Az ismert okok miatt elmaradnak az Idust ünneplő rendezvények, ez sorscsapás a hajómotívumokat szajkózó politikusoknak, áldás viszont nekünk, mert nem kell meghallgatnunk a sok sületlenséget a nemzet vitorláit dagasztó hülye szelekről, és megmenekülünk attól a beszédírói puffancstól is, hogy Szkülla és Kharübdisz között hányódva nekicsapják a hullámok a ladikunkat a sziklás partszakasznak.
Az ókori görögöknél, Aiszkhülosz kartársnál, amikor a hajózási duma fénykorát élte, az állam, a társadalom volt a hajó. De hát Aiszkhülosznak, aki kilencven drámát írt, tényleg szüksége lehetett a maga korában a hajómotívumra: „…szűk a bejárat: a görbe hajók ott állnak az útnak mentében sorban”. Németh Szilárdnak vagy Kósa Lajosnak meg úgy írják a hajós marhaságokat, hogy elmondhassák.
Na, ettől óvott most meg bennünket a sors. Ritka ajándék.
A kék kezű plenyós csávó (a héten azt találta mondani, hogy a turizmusnak kampó) szintén szeret ám hajókázni, mutatom, hogyan: „Kolumbusz sem tudta, amikor az Atlanti-óceán közepén hajózott, hogy akkor járt félúton.” (2016. február 28., Orbán Viktor évértékelő beszéde.) És még mindig ugyaninnen a holdbéli csónakostól: „Úgy tűnik, hiába múlnak az évszázadok, vannak dolgok, amelyek állandóak. Látunk állócsillagokat, melyekhez odatájolhatjuk saját hajónk helyzetét. Nyugaton a németül beszélő népek világa, a vaskancellárok földje. Keleten a nálunk százszorta nagyobb szláv katonanépek birodalmai. Délre a félhold hatalmas embertömegei, a kiapadhatatlan darázsfészek zsongása. Ma is ez a mi három tájolási pontunk. Berlin, Moszkva, Sztambul, pontosabban Ankara.”
Ugyanennek a beszédnek a végén feltűnik a csónak aljában a vasmacska, naná, hogy a XXI. század elején, az infotechnológia korában Orbán nem tudja kihagyni (bocsi, Aiszkhülosz). „Arra, ami Brüsszelben történik, nincs jobb szó, mint hogy abszurd. Olyan, mintha egy ütközés előtt álló hajó kapitánya nem az ütközést akarná elkerülni, hanem kijelölné a nemdohányzó csónakokat. Mintha a lék befoltozása helyett azon vitatkoznánk, hogy melyik kabinba mennyi víz jusson.”
Na, ez nem lesz most, úgyhogy szegény Idus megmenekül a kültelki hajós poénoktól. Kíváncsiságból egyébként megnéztem Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét, van-e benne hajómotívum. Most nem akarnám a Ferit sztárolni, mert tele van a beszéd a szar/szarakodni szófordulat kacifántos változataival, előfordulnak benne cifra káromkodások is. De becsületére legyen mondva, annyira azért nem ment le kutyába, hogy az ótvaros hajómotívumot elővegye. Nincs benne sajka meg dereglye, hajóhad meg lögybölődő tengervíz. Lényegtelen amúgy, de megakadt volna rajta a szemem.
Még Horthy se használta híres fehér lovas budapesti bevonulásakor, 1919. november 16-án, ami pedig kőkemény duma volt, ha ötven-hatvan évvel később mondja, alatta AC/DC vagy Rolling Stones szólhatott volna aláfestésnek („Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, sárba tiporta a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözködött.”). Pedig Horthynak valamivel több köze volt a vízhez és a hajózáshoz, mint a keleti félholdat a lyukas csónakból nézegető Orbán Viktornak.
Megnéztem végül Kádár János eléggé terjedelmes 1957. május 1-jei beszédét, amely a Hősök terén hangzott el, műfaját tekintve passzol a Horthyéhoz, hiszen ugyanúgy legyőzöttként tekintett ’56-ra, mint Horthy a Tanácsköztársaságra. Nincs benne hajómotívum, emberek. Úgyhogy arra jutottam az ünnepi beszédek elmaradásának koronavírusos tavaszán, hogy ezek hozták vissza. Ezt is.
Iduskám, ezt a sok hülye ladikáló dumát úsztad most meg, szeretettel üdvözöllek.
