Bojan Krkic amikor 2007 őszén először lépett pályára a Barcelona felnőtt csapatában az Osasuna ellen, alig múlt tizenhét éves, amivel megjavította Lionel Messi rekordját. Pár nappal később a labdarúgó Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, éppen a nála csupán három esztendővel idősebb argentint váltotta csereként – kész is volt a párhuzam a két reményteljes támadó között. Krkic lett a patinás katalán futballklub legifjabb góllövője. Első szezonjában 48 mérkőzésen játszott, tizenkétszer talált a kapuba; ezzel a Real Madrid legendás csatárának, Raúlnak a ligacsúcsát múlta fölül.
Úgy tűnt, a kivételes képességekkel megáldott fiú a legjobb úton halad. Barcelonában hamar közönségkedvenc lett. Mássalhangzó-torlódásos vezetékneve sem jelenthetett akadályt, Bojanként istenítették. Szerb édesapja is focista volt, az 1980-as évek végén vándorolt ki Jugoszláviából Spanyolországba – még időben a délszláv háborúk kezdete előtt –, anyja katalán. Hívták a szerb válogatottba is, ám ő a spanyolokat választotta.
Egy barátságos meccsen debütált volna a franciák ellen 2008-ban, de betegségre hivatkozva lemondta a játékot. Kimaradt a nyári Európa-bajnokságra készülő keretből, amely utóbb megnyerte a tornát. Csak ősszel mutatkozott be a nemzeti csapatban – ki gondolta volna, hogy az örmények elleni szűk félóra lesz az egyetlen fellépése? Pedig így történt. Csak egy évtizeddel később árulta el, mi volt a baj: úgy érzete, képtelen megfelelni az egyre nyomasztóbb elvárásoknak, depresszió kínozta, pánikrohamok törtek rá.
Készületlenül érte, hogy egy csapásra megváltozott az élete. Szédült, hányingere volt. Csapattársai közül Carles Puyol próbált segíteni neki, de hiába. „Ismerem a képességeimet, tudom, hogy nem vagyok Messi. Bojan vagyok. Nem volt könnyű. Messi minden meccsen rúg három gólt. Ha te csak egyet rúgsz, akkor nem vagy Messi. Nem elég jól játszani, a legjobbnak kell lenned. És ez nem használt nekem” – mesélte a BBC-nek tíz év elteltével. Akkoriban nemigen beszéltek arról nyilvánosan, hogy az irigyelt sztárok – közülük sokan szinte még gyerekek – valójában a szórakoztatóipar hajszolt munkásai, és brutális stressznek vannak kitéve.
A német válogatott kapus, Robert Enke öngyilkossága (2009) döbbentett rá, mennyire súlyos a helyzet: a kíméletlen teljesítménykényszer mentális problémákat okoz, és ha ezeket a szőnyeg alá söprik, az tragédiához vezethet. Azóta sok híres futballista vallott pokoljárásáról. Oliver Kahn néha úgy szorongott, hogy nem kapott levegőt, Per Mertesacker a vécére rohangált. Legutóbb a francia világbajnok Kylian Mbappé mondta el, hogy amikor 14 évesen leigazolta a Monaco, sírógörcsei voltak, olyan magányosnak érezte magát családjából kiszakítva. Mások alkoholba vagy tiltott drogokba menekültek.
Ma már nem tabu a téma, de arra továbbra sincs megnyugtató válasz, hogy ki a felelős az élsportolók lelki egészségéért. Mert nemcsak labdarúgók, nemcsak férfiak a szenvedők. Szomorú példa erre Jennifer Capriati esete. Az egykori teniszező 16 évesen lett olimpiai bajnok (1992), és összeroppant a hirtelen jött siker súlya alatt. A következmények: depresszió, táplálkozási zavarok, kábítószer, elvonókúrák, burnout-szindróma és egy öngyilkossági kísérlet.
Bojannak „csak” az ígéretesen induló karrierjét derékba törte a betegség: nem futotta be azt a kiemelkedő pályát, amit jósoltak neki, amire esélye volt. Kimaradt a világbajnok spanyol csapatból (2010). Barcelonából előbb Olaszországba, majd Hollandiába szerződött, de ott sem ment neki igazán. Azután az angol Stoke City következett, kölcsönben megfordult a Bundesligában, rövid időre visszatért a spanyol élvonalba is, egyre szerényebb csapatokban. Tavaly az angol másodosztályban játszott. Néhol a helyi nyelvet sem értette, nem volt kihez szólnia.
„Az öltözőben erőt kell mutatnod. Ha kiderül, hogy magad alatt vagy, megesznek. 25 játékos közül csak 11 játszhat. A klubtól kapod a fizetést, a szurkolók imádják a csapatot, és győzelmet akarnak. Muszáj játszanod. De közben vannak hosszú napok, hosszú évek. Bizonyos dolgokat nehéz kezelni, például hatalmas tömeg előtt játszani, méghozzá jól” – mondja Krkic. Nyáron a Montreal Impact csapatához szegődött, megnyerte a kanadai bajnokságot, az észak-amerikai ligában (MLS) három gólnál jár. De ennél sokkal fontosabb, hogy már nem nyomasztják extrém elvárások, bevallása szerint megtanulta újra élvezni a focit.
