Fontos cikket írt Friss Róbert a Népszava január 8-i számában Hol toporog a baloldal? címmel, melyben számon kéri a Magyar Szocialista Párttól, hogy identitása tisztázatlan. Magyarázat van rá, de mentség nincs számunkra, ha a véleményformálók egy része így látja. Két tényt érdemes azonban nekik is figyelembe venni. Az egyik, hogy az államszocializmusból a többpárti parlamentarizmusba és a piacgazdaságba való átmenet feladatával egyetlen nyugati szociáldemokrata pártnak sem kellett szembenéznie, így járatlan úton jártunk. S legalább ilyen fontos, hogy belső iránytűink akkor is működtek - kaptunk is érte a fejünkre -, amikor még válsághelyzetben is biztosítani akartuk a középrétegek és a szegény emberek védelmét.
Először a múltról:
1. Vannak, akik egyszerűen a „baloldal elárulásának” tekintik, hogy az MSZP-nek szerepe volt a rendszerváltásban és így a 90-es évek vadkapitalista időszakában követett neoliberális gazdaságpolitikai gyakorlatban. Ez a vélekedés eltekint attól, hogy a rendszerváltás történelmi lecke volt, mert az államszocializmus mind belső, mind külső okok miatt fenntarthatatlanná vált. A konzervatív (MDF)-liberális (SZDSZ) paktum döntötte el azonban - és nem az MSZP - 1990-ben az átmenet módját, aminek jellemzője a spontán privatizáció és a kárpótlás volt. Az MSZP ellenzéki szerepben kritizálta, kormányon korrigálta a kedvezőtlen folyamatokat.
2. 1994-ben a rendszerváltás következményének összes nehézsége zúdult az MSZP-re és koalíciós partnerére, az SZDSZ-re. Mégis történelmi tettet hajtottunk végre: megmentettük Magyarországot a gazdasági összeomlástól és annak tragikus társadalmi következményeitől, átvittük a túlsó, nyugati partra, és úgy tűnt, hogy révbe értünk. Elkerültük a gazdasági összeomlást a többség érdekében, kialakítottuk a társadalmi párbeszéd intézményeit, előtérbe helyeztük a közösségi értékeket, nem kis vitában koalíciós partnerünkkel.
3. A jobboldali pártok politikájának káros gazdasági és társadalmi következményeit korrigáltuk 2002-ben is, amikor ismét kormányra kerülve az MSZP hitet tett a jóléti rendszerváltás mellett. Ennek legismertebb lépései a közalkalmazottak (tanárok, nővérek, orvosok) bérének emelése, illetve a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetése volt. Tényszerűen nem igaz az a sokak által hangoztatott vélemény, hogy emiatt adósodott el Magyarország. A hiány azért nőtt, mert rendezni kellett a korábbi Fidesz-kormány költségvetésen kívüli kiadásait, és fejleszteni kellett az infrastruktúrát.
4. 2006-ban az őszödi beszéd után az MSZP-SZDSZ kormány súlyos bizalmi válságba került, és a 2008-as gazdasági világválság kezelése során az MSZP kisebbségi kormánya – már megfelelő társadalmi támogatottság nélkül – olyan intézkedésekre kényszerült, amelyek idegenek voltak identitásától, és nem maradt más lehetősége, mint 2009-ben átadni a kormányzást egy szakértői kormánynak. Az akkori nemzeti banki vezetés intézkedései ma is szakmai viták tárgya.
Nem rajtunk múlott, hogy 2010-ben kormányra kerülve a Fidesz letért a demokrácia és a szociális piacgazdaság addig közmegegyezésen alapuló útjáról. A felelősség az övék, s ezen mit sem kisebbít, hogy az MSZP (és az SZDSZ) által delegált kormány 2006 után súlyos politikai hibákat vétett. 2010 után nem találtunk azonban magunkra, s közben megváltozott a politika világa is. A Fidesz átalakította a korábbi alkotmányos berendezkedést, megszállta a gazdaságot, uralma alá vonta a médiát és a független intézményeket. Gyurcsány Ferenc és hívei kettészakították az MSZP-t, új pártok jelentek és erősödtek meg, majd tűntek el. Több ideológiai irányzat értékei jelentek meg az egyes pártok programjában, lazultak a pártkötődések, jellemzővé vált a tiltakozó szavazás. Azt is megtapasztaltuk, hogy az újabb generációk elfordulnak a politika hagyományos tartalmaitól, formáitól, nyelvezetétől és tehetetlen képviselőitől.
A politikának világos orientációra van szüksége, mert csak az éri el célját és képes másokat is lelkesíteni érte, aki egyértelműen meg tudja nevezni, miért cselekszik. Most jutottunk el oda, a sok-sok megújulási vargabetű után, hogy a fejéről a talpára állítsuk, no nem a világot, hanem magunkat. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke vitaindítójában arra tett javaslatot, hogy a szocialisták új történelmi küldetésüket és másoktól megkülönböztető feladatukat ne csupán a NER, hanem a kialakult igazságtalan piacgazdaság kritikájában és megváltoztatásában lássák. A szociális demokrácia, amelyben összefoglalta célunkat, ugyanis a szabadságot, az igazságosságot és a szolidaritást együttesen tekinti alapértéknek. A vita a szocialista pártban és támogatóink körében most arról folyik, hogy ezt mi módon tegyük, s reményeim szerint március 15-ig ebben dűlőre jutunk.
A vitaanyag a jóléti társadalmi modell XXI. századi útját az esélyteremtő újraelosztás rendszerében jelöli meg, mert ez garantálhatja csak a szabad és igazságos társadalmat. Az „emberarcú” kapitalizmusban a dolgozók meg tudnak a munkájukból élni, a nőknek ugyanakkora fizetés jár, mint a férfiaknak, az idősek tisztességes nyugdíjat kapnak, a fiataloknak pedig nem kell elhagyniuk Magyarországot, ha boldogulni szeretnének, és a környezetünk fenntartható! Ehhez erős munkavállalói érdekképviseletre, hatékony állami szabályozásra, az állam szervező és újraelosztó szerepére is szükség van. Sőt a 2008-as gazdasági válságban az is kiderült, hogy már a versenyhez is az állam szükségeltetik. Márpedig verseny, azaz választási lehetőség nélkül egyelőre akkor sem tudunk gazdaságot szervezni, hogy ha azt szociáldemokrataként az esetek nagy részében ingyenes állami szolgáltatásokkal egészítenénk ki.
Ez nem azt jelenti, hogy a baloldalnak bármit is fel kellene adni a kulturálisan nyitott álláspontjából. Sőt! Az individuum szabadságát, függetlenségét biztosító ügyekben kezdeményezőnek kell lennie, mert ezek fontosak az emberek többségének, amit jól mutat az abortusz elfogadottsága és a tekintélyek megkérdőjelezése. Ugyancsak kezdeményezőnek kell lennie a szekularizáció, az egyház és az állam szétválasztásának kérdéseiben is, ami a vallásos emberek körében is támogatást kaphat.
Az MSZP-nek az ellenzéki együttműködésen belül az lehet a szerepe, hogy kidolgozza az emberszabásúbb piac, a humanizált gazdaság, az igazságosabb elosztás programpontjait, és ezzel biztosítsa identitásának megerősítését és támogatottságának bővítését, amire nagy szüksége lesz a teljes ellenzéknek 2022-ben, főleg vidéken. Magyarországon ugyanis mindennél nagyobb súllyal esnek a latba a mindennapi anyagi biztonságot érintő kérdések. A most vitatott javaslat fellép a társadalom legkiszolgáltatottabb, leghátrányosabb helyzetű rétegei érdekében, de oly módon, hogy ezek a lépések a középrétegek érdekeit is szolgálják. Így jöhet létre ugyanis egy új többség! Ez újfajta területre terjeszti ki a klasszikus szociáldemokrata felfogást, amely szerint a jóléti államból a szegényektől kezdve a középrétegeken keresztül mindenkinek részesülnie kell, hogy mindenki érezze, egy közösséghez tartozunk.
Friss Róbert cikkében felvetette azt is, hogy tisztázzuk viszonyunkat a rendszerváltás előtti világhoz. Többször megtörtént, de tanulságos, hogy még ő is „bolsevista” hagyományokról írt. A sztálinizmus bűneit eddig sem kívántuk mentegetni, ugyanakkor szembe megyünk a nácizmust és a kommunizmust egy szintre helyező totalitárius beszédmóddal, amelyet a Terror Háza reprezentál. Számunkra 1956 egyszerre volt nemzeti függetlenségi és a szocializmust demokratizálni kívánó forradalom, s leverése megbocsáthatatlan tett. A Kádár-rendszer lényegéhez tartozott ugyanakkor, hogy az 1960–1970-es évekbeli modernizáció társadalmi, gazdasági és kulturális emancipációt hozott millióknak: a nyomor felszámolását, a lakáskérdés megoldását, a társadalmi mobilizáció lehetővé tételét, a társadalmi polarizáció csökkentését. A Kádár-rendszer legfőbb tanulsága azonban az, hogy egy baloldali politikának egyszerre kell radikálisan baloldalinak lennie és a demokráciát és szabadságot védenie, ha nem akarja, hogy hiteltelen legyen.
A szerző az MSZP egyik vezetője 1990 és 2010 között