Van abban némi éretlen, gyerekes bornírtság, ahogyan a kormányfő a rendkívüli helyzeteket kezeli. Láttunk már ilyet árvíz idején, amint ló nélküli huszárként, fürgeléptű sameszekkel a nyomában hágott a gátra. Most meg azt üzeni Prágából, a V4-ek koronavírus-ellenes találkozójáról: „Van itt egy különbség az országok karakterében: a lengyelek, a csehek és a szlovákok is északra vannak tőlünk. Következésképpen karakterükben fegyelmezettebbek, mint mi, magyarok vagyunk. Nálunk van egy kis ilyen délies könnyelműség. Most csak azt tudom mondani a magyaroknak, hogy csak semmi lazaság, mert most azon múlik minden, hogy milyen fegyelmezettek leszünk.”
E nemzetkarakterológiai fejtegetés mellett nyugodtan elmehetnénk, ha nem tudnánk, hogy kevés lesz a járvány megfékezéséhez: ahhoz erős egészségügyi hálózat kellene, nem egy lerohasztott szervezet, amely már csak az orvosok-ápolók önfeláldozására épít. Mi nem hiszünk a nemzetkarakterekben, következésképpen abban sem, hogy a kormányfő politikai sikerének titka: mindenkinél jobban ismeri ezt a karaktert. Azt viszont látjuk, hogyan próbálja a nemzetre kényszerzubbonyként ráhúzni, és politikára váltani azt, amit ő nemzetkarakternek gondol.
A minap például úgy gondolta, a magyar nép igazságérzete azt diktálja, ha az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatai nyomán a magyar bíróságokon hozott ítéleteket nem hajtja végre, sőt börtönbizniszt kiáltva visszatartja a zsúfolt börtönökben fogva tartottaknak megítélt kárpótlást (hasonlóan a gyöngyöspatai roma gyerekek szegregáció miatti kárpótlásához). A magyar nép kimagasló igazságérzete természetesen a nemzet karakterének egyik fő vonása, ezért azonnal nemzeti konzultációt kellett hirdetni, hogy a kormányfő sejtése megalapozottabb legyen.
Hanem van itt egy kis gond, mindjárt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságával, amelynek negligálását, sőt az elhagyását most annyian szorgalmazzák kormánykörökből. A testület ugyanis annak az Európa Tanácsnak a szervezete, amely 1949 májusában, Londonban alakult meg. Az Európai Egyesült Államok létrehozása – amit Orbán egyik állítólagos politikai példaképe, Winston Churchill a Zürichi Egyetemen 1946. szeptember 19-én elmondott beszédében szorgalmazott – korainak bizonyult ugyan, de a 47 tagállamot tömörítő ET (amelynek szervezetileg semmi köze az Európai Unióhoz) megvalósulhatott. Annak az európai politikai kultúrának a vívmányaként, amelyet a magyar kormányfő oly rettenetes erővel védelmez, amikor éppen nem tagadja meg.
E tagadásra mondta lapunknak a hét elején Rik Daems, az ET parlamenti közgyűlésének elnöke, hogy aki a strasbourgi bíróság döntéseinek hatályon kívül helyezését javasolja, az hazája kilépését szorgalmazza az Európa Tanácsból. Európából – gondoljuk mi.
Sok víz lefolyt persze mindenféle folyókon 1949 óta. Mondhatja, s mondja is a magyar kormány, hogy ez az Európa már nem az, aminek Magyarország is tagja lett. Van benne igazság: az Emberi Jogok Európai Bíróságát is szétmorzsolják a nacionalista nemzeti karakterek. Amint az európai közösséget is.