Hazánk nem lóg ki a sorból. A világ húsz leginkább csökkenő népességű országa közül 15 a „volt szocialista állam” kategóriájába tartozik, tehát 1990 előtt szovjet tagköztársaság, szovjet szövetséges állam vagy Jugoszlávia tagköztársasága volt, hozzájuk csatlakozott még a hajdan különutas – egyébként muzulmán többségű Albánia is. A lapunknak nyilatkozó demográfus, Kapitány Balázs szerint az viszont példátlan, hogy Magyarországon negyven éve folyamatosan csökken a népesség.
Népességfogyás és rendszerváltás
A demográfiai válság miatt kiürülnek az egykor virágzó falvak és elvándorol a nagyvárosi értelmiség is. Munkaerőhiány keletkezik az iparban, amely azért is települt Kelet-Európába húsz-huszonöt éve, hogy beszállítója legyen a nagy multicégeknek és azok beszállítóinak. A munkaerő-vándorlás szabadsága nem csak az orvosokat, ápolókat, informatikusokat és vízvezeték-szerelőket sodorja a sokszor szintén demográfiai válságban lévő fejlett nyugat-európai országokba. Keresik a képzetlen és a nem is túl fiatal munkaerőt. Nemrég olvastam egy riportot azokról a dunántúli asszonyokról, akik pár hetente nekirugaszkodnak a sokórás buszútnak, hogy idősgondozók, ápolók legyenek Ausztriában és Bajorországban.
Vannak csökkenő népességű országok a térségben, amelyek maguk is felszippantanak bevándorlókat/vendégmunkásokat. Lengyelországban egymillióra becsülik az ott élő ukránok számát, és sok kelet-európai - köztük magyarok is - dolgozik Csehországban. Ha az egykori kelet-német állam, az NDK létezne, szintén a demográfiai csődöt jelentő államok csoportjába tartozna - igaz, a kelet-német bérek eközben rengeteg lengyelt és más keleti uniós országból érkezőt vonzottak.
Legalább harminc éve tartó folyamatról van szó, amely szorosan kötődik a korábbi szocialista tömb összeomlásához. Ugyan mindez fokozatosan történt, s az egyes országokban további tényezők is közrejátszottak, de a népességfogyás valamennyire mindenütt a rendszerváltozásnak nevezett fordulathoz köthető. A korábbi totális zártság megszűnésével, az utazási szabadsággal élve egyre többen próbálkoztak külföldön megélni. Különösen mivel ebben a periódusban szinte mindenütt összeomlott az addigi gazdaság, gyárak szűntek meg, szétszéledtek a termelőszövetkezetek, leszerelték a katonákat – kilátástalanná vált a posztszocialista munkanélküliség. Egy másik ok a rendszerek politikai összeomlásához köthető: szétesett Jugoszlávia és háborús menekültek indultak el Nyugatra. Albánia rendszere összeomlott, s a polgárháborús állapotok a kilencvenes években (és később) onnan is tízezreket indítottak külföldre. De a nemzetiségi feszültségek is népmozgásokat gerjesztettek, ahogy a romákkal kapcsolatos előítéletek, a hirtelen felszínre tört többségi erőszak.
Új politikai képletek
Amióta pedig a volt szocialista kelet-európai államok, a posztszovjet és posztjugoszláv köztársaságok is sorra csatlakozhattak az EU-hoz, az elvándorlás elé jogi akadályok sem emelkednek. (Lettország 2004-es EU-belépése óta lakosságának egynegyedét elveszítette. A romániai orvosok fele kivándorolt 2008 és 2015 között a Global Risk honlap szerint.) A nyugati bérszínvonal, a gáláns szociális rendszer, a stabil oktatási és egészségügyi kínálat folyamatosan szívja ki a leginkább vállalkozókedvű keletieket. Főleg a szülőképes, családalapításra készülő korosztályokat. Az otthoni statisztikákból hiányzó újszülöttek brit, német, svéd anyakönyvekben bukkannak fel.
A demográfiai vészhelyzetnek nevezett állapot egész Európában új politikai képleteket hozott létre. Mindenütt megjelentek a migrációellenes pártok, az új-nacionalista populista mozgalmak. A Brexit megvalósulásában is nagy szerepe van ennek a jelenségnek, ahogy a szélsőséges német AfD párt, vagy az olasz Északi Liga előretörésének. (Ide tartozik a Trump-jelenség is Amerikában.) Az ő migránsellenes retorikájuk gyakorlatilag azonos a Fidesz etnonacionalista programjával. A populista pártok az idegentől való félelemre építenek, arra a szorongásra, hogy a jelenlegi többség kulturális kisebbségbe szorulhat, s a bevándorlók elveszik a most nekik jutó munkahelyeket, juttatásokat, lakóterületet. A félelem lehet valós, lehet irracionális, de képes mozgósítani. (A napokban tapasztalhattuk, hogy két dél-ázsiai vendégmunkás megjelenése egy székelyföldi kisvárosban micsoda indulatokat kavart. Ennek persze jól aládolgozhatott a magyarországi állami média félelemkeltése.)
A bolgár példa
Az elmúlt évtizedekben a Balti- és a Fekete-tenger közötti régióban arányában (százalékban kifejezve) Bulgária népessége csökkent leginkább. A balkáni országból harminc év alatt egymillióan költöztek el, s egyes előrejelzések szerint 2050-re a most 7 milliós állam népessége 5,2 millióra zsugorodhat. Bulgáriára azért is koncentrálódik a figyelem, mert miközben ez az ország vezet a népességcsökkenésben, más EU-listákon utolsó. A különböző szervezetek lajstromain Bulgária a legkorruptabb állam (Magyarország ott liheg a nyomában a negatív versenyben.) A balkáni ország az EU legszegényebb tagja, északnyugati régiója a legkevésbé tehetős az egész unióban. Ez a terület Bulgárián belül is a leginkább csökkenő lakosságú.
Az elemzések mind arra jutnak, hogy a bolgár lakosságvesztést egyszerre több tényező okozza:
1. A nyomott jövedelmek miatti tömeges elvándorlás;
2. A viszonylag alacsony születésszám;
3. A magas halálozási ráta.
Tehát eleve kevesebb bolgár gyerek születik, mint amennyi kellene a lakosságszám megőrzéséhez, de a rossz egészségügyi állapotok miatt ráadásul sokkal többen halnak meg, mint más, fejlettebb államokban. Akik felnőnek és szakmát keresnek, külföldön találnák meg a boldogulást. A bolgár havi átlagbér 600 euró körül lehet, az átlagnyugdíjasnak 200 eurónak megfelelő levát utalnak havonta. Bulgária ENSZ-statisztikák szerint ötödik helyen áll Európában az „öregedési sorrendben”.
Georgi Bardarov demográfus, a szófiai egyetem docense elutasítja az állítást, hogy országa demográfiai katasztrófában, vagy apokalipszisben lenne. Megelégszik a válság kifejezéssel. Azt mondja, helytelen a jelenlegi kormányzati álláspont, amellyel csak a születések számának növelésére koncentrálnak. Ma a bolgár nők életükben 1,51 gyermeket hoznak világra, ami szerinte nem is olyan rossz Európában. Nagy gond viszont a magas halandóság az elöregedő bolgár népességben. A legnagyobb baj szerinte, hogy a rendkívül nyomott bérek miatt a fiatalok eleve külföldre orientálódnak, s ott keresik a boldogulásukat. A maradáshoz radikális jövedelemnövelésre lenne szükség. A másik feladat az oktatás színvonalának a javítása, hogy a ma külföldön dolgozók otthon akarják taníttatni a gyerekeiket. Így – állítja Bardarov - a negatív folyamatokat 15-20 év alatt meg lehet fordítani.
Pozitív bevándorlás
A demográfiai válsággal foglalkozó szakértők általában egyetértenek azzal, hogy ahol a népességcsökkenést lassították, vagy megállították, ott a kedvező tendenciákhoz jelentős mértékben járultak hozzá a bevándorlók. Ehhez általában hozzáteszik, hogy V4 országok, közülük is legharcosabban Magyarország, teljesen elutasítják a bevándorlás lehetőségét. Természetesen ez a gyakorlatban nem érvényes, hiszen Lengyelország és Csehország elég sok (főleg szláv) bevándorlót integrált, s Magyarországon is sokkal rosszabbak lennének a statisztikák, ha az ország nem fogadott volna be a szomszédos államokból sok magyart. Igaz, ők viszont most a határon túli magyarok közül hiányoznak.
Bulgária e tekintetben a magyar utat választotta: gálánsan osztja az EU-s útleveleket a határon túli (ukrajnai, moldovai, macedóniai stb.) bolgároknak, és segíti letelepedésüket is. Ugyanakkor a bolgár társadalomban időnként kitörnek a roma-ellenes indulatok, s létező jelenség a muzulmán- illetve törökellenesség is. Kétfajta demográfiai pánik bukkan fel ebben az országban. Az egyik amiatt, hogy fogy a népesség, a másik viszont a törökök és cigányok „túlszaporodásától” tart. A bolgár kormányok több mint száz éve próbálnak megoldást keresni, hol a muzulmánok asszimilációjával, hol erőszakos kiszorításával. Az utolsó ilyen brutális akciót a kommunista rendszer 1989 nyarán hajtotta végre. Akkor kiderült, hogy névváltoztatással, az anyanyelvhasználat és az iszlám betiltásával képtelenek beolvasztani a muzulmán bolgár és a török kisebbséget, ezért kivándorlásra, „nagy utazásra” kényszerítettek több százezer embert. Pár hónappal később a rezsim összeomlott, de ezek a torz eszmék vissza-visszatérnek.
Innovatív megoldások nélkül
Ha jól meggondoljuk, a csökkenő népesség nem csak a munkaadók problémája, akiknek harcolniuk kell a munkavállalókért, általában véve is lassítja a növekedést, csökken a fogyasztás, a forgalom, de csökken az adóbevétel is. A lakosság elöregedése, a gyógyítás és az ápolás költségei növelik viszont a családi terheket és a közkiadásokat. A már idézett Global Risk szerint a V4 országok, így hazánk lakossága 2040-re 12 százalékkal csökken majd. Történhetnek olyan változások, amelyek megakasztják a demográfiai zuhanást. Például a Brexit miatt visszaköltözhetnek hazájukba azok, akik még nem épültek be a brit társadalomba. Egyes gyorsan növekvő, nyitottabb kelet-európai országok, mint például Észtország, vagy Csehország is visszacsábíthatják az eltávozottakat, vagy csökkenthetik a kivándorlást.
A nagy kérdés az, hogy mennyire eredményesek hosszú távon a Magyarországban és Lengyelországban bevezetett ösztönzők. A hazai családbarát kormánypolitika elsősorban a középosztályt biztatja gyermekvállalásra - adókedvezményekkel, hitelekkel, gépkocsivásárlási támogatással. Eközben a mindenkinek járó családi pótlék összege egy évtizede változatlan. A lengyel kormány – amely egyébként Orbánék elvbarátja – minden második, harmadik és további gyermek után kb. 40 ezer forintnak megfelelő családi pótlékot fizet. (Igaz, a lengyelek számára nem létezik olyan típusú „cigánykérdés”, mint Magyarországon, Szlovákiában, vagy a Balkánon.) Más országokban változatosabb politikákat alkalmaznak, amelyeknek csak egy eleme a bevándorlók fogadása. A családi terhek megosztása, a részmunkaidő bevezetése sok családot ösztönöz Észak-Európában, Franciaországban több gyerek vállalására. Az is véglegesnek látszik, hogy a női egyenjogúság, a hosszabb tanulmányi idő késlelteti a gyerekvállalást. Sok gyerek születik házasságon kívül, vagy korábban szokatlan együttélésekből. Ezeket a jelenségeket a konzervatív, jobboldali ideológiákat valló pártok, kormányok ellenségesen kezelik.
Azt tapasztalhatjuk, hogy a demográfiai válságok politikai témává, sőt válságok okává lehetnek. Az elöregedő szavazótáborok konzervatív, bezárkózó programokat hirdető pártokat helyeznek a hatalomba. Régi ideológiákat és életeszményeket prédikálnak, amire jó példa az Orbán-kormány új irodalmi, történelmi kánonja. Hasonló világ van Lengyelországban is. Ezek a pártok képtelenek szembenézni a valósággal, nem tudnak innovatív megoldásokat ajánlani a társadalmi gondok kezelésére. Sőt, elmérgesítik a helyzetet, s olyan állapotokat teremtenek, amelyek újabb csoportokat késztetnek kivándorlásra. A válság fokozódik.
