Világszerte sokak számára okozott csalódást Ferenc pápa, amikor az amazóniai paphiány apropóján kiadott, harminc oldalas apostoli buzdításába végül nem került be az a reformista püspökök által jegyzett javaslat, melynek értelmében Dél-Amerika egyes vidékein nős férfiak is szolgálhattak volna katolikus lelkipásztorként.
A jelenlegi egyházfő meghátrálása az ultrakonzervatív teológusok előtt úgy is értelmezhető, hogy lényegében megismétlődött az egyháztörténelem folyamán már többször előfordult szituáció, vagyis mintha egyszerre ketten ülnének Szent Péter trónján. A mindenfajta újítástól idegenkedő emeritus pápa ugyanis többször nyilvánvalóvá tette igényét arra, hogy lemondását követően is befolyást gyakoroljon a legnagyobb keresztény felekezet hitelveire, illetve praxisára. XVI. Benedek retrográd nézeteit nem csupán az mutatja, hogy a mindig is létező, ám napjainkban riasztó méreteket öltő papi pedofíliát demagóg módon összefüggésbe hozza az általa gyűlölt hatvannyolcas diákmozgalmakkal. Már pápasága előtt, a Hittani Kongregáció vezetőjeként hevesen ellenzett mindenfajta engedményt a katolikus papokra kényszerített cölibátust illetően. Holott a papi nőtlenség előírása a közhiedelemmel ellentétben nem sarkalatos dogmákból ered; mindössze az egyházi birtokok felaprózódásának megakadályozására hozták létre a középkor elején.
Ha laikusként csak legyintünk e belső vitákra, s mintegy a katolikus egyház belügyeként kezeljük a kérdést, nem járunk el helyesen. A szóban forgó, s most Ferenc által elutasított javaslat értelmében tudniillik az „állandó diakónusok” részidős papi szolgálatot végeztek volna, saját világi munkájuk mellett. Másként kifejezve: megtörtént volna az első lépés a hivatásos papság intézményének megszüntetése felé, márpedig utóbbi létjogosultságát nem csupán számos eretnekmozgalom, de gondolkodó fők sokasága kérdőjelezte már meg. A kereszténység római államvallássá tételét követően bevett gyakorlattá vált a papság körében a mindenkori államhatalommal való összefonódás, a világi uralkodóktól kapott töméntelen adomány fejében pedig akár a morális elvek feladása is. És nem csupán anyagi javakról van ebben az esetben szó; trón és oltár szövetségének jegyében a papság kiváltsága volt, hogy a fárasztó térítő munka helyett állami törvények útján kényszeríthesse a társadalmakra önnön világképét. Fellélegzést csak az utóbbi pár száz évben végbement szekularizáció hozott a szabad gondolkodás hívei számára.
Már ahol. Ha a jelenkori Magyarországon körbetekintünk, az a benyomásunk támadhat, hogy a honi katolikus egyház változatlanul a középkori receptet követi. Klérusa az elmúlt tíz évben kritikátlanul kiszolgálta a gyűlöletkeltésben, korrupcióban, szociális érzéketlenségben jeleskedő orbáni garnitúrát, s ezért súlyos milliárdokat kapott különböző jogcímeken. Egyes vallási szervezetek újabban azt is megtehetik, hogy hétéves gyerekek lelkét mérgezzék evolúciótagadó nézetekkel. Ha Ferenc pápa továbbra is halogatja a szükséges reformintézkedéseket, legalábbis hazánkban megállíthatatlanná válik egyházának tekintélyvesztése.
A szerző publicista