A váratlan halál
rémképe készen áll.
A kolera, a pestis
szelleme jön le most is,
belép az ajtón, itt van,
a pusztulás megcsillan –
nem ilyen vers beszél
róla, a szenvedély,
a fölösleges pánik
józansággal csatázik.
És veszt az ész ma végre!
Az önző szenvedélybe
a romlottság vegyül,
ő tiszta egyedül.
A kártékony a hasznos,
és jó csak az lehet most,
aki nem fél nevetni.
A rossz gyanú belengi
az ég helyén az űrt,
hoz annyiféle zűrt.
A gyávaság, a hiszti,
se jó alap kiveszni,
eltűnni földről, testből,
rejtett lelki körökből,
kimondani, hogy nincs baj,
a pusztulás vigasztal.
