Bevallom, én már nagyon régen lemondtam Guy Ritchie-ről. Mikor is volt ugyanis az az időszak, amikor azt mondtuk, hogy A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső és a Blöff alkotója stílusteremtő zseni? A kilencvenes évek végén. Aztán jöttek az olyan rettenetes félreértések, mint a Hullámhegy, a Revolver, majd az utánérzésszerű Spíler, a Hollywoodban valamiért kedvelt két Sherlock Holmes-adaptáció, a semmitmondó Aladdin és a közepesnek épp mondható Az U.N.C.L.E. embere és az Arthur király: a kard legendája. Beletörődhettünk, a géniuszból megbízható iparos lett. Nem tragédia, elvégre belőlük is nagy a hiány manapság.
Aztán jött az Úriemberek, mely abszolút visszatérés a gyökerekhez. Azaz a zseniálisan elkészített gengszterfilm világához. Az Úriemberek azonban – vagy még inkább: szerencsére – nem a két kultfilmjének a harmadik része, mivel azok úgymond a proligengszterekről szóltak, az új mű pedig a maffiózók felső köreire fókuszál. Főszereplője a lordokkal üzletelő amerikai bevándorló, Mickey Pearson (Matthew McConaughey kegyetlenül jó a legyőzhetetlen, ám rettentő stílusos genyó szerepében), aki eldönti, hogy eladja a zseniálisan kiépített fűtermelő-kereskedő hálózatát. Akadnak vevők és követelők, előbbi a zsidó, utóbbi a távol-keleti formációk képviseletében. Persze, ha valaki drogbáró, akkor nem egyszerű a visszavonulás, pláne, ha ezt élve szeretné meglépni. Mivel az illegálisan megszerzett hatalmat legálisan átadni szinte lehetetlen, kellőképpen alakul ki a zavar a visszavonulás körül, melyben egyre több karakter érintett – Ritchie zsenije pedig most újfent felvillan: jelesül, hogy elegáns könnyedséggel tud nagyon sok karaktert mozgatni.
Hogy mi, nézők ezt fel tudjuk fogni, megteremtette Fletcher, a korrupt és nagyravágyó meleg újságíró karakterét (Hugh Grant önmaga paródiáját hozza), aki mindent tud mindenről és felkeresi Pearson jobbkezét, Ray-t (Charlie Hunnam profin hozza a rideg bérgyilkost), hogy kizsaroljon belőlük húszmillió fontot. De hát egy Guy Richie-filmben nincs olyan, hogy valaki mindent tud, így csak kapkodjuk a fejünket a sok fordulaton. Forgatókönyvírói és rendezői bravúr, hogy nem fárad el, nem siklik ki a sztori.
Az Úriemberek az a film, melyre nemhogy biztos értékítélettel, de kitörő lelkesedéssel mondom: szórakoztatás a lehető legfelsőbb fokon.
