– Nem igazán szívlelem az érzéketlen újgazdagokat, azokat, akik jókor voltak jó helyen, és nem a tudásuknak, tehetségüknek, hanem csakis ennek köszönhetik a mérhetetlen vagyonukat, de a pénzükkel semmi jót nem cselekszenek – ezt mondja beszélgetésünk közepén egyfajta anti-hitvallásként Gulyás János, az Ózdhoz közeli Borsodbóta polgármestere, az ország egyetlen olyan munkáspárti településvezetője, aki a rendszerváltás óta következetesen e párt színeiben indul és nyeri meg ciklusról ciklusra a választást. Lassan nyugdíjba mehet, s megy is néhány hónap múlva, de tiszteletdíjasként azután is a 884 fős település élén marad, s mivel nem látszik a színen új vetélytárs, akár még hetvenévesen is ő lehet a falu első embere. Fenti kifakadása amúgy csendes, tárgyilagos, a szenvedély nem ragadja el, s ha végignézünk rajta, mintegy tárgyi bizonyítékát is látjuk annak, hogy nem vizet prédikálva, s közben bort vedelve fogalmazza meg szavait: szürke nadrág, márka nélküli fehér ing, kissé kopott öv, kényelmes, vélhetően több éves cipő az uniformisa, övé a leghidegebb helyiség a hivatalban, egyszerű bútorokkal berendezve, semmi flanc. Az íróasztala melletti polcon lányunokája, Csenge fényképei sorjáznak, a következő unoka – fiú lesz - tavasszal érkezik, neki a János nevet adják, mint elődeinek, generációkon át. A családi fotók mellett öklömnyi Marx-szoborfej, az egyetlen ereklye, ami kommunista mivoltára utal itt: a jelzőt nem szégyenli, amennyiben ezt az elveire értik, nem pedig egyfajta szitokszóként. Gulyás János azt mondja, ez a szobor mindig arra emlékezteti őt, hogy amikor 1989-ben megszűnt az MSZMP, az utódpárt vitte a tőkét, a többieknek meg itt hagyták Marxot – hogy ezt viccnek szánta vagy sem, az arcvonásairól nemigen tudjuk kideríteni.
Talán sokan furcsállják, hogy miközben van, aki már a negyedik pártjánál jár, s pálfordulásai csak a szélkakasok forgásához mérhetők, ő megmaradt az elvei mellett, ám azt mondja, ezt még politikustársai is értékelik. – Szoktam néha mondani a körzetem más pártbeli képviselőinek, hogy ugye emlékeztek, amikor még a KISZ-ben együtt csináltunk ezt meg azt? Nem szeretik, de mit csináljak, ha az én memóriám nemcsak a tegnapot őrzi meg, hanem a tegnapelőttet is – mondja. Szókimondása úgy tűnik, nem válik a falu kárára: regnálása óta több milliárd forintos fejlesztést sikerült pályázatokon elnyerni, bal és jobboldali kormányok idején egyaránt. Ehhez persze jól jött, hogy az amúgy szilikátipari mérnök végzettségű Gulyás János – aki dolgozott a mályi téglagyárban majd az ózdi kohászatnál, s ezt követően lett 1986. május elsején tanácselnök, s később polgármester – megtanult pályázatokat írni, s már felnőttként elvégezte a Miskolci Egyetem település és területfejlesztési menedzser képzését. Ma is ő az, aki a lehetőségeket felkutatja, az anyagokat elkészíti, határidőre beadja, s ha lehet, meg is nyeri, főként, ha a uniós pályázatokról van szó. Így kaptak legutóbb négyszázmillió forintot szegregált élethelyzetek felszámolására, amelynek révén nyolc család költözhetett putriból összkomfortos házba a falu közepén - erről nemrégiben a Népszava is írt. Ózddal, Csokvaománnyal, Domaházával és Farkaslyukkal közösen 500 millió forintot nyertek közösségi kertekre, tanodára, s környezeti programokra. Milos Forman Tűz van babám című filmje jut eszünkbe annak olvastán, hogy a Borsodbótai Önkéntes Tűzoltó-, Településszépítő-, Környezetvédő- és Foglalkoztatást Elősegítő Egyesület programjaira – például tanulmányutakra, nemzetközi hálózatépítésre – egy forint híján ötvenmillió forint jutott, s ugyanennyit nyert a tűzoltó egyesület egy békéscsabai szervezet konzorciumi partnereként közösségfejlesztő programokra, benne például hulladékgyűjtésre, parkosításra és a vadásztársaság bemutatkozására. De uniós támogatással újult meg az iskola, s az óvoda is, amely a település ékkövének számító Borbély-Maczky kastélyban kapott helyet.
Ez a kastély azonban nem csupán egy épület, sugallja azt a filozófiát is – az elfogadásét – amely ritka kincs mostanság, amikor kormányzati szintre „emelődött” a cigányok elleni uszítás. Borbély-Maczky Emil, Borsod megye hajdani főispánja azért épített itt vadászkastélyt, mert szeretett mulatni, s ezért cigány zenészeket telepített a faluba, házat és munkát adott nekik: ennek a három-négy családnak az utódai népesítették be aztán a települést, s lettek közülük sokan híres muzsikusok, egészen a 100 tagú cigányzenekarig eljutva. S mivel a gróf nemcsak a zenét, de a nőket is szerette – szól a helyi legenda – így tán még az is előfordulhat, hogy egyik-másik borsodbótai purdéban valódi nemesi vér csorog, fricskát mutatva mindannak, ami kirekesztő, felsőbbrendű, úgymond születéstől fogva elrendeltetett.
