A populizmus egyik legjelesebb szakértője lehetségesnek tartja, hogy a politikai jobbközép válsága belülről szétrohassza az uniót, merthogy a néppártiak megadták magukat a szélsőjobbos tekintélyelvűség előtt, Magyarországtól kezdve az Egyesült Királyságig. Jan-Werner Müller, a Princetoni Egyetem politológia professzora az Orbán Viktor fényképével illusztrált elemzésben úgy látja, minden eddigi válság elhalványul ahhoz képest, amit az jelent, hogy a szélsőségesek beásták magukat a hatalomba a magyaroknál és a lengyeleknél.
Magyarország arra szolgált példával, miként kell lopakodva aláásni a demokratikus intézményeket, valamint a jogállamot, noha a felszínen minden törvényesnek tűnik. A Fidesz teljesen átírta az alaptörvényt, saját autokrata szeszélyének megfelelően. A Freedom House már csupán részben tartja szabadnak az (EU-s !) országot. Aligha valószínű, hogy Brüsszel ne vette volna észre, miről is van szó. De azóta is arra hivatkozik, hogy ha túlságosan is megszorongatja Orbánt, akkor azt csak még a Jobbiknál radikálisabbá teszi. Így az EU ahelyett, hogy elzárta volna az oxigént jelentő pénzcsapot, perverz módon autokrata politikus finanszírozott. Az pedig elosztotta az anyagi forrásokat a vazallusok közt, illetve támogatást vett belőle. Lásd Mészáros Lőrinc mesés meggazdagodását.
Az első ránézésre nem látszik, de a tekintélyelvű magyar fordulat kudarccal fenyegeti az egész európai tervet. Ezért a fő felelősség a kereszténydemokratákat terheli. Hiszen következetesen védték a stratégiai szövetségesnek tartott Orbánt az Európai Tanácsban, mivel rá voltak utalva annak voksaira Strasbourgban. De ugyanez ment végbe kicsiben egy sor más országban is. A konzervatívok nem tudtak mit kezdeni a szélsőjobbal, bár szajkózták annak irányvonalát. Nem tartóztatták fel a fenyegetést, ehelyett inkább bevonták a szélsőséget a politika fő áramlatába.
Viszont hogy ezek a baljós erők bevették magukat Budapesten és Varsóban, az egyben megkérdőjelezi az EU egyik legfőbb létalapját, hogy ti. bástya a tekintélyelvűség visszatérésének megakadályozására. A felbátorodott autoriter vezetés alatt élő magyarok és lengyelek joggal érzik úgy, hogy Európai elárulta őket. A vége az lehet, hogy egy szép nap arra ébredünk: a középjobb válsága belülről rohasztotta meg az uniót.
A Törökországgal négy éve létrejött megállapodás atyja, Gerald Knaus úgy látja: pontosan az olyan nacionalista populisták kezére játszik, mint Orbán, hogy Görögország egy hónapra felfüggesztette a menedékkérelmek átvételét. Hiszen ily módon Athén megszegte a Genfi Menekültügyi Egyezményt, pedig a lépésnek a gyakorlatban semmi értelme sincs. Jelentősége csupán jelképes, ám nyugtalanító precedens. És nagy baj, hogy az EU minden további nélkül tudomásul veszi. Pedig téves a görög hivatkozási alap, hogy szükséghelyzetről van szó. Mert mi lenne például ha egy kormány egyszer csak kijelentené: a rendkívüli körülményekre való tekintettel, hatályon kívül helyezi a sajtószabadság biztosítékait.
Magyarországon mellesleg most éppen ez fenyeget, és különösen érdekes, hogy két napja derült ki: a közmédiánál bizonyos témákkal csupán előzetes engedély birtokában lehet foglalkozni. Több országban is félő, hogy kialakul az orbáni illiberális állam. Az alapvető jogok felmondásához érvként szolgál a menekültkérdés. Az Európai Stabilitási Kezdeményezés nevű elemző intézet vezetője hozzáteszi, hogy Európa napjainkban valóra váltja azt, amiről Trump csupán álmodik. Ha ez így megy tovább, akkor az idén vége az ENSZ Menekültügyi Konvenciójának. Ám semennyi könnygázzal nem lehet feltartóztatni a tengeren át érkező menekülteket. Nem segítenek a Frontex-katonák sem.
Új megállapodást kell tető alá hozni Törökországgal. Cserében az uniónak fel kell ajánlania, hogy átvesz migránsokat Ankarától. Tovább hogy újabb pénzeket ad a menedékkérők ellátásához. Annál is inkább, mert hamarosan kifogy a jelenlegi keret, így újabb 6 milliárd eurót kellene előirányozni. De ez a legjobb eszköz az újabb emberáradat elkerülésére. Mármint ha a szírek viszonylag jó körülmények között vannak török területen. Így napokon belül alá kell írni a megállapodást, különben igencsak veszélyre fordul a helyzet.
A lapnak adott interjúban Gerald Knaus határozottan óv attól, hogy a világ felmondja a Genfi Menekültegyezményt, függetlenül attól, hogy annak már van bizonyos előtörténete – Orbán Viktor jóvoltából. Hiszen 5 éve elhangzott kötcsei beszédében a politikus kifejtette, hogy Európa többé nem tudja betartani az emberi jogokat, vagy az ő szóhasználatával: liberális blablát. A világ szegény, az öreg kontinens gazdag, így sokan akarnak idejönni – a kormányfő szemében egy egész inváziós hadsereg.
Az ilyesfajta nézetek évtizedek óta gyakorolt jogokat rúgnak fel, és a magyar miniszterelnök ezt már a gyakorlatban is végrehajtotta, amikor annak idején hatályon kívül helyezte a menedékjogot. Nem jött ellene tiltakozás nyugatról. Ha ezt most megismételné, akkor alighanem államok sora követné a példát. Mert amit Orbán hangoztat, azt hangoztatja Trump is.
Az európai vezetők fogadkoznak, hogy nem tárgyalnak Erdogannal, amikor az kést szegez a torkuknak, meg hogy nem engednek a zsarolásnak. De mi más lehetőségük van? Egy magas rangú uniós illetékes úgy véli, hogy most jobbak a pozícióik, hogy diktálják a feltételeket, mint négy éve, mert Ergodan súlyosan elszámította magát Szíriában. Az új migrációs válság következményei elsősorban országán csapódnak le. Így – mondta a nyilatkozó – lesz egyezség, csak nem akkor, amikor annak zsarolás íze van.
A lap arra igyekszik ösztökélni Németországot, hogy álljon az élre és a kontinens legtehetősebb államaként tegyen többet az újabb menekültválság elkerülésére, hiszen módjában áll. Ám egyelőre csupán behúzza a nyakát a görög-török határtérségből érkező rettenetes képek láttán. A pártok ugyan mondogatják, hogy 2015 nem ismétlődhet meg, és Merkel is megtanulta a leckét. Bár most a körülmények sokkal rosszabbak, mint annak idején Budapesten, a kancellár ezúttal nem kíván az európai partnerek nélkül lépni. Ami jó.
Annak idején illúzió volt azt hinni, hogy majd a szomszédok csatlakoznak az emberbarát berlini állásponthoz. Kelet-Európa beásta magát és félénk-nacionalista módon nemet mondott a muzulmán bevándorlásra. Ez azóta sem lett jobb, sőt… A német kormánynak azonban más utat kell választania. Ha kiáll az emberi méltóságért és az alapjogokért, az nem a gyengeség jele, hanem a demokratikus öntudaté. Ez talán a Merkel-korszak legfőbb öröksége. Így most példát kell mutatnia, a franciákkal és másokkal közösen. Mármint hogy kész befogadni menedékkérőket. Még akkor is, ha egyhamar aligha lesz összeurópai egyetértés ez ügyben.
Viszont aki csak a látszatát is kelti, hogy Európai nem képes kezelni a migrációt, az a szélsőjobbosok malmára hajtja a vizet. Ez is 2015 egyik keserű tanulsága. És itt nem segít más, csak a németek pénztárcája. Főleg a védelemre szorulók, gyerekek, betegek, családok előtt meg kell nyitni a német kapukat. Már 140 település jelezte, hogy kész ebben segíteni. Ám aki még most sem cselekszik, az hagyja, hogy a földrészen a félelem irányítson, és jobbos félkatonai szervezetek az ököljog alapján szabályozzák a migrációt.
A kommentár arra figyelmeztet, hogy egy új menekültválság megroppanthatja az EU-t. Az öt évvel ezelőtti nagy hullám egyébként is tartós töréseket okozott a tagállamok között, most pedig ismét nagy tömegek tartanak Törökországból Európába. Azt még nem lehet megmondani, lesz-e akkora a baj, mint 2015-ben. De az biztos, hogy azért ennyire fenyegető, mert az unió képtelen volt megújítani menedékpolitikáját. Így a szervezet ki van szolgáltatva az olyan cinikus autokraták zsarolásának, mint Erdogan. Törökország egyre inkább geopolitikai veszélyt jelent a Nyugat számára.
Ha a görögök kitartanak, rengetegen senyvednek majd a határok között, sokan lesznek betegek, sőt halnak meg. Az EU nem engedheti meg ezt a humanitárius katasztrófát. Ha feláldozza az értékeit, akkor a létalapját éli fel. Viszont még nagyobb gond áll elő, ha beengedi a migránsokat. Az ugyanis ajándék lesz az általában idegengyűlölő és euroszkeptikus populistáknak. Egy újabb beözönlés azzal járna, hogy még több populista lenne még több országban, amely azután még nyíltabban igyekszik belülről aláásni a szövetséget. Ezt jó előre lehetett látni, ám ez csak még látványosabbá teszi az európai vezetők kudarcát, hogy nem készültek fel az újabb megpróbáltatásra.
Németország és több más kormány ugyan belevágott, ám a kísérlet meghiúsult olyan nacionalista hatalmak ellenállásán, mint Magyarország és Lengyelország, amely makacsul visszariadt minden reformkísérlet láttán. Hiba volt, hogy az unió hagyta keresztbe feküdni ezeket az államokat, amelyek csak nemet tudnak mondani. Ám nélkülük is tovább kellene lépnie egy működőképes megoldás felé. De az új rendszerben gyorsan és határozottan vissza kell küldeni mindazokat, akik nem jogosultak a menedékjogra, nehogy a bizonytalanság láttán újabb tömegek induljanak útnak. A származási országokat mézesmadzaggal és korbáccsal kell rávenni az együttműködésre.
De lépnie kell, mert ha egy szervezet nem tudja ellenőrizni a saját határait és nem képes fokozni a belső összefogást, akkor az búcsút inthet a hitelességének és a végén úgyis összeomlik. Ha nem akar erre a sorsra jutni, az unió jobban teszi, ha azonnal munkához lát.
A német kancellár lemondását sürgeti a kommentár, éspedig arra hivatkozva, hogy Merkelnek immár nincsenek megfelelő eszközök a kezében, és politikája elvesztette varázsát, bár az kétségtelen, hogy azért hozott eredményeket. Ám mindenütt viharfellegek gyülekeznek és Németország alapvető érdekei forognak kockán. Mégsem látni, hogy Berlin bármiféle kezdeményező szerepet vállalna, mert odahaza megfeneklett a belpolitika. És ez így is marad, amíg a kormányfő nem lép le a színről. És minél előbb hajlandó erre, az annál jobb országa és az egész EU számára. Viszont minél tovább marad, annál inkább megkérdőjeleződik az öröksége.
Természetesen nem csupán őt terheli felelősség a bajokért, a liberális világrend lebomlásáért, a törékeny európai-amerikai viszonyért és azért, hogy az unió nem képes megküzdeni a gazdasági és külpolitikai feladatokkal. Azon kívül Németország a jólét és a stabilitás modelljéül szolgál a környező államok számára. De azért Merkelnek benne volt a keze abban, hogy széttöredezett a német politikai rendszer, hiszen ragaszkodott a nagy koalícióhoz. Meg abban is, hogy a politikai vezetésre, a bevándorlókra és a muszlimokra gyűlöletet köpködő AfD immár az ellenzék vezető ereje. A párt bajkeverése szétszakítja a CDU-t.
Nem sokkal jobb a miniszterelnök külpolitikai, illetve gazdasági mérlege sem. Ideértve, hogy késlelteti az európai bankszövetség megteremtését, pedig anélkül aligha lehet hatékonyan megvédeni az euróövezetet egy újabb válság esetén. Még látványosabb, ahogyan elolvadt a német technológiai fölény. Ám a gazdaság aligha újul meg Merkel alatt. Németországnak és az uniónak friss vérre van szüksége a berlini politika csúcsain. Amint megvan az utódjelölt, fel kell készülni arra, hogy a németek már a jövő év elején megtartják a választást.
Bár Szlovákiában jó egy évtized után éppen elűzték a hatalomból a baloldali-populista Smert, a szombati választási eredmények ismeretében az elemzés mégis azt állítja, hogy Kelet-Európában véget értek a nagy liberális remények. Hiszen a tavaly megválasztott Caputovától még azt várták, hogy serkenti a liberalizmus megújulását a térségben, ám pártja most be sem került a pozsonyi törvényhozásba. Nem lett belőle az új politika beharangozója. Az ország ugyan a magyaroktól és a lengyelektől eltérően nem a nyílt jobbos populizmus útját járja, ideértve az etnikai sovinizmust és az igazságszolgáltatás elleni támadásokat. A Smer azonban jó sokáig gyakorolta az erőskezű, urambátyám-rendszerű irányítást, miközben cinikusan szintén megvetette a migránsokat és a romákat.
A győztes a múlt hét végén meglepetésre a megjósolhatatlan középjobbos Egyszerű Emberek Pártja lett, egy demagóggal az élen. Viszont nagyjából elhárult a legrosszabb forgatókönyv, hogy olyan kormány alakul, amely egy követ fúj Orbánnal és a PiS-szel. De azért nem kezdődik új, zöld beütésű polgári demokratikus korszak sem. Ebben a helyzetben még nagyobb szükség lesz az elnök asszony nyugodt hangjára, mert a kormányalakítás bizonyosan igen sokféle módon próbára teszi majd Szlovákia demokratikus alapjait.
