nem lehet felmérni, és legfőképpen nem látjuk, hogy mi lesz a magyar munkaerőpiaccal – hangzott el az Új Egyenlőség legfrissebb podcast adásában, ahol Mihályi Péter egészségügyi közgazdásszal elemezték a koronavírus-járvány várható hatásait.
Az látszik, hogy Európában kétféle megközelítés kezdett kialakulni a védekezésben; a brit modell egyelőre kevés korlátozással él, és inkább a társadalom belátására alapoz. Azaz még az iskolákat sem zárták be, csak arra ösztönzik az embereket, hogy a társas érintkezéseket próbálják minimalizálni. Az inkább kontinentális Európát érintő megközelítés főleg az olasz tapasztalatokból indul ki, és sok esetben már alacsony esetszám esetén is jelentős társadalmi szigorításokat vezet be. Ezzel kapcsolatban persze szintén sok mindent nem tudunk, főleg azt, hogy a most lényegében lakásukba zárt emberek között meddig marad fenn a közbizalom.
A járvány kiindulási pontjának tartott Kínában a hatóságok szerint már nincs járványhelyzet, és elkezdett a legveszélyeztetettebb tartományban is beindulni az ipar. Mihályi Péter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a valóságot nem biztos, hogy ismerjük. Azaz nem tudjuk, hogy Kína valójában elengedte a járványt azért cserébe, hogy ne legyen hatalmas gazdasági sokk, vagy ténylegesen képesek voltak elfojtani az egészet, és kontrollált keretek között tartani.
Jogos kérdés, hogy mit bír a magyar egészségügyi rendszer. Mihályi szerint a világon egy ország sem lehet arra felkészülve, ha egy ennyire gyorsan terjedő járvány megjelenik, és terhelés alatt tartja a rendszert. Meglátása szerint nem az a kérdés, hogy hány kórházi ágy van, vagy milyen a személyzet. Az dönt, hogy mennyi lélegeztetőgép áll rendelkezésre, amely sok esetben az egyetlen terápiás eszköz lehet. A társadalmi egyenlőtlenség itt is éreztetni fogja hatását. Ma még csak a budapesti rendszer van terhelés alatt, de a vírus nyilvánvalóan kijut a nagyvárosokból, és a nehezebb helyzetű falvakba is elkerül. Oda, ahol a szociális helyzetből fakadóan rosszabb általános egészségügyi állapotban vannak az emberek, ahol most sincsen alapellátás, vagy éppen fizikailag nehezebb megoldani az ellátást. Ennek hatása felmérhetetlen.
Az már most nagy biztonsággal megjósolható, hogy a gazdasági válság ismét elmossa az egészségügyi rendszer fejlesztésének ügyét, és nem plusz pénz kerül be az egészségügybe, hanem az lesz a nehézség, hogyan szereznek plusz anyagi erőforrást a gazdaság lendületbe hozására és a társadalmi-szociális károk kezelésére. A centralizált magyar egészségügyi rendszerből ugyanakkor lesz lehetősége egy kicsit visszalépnie a kormánynak, és a hibáit nem elismerve azt mondani, hogy több felelősséget ad az önkormányzatoknak.
A témában indított szavazásunk:
