Beavatkozunk – még ha nem is durván, csak úgy enyhébben – a természet rendjébe: vettünk egy csirkekeltető gépet. Magyar honlapon bukkantunk rá, lengyel gyártmány, és valamilyen különös okból Németországból érkezett, az van ráírva: egg incubato.
Formás kis szerkezet, halkan duruzsol, a vezérlése sejtelmes-kéken világít, így ha az ember éjszaka kimegy a konyhába vizet inni, nem is kell felkapcsolni a kis villanyt, a halvány fény mutatja az utat. Jelenleg harmincnyolc fokra van állítva, embernél épp határeset, hogy láz vagy még csak hőemelkedés, de a szakirodalom azt javasolja, hogy az ötödik, a tizenegyedik és a tizennyolcadik napon csökkentsük 2-2 fokkal a hőmérsékletet. Egy helyes kis fiolát adtak mellé, abból kell egy kis lyukon befecskendezni a vizet, hogy biztosítsuk bent a megfelelő páratartalmat. Itt mindjárt el is akadtunk: a mi használati utasításunk szerint ez nem mehet 45 százalék alá, az agrárinformációs honlap viszont arról ír, hogy azt az első naptól kezdve hatvan százalék fölött kell tartani, sőt, az utolsó harmadban hetven-nyolcvan százalékra kell feltornázni.
Forgatnunk szerencsére nem kell, azt elvégzi helyettünk a gép, kétóránként óvatosan megbillenti a sorokat egyik oldalról a másikra. Mivel a nulladik napon balga módon nem sokkal éjfél előtt üzemeltük be a rendszert, s nem tudtuk, miként kell a forgatást elképzelni, egyikünk, a kíváncsibb, egészen hajnal kettőig fent maradt, s nagy volt a csalódás, amikor valamiféle szuper barbatrükk helyett mindössze három másodperc alatt megtörtént az akció. Plusz a gépben van egy kis ventilátor, a búra alatt szépen átlevegőzteti mind a harminckét, gondosan összegyűjtött tojást.
Belegondolni is borzongató, hogy mindezt a bonyolult rendszert egyetlen tyúk képes lenne önnön magával helyettesíteni: megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat biztosít, bár azt azért lemérném, hogy az utolsó héten jobban izzad-e, megemelve ezzel hatvanról nyolcvanra az utóbbit, magával vonzva az előbbi csökkenését, elvégre a párolgás hőelvonással jár, megtanultuk Orbán Pista bácsitól fizikaórán. És forgat is, igaz, nem kétóránként, de a csőrével ugyanazt a műveletet képes elvégezni, mint a mi mikrocsörlős kis csatornánk. A tyúk nem fogyasztana áramot, nem bocsát ki kék fényt, minden szempontból környezetbarátabb megoldás.
Már ha hajlandó lenne kotlani.
A mieink azonban nem hajlandók, ezt tudtuk előre, ilyen a fajtájuk, cserébe szép a tarajuk, gyönyörűen kidolgozott az izomzatuk, s húsban állítólag egy vakkóstoláson kenterbe verték a kék lábú bresse-it is. Bár ez utóbbit sem erről, sem arról az oldalról nem tudjuk megerősíteni vagy cáfolni: a franciáért nem adnánk kilónként öt-hatezer forintot, a mienk közül meg nem vágtunk még le egyet sem.
Mikor e sorokat írom, az ötödik napnál tartunk, vagyis talán épp Gyümölcsoltó Boldogasszony napján kelnek majd ki az aprójószágok. Mi ez, ha nem isteni jel: a keresztény kultúrkörben ez a nap a születés hírüladásának főünnepe, a néphagyomány szerint pedig az asszony, aki ilyenkor a férjével hál, biztosan áldott állapotba kerül.