Pubi bácsi és Pötyi néni még soha nem volt velneszben, pedig már elmúltak nyolcvan évesek. Nem szívesen mozdultak ki a Wesselényi utcai lakásból, nem érdekelte őket a velnesz. Pedig az milyen jó, mondták a gyerekek és az unokák is, mekkora egy kikapcsolódás. És most befizették őket is. Hotel Alma. Ráadásul ól-inkluzív. Pubi bácsi ilyenkor csak bólogatott, ez igen. El sem menne, ha nem lenne ól-inkluzív.
Fiatalkorukban jártak Hajdúszoboszlón, még gyógyfürdőnek hívták, és akkor sem szerették, mert nagy volt a tömeg és sűrű az emberszag, ezért aztán ezt a velneszt is halogatták egy ideig, bár a gyerekek és unokák mindig csak ezt kérdezték, mikor mentek végre a velneszbe? Majd a gyerekek vagy az unokák elvisznek autóval és hazahoznak, de Pubi bácsi tudta előre, hogy éppen akkor nem érnek majd rá, biztosan akkor lesz valakinek fontos mítingje, márpedig a míting mindig fontos. Legalább a Délibe vigyetek ki, kérte Pötyi néni, mert ő volt a rámenősebb, Pubi bácsi csak legyintett. Ő megmondta.
Akkor Pötyi néni, aki rosszul látott, de nem ismerte be, megkereste a rózsaszín ridiküljét, Pubi bácsi pedig a harcedzett autóstáskáját, leporolták első nemzedékes húzóstáskájukat, és útra keltek. Pötyi néni a vonaton nem sokat látott, Pubi bácsi pedig nem sokat hallott, de a kalauz időben lesegítette őket Balatonfüreden. Pubi bácsi a nagy izgalomban a vonaton felejtette az autóstáskáját az irataival, az orvos telefonszámával és a velnesz-utalvánnyal, így három órát vártak a füredi állomáson, amíg a kalauz egy másik járattal visszahozta Tapolcáról. De nem voltak sem idegesek, sem türelmetlenek, tudták, hogy a dolgokat az ember elveszíti az életben, azután vagy megkerülnek, vagy sem.
És végre ott voltak a velneszben. Pubi bácsi körbejárta, csuklóján fityegett az autóstáska az iratokkal és az orvos telefonszámával, ezért kinevették a fiatalok, ahogy a fiatalok gyakran kinevetik az öregeket, mert azt gondolják, hogy ők soha nem lesznek öregek, és ha lesznek, akkor sem olyanok. Pubi bácsi mondta is Pötyi néninek, hogy nincs értelme körbejárnia a velneszt, mert még annyit sem látna, mint ő, és Pötyi nénit nem is érdekelte, az egész napot a szobában töltötte, és keresztrejtvényt fejtett, Pubi bácsi pedig segített neki, kiradírozta a téves szavakat, ahogy szokta.
A gyerekek és az unokák naponta telefonáltak, érdeklődtek, hogy tetszik a velnesz, Pötyi néni pedig mindig azt mondta, hogy nagyon, relakszáljatok, ezt is mondták nekik. A beszélgetések rövidek voltak, mert a gyerekek és az unokák mindig elfoglaltak voltak, ezt Pötyi néni és Pubi bácsi megszokta, most pedig derűsen gondoltak arra, hogy tulajdonképpen mindenkiből bolondot csináltak ezzel a velnesszel, de megtanultak hallgatni, mint az öregek általában.
Legjobban akkor érezték magukat, amikor Pötyi néni végre hálóinget húzott, Pubi bácsi pedig pizsamát, végigfeküdtek az ágyon, bekapcsolták a televíziót, ahogy otthon is szokták, és közben elaludtak, ahogy otthon is szoktak. Ez volt az egészben a leginkább velnesz.