A megnyíló orosz levéltáraknak köszönhetően például majdnem minden jelentősebb budapesti utcáról és épületről fellelhető egy vagy több korabeli fotó, amit a Vörös Hadsereg készített. Hatalmas gyűjteményről van szó. Bár a szovjet katonai iratok teljes körűen máig nem megismerhetők, ahogyan a magyar hadsereg egységeitől elvitt papírok sem, a kutatók így is a bőség zavarával küzdenek.
A Pamjaty Naroda című honlap 2015 óta folyamatosan közli a dokumentumokat, és távolról sem csak azokat, amelyek jó fényt vetnek a szovjet csapatokra. Az anyag korlátozás nélkül kutatható és felhasználható. Ungváry Krisztián soha nem gondolta volna korábban, hogy egyszer majd azt mondja: bárcsak minden ország ilyen szabadon hozzáférhetővé tenné az iratait. Ez óriási dolog – hangsúlyozta.
Hetvenöt évvel ezelőtt, február 13-án ért véget Budapest ostroma. A fővárosi levéltárban abból az alkalomból tartottak tájékoztatót, hogy az intézmény honlapjára felkerült 43 irat és térkép, amit idehaza eddig még nem publikáltak. A jegyzetekkel, kiegészítésekkel ellátott dokumentumokat Meruk József újságíró, kutató és Ungváry Krisztián válogatta.
Meruk József felidézte, hogy annak idején a szovjet propaganda a németeket tette felelőssé a fehér zászlóval érkező parlamenter, Osztapenko kapitány haláláért. (A magyar köznyelvben helytelenül honosodott meg az Osztyapenko változat.) A valóságban azonban nem orvul lelőtték, hanem aknaszilánktól vesztette életét – ezzel pedig a Vörös Hadsereg legfőbb parancsnoksága azonnal tisztában volt.
A katonai iratokban többféle kifejezés olvasható az ostromról, de a „felszabadítás” egyszer sem szerepel – jegyezte meg Meruk József, aki beszélt arról is, hogy az oroszok körében Budapest „hihetetlenül pozitív csengésű” szó.
Az egyik közzétett dokumentum a 3. Ukrán Frontnál történt súlyos rendbontásokkal foglalkozik: a „győzedelmes tettek nem fedhetik el a fegyelem bomlásának elemeit egyes sorállományú, altiszti és tiszti állományú személyek esetében. E jelenségek nem kerülhetik el a figyelmünket, s nem hagyható, hogy azok tovább terebélyesedjenek.”
A katonai parancsnokság határozata megállapította, hogy két hónap leforgása alatt – a nem végleges adatok szerint – a front csapatainál 21 gyilkosság történt: 13 ittasság miatt, 2 „huliganizmus közepette”, kétszer a hatáskör túllépésével, továbbá 4 terrorcselekmény is előfordult.
A terrorcselekmények pontos mibenlétére nem derült fény, ám az adatokból kitűnik, hogy a katonák által elkövetett rendbontások kétharmada – idézzük a hivatalos szóhasználatot – „ittasság állapotában” következett be.
Az ügyeket elemezve a parancsnokság arra jutott, hogy a szóban forgó esetek alakulataiktól „leszakadt” személyekkel történtek, akik „hosszú ideig kikerültek a közvetlen őket vezénylő elöljáróik látóteréből és befolyásuk alól”. Mindez pedig annak a következménye, hogy a tisztek gyakran hagyják felügyelet nélkül egységeiket.
Kérdésünkre, hogy mi lepte meg leginkább az orosz levéltári anyagok vizsgálatakor, Ungváry Krisztián a Vörös Hadseregnél meglévő „totális információigényt” említette. A dokumentumokat azonban, ahogyan minden más esetben is, forráskritikának kell alávetni. További kutatásokra van szükség például annak kiderítésére, miért lehetnek komoly eltérések a hadsereg által átadott és a szovjet titkosszolgálat (NKVD) által átvett hadifoglyok számában.
