Ami rockoperában az István, a király, az musicalben A padlás – orrhosszal megelőzve a Képzelt riportot –, vagyis a mindenkori magyar námbervan. Harmickét esztendeje vonzó, a Vígben túl az egymillió nézőn már lázasan készülnek az ezredik előadásra, s akárhol tűzik műsorra szerte az országban, tuti közönségsiker. Hiszen kedvesen keveredik a mese és a valóság, a történeten a mai világban hiánycikknek számító, tiszta jellemek kalauzolnak végig, viaskodva ambivalens érzéseikkel, mint az elvágyódás és beteljesülés, a remény és a reménytelenség, az indulás és a megérkezés nehézsége, egyúttal választ keresve az élet értelmére – a Presser-Sztevanovity-Horváth trió 1988-bn remek dalokat, zenét és történetet írt, melyek ma is aktuálisak, sőt, talán aktuálisabbak, mint valaha.
Kaposváron a Csiky Gergely Színházban a teátrum egy pályázatának köszönhetően fiatal művészek kaptak sanszot, hogy sikerdarabbal bizonyítsanak: Bergendi Barnabás és ifjú csapata – Szántó Eszter Rita jelmez- és Wilhelm Judit díszlettervező – pedig biztosra mentek, s az alapdarabot békén hagyva, ám kihasználva a több mint kilencmilliárdos felújításon átesett színház technikai lehetőségeit, kifejezetten látványos előadást állítottak színpadra. Remek fények és kiegészítő vizuális effektek mélyítették a történetet – köszönhetően Memlaur Imrének –, bő két órára elhitetve a nézőkkel, létezik a világon olyan hely, ahol a jó és a rossz is elnyeri méltó jutalmát.
Nagy kár, hogy azt a bizonyos lécet csak látványban sikerült megugrani, a színpadi játék ugyanis meglehetősen egyenetlennek bizonyult. Benedek Dániel eredendően zseni kibernetikus Rádiósából hiányzott az élet, jobbára csak sodródott az eseményekkel, a darab egyik tetőpontjának számító Fényév távolságnál pedig nemcsak a dallal küzdött, de bántón elveszítette a kapcsolatot a zenével is. Szabó Nikolett Sünije is sokáig szürkének és bizonytalannak tűnt, a darab végére viszont sikerült kiteljesednie. Fándly Csaba Barrabás B. Barrabásként még meglehetősen felszínes alakítást nyújtott, Révészként viszont elképesztő metamorfózison átesve hatalmas szintet lépett, tökéletesen énekelte a Valaholt, s a többi rá jutó dalt, kellemes és emlékezetes pillanatokat okozva a nagyérdeműnek. Hasonlóképpen Zsíros Lindához, aki lubickolt a Kölyök szerepében: tökéletes, végig tiszta, hibátlan hangja remek mozgással, játékkal párosult, s ezzel kimagaslott az előadásból. Egyúttal elhalványította a sematikus Herceget – Ragány Misa –, a felszínes Lámpást – Kalmár Tamás – és a szinte láthatatlan Meglökőt – Stefánszky István -, akik keveset tudtak hozzátenni az előadáshoz. Ahogyan Kósa Béla Detektívje sem adott semmi pluszt, ám legalább Törő Gergely Zsolt Ütegjébe szorult valamennyi élet, bár időnként túlkarikírozta a csetlés-botlást. Alapvetően Mamóka és Témüller karaktere adja a darab legnagyobb kontrasztját, ám Tóth Molnár Ildikó játékából hiányzott az idős asszony bölcsessége, Nyári Oszkár feljelentős-kommunista exházmesterbe ojtott önkéntes rendőre pedig kimerült néhány csontig lerágott külsőségben.
Ettől persze a közönség még szerette a darabot, az ismerős dalokat és zenét, a mesét, amiben még 2020-ban is győz a jó. Ideig-óráig ez is ad valamennyi reményt…
