Három koncerttel ünnepli a Zeneakadémia hallgatóinak kamarazenekara a 75 éves Rolla Jánost. Különlegesség, hogy a sorozat aktív szereplője maga az ünnepelt, aki mint mondja, 54 évet töltött el a Liszt Ferenc Kamarazenekarnál (LFKZ), de pár év óta már az Akadémián tanít kamarazenét. – Legfőképpen vonósnégyesekkel, tehát vonósokkal foglalkozom, ez már a véremben van. Bizonyos szempontból hasonlít ez a kamarazenekari munkához, de ebben a műfajban az egyéni megnyilvánulások sokkal szabadabbak lehetnek, a zenekari játék nagyobb alkalmazkodó képességet követel – mondta el nekünk Rolla János. A szombaton kezdődő hangversenysorozatban lesznek Bach-művek, amelyek az LFKZ programjának is hangsúlyos szereplői voltak a kezdetek, a hatvanas évek eleje óta.
A stílusos Bach-játékról ma már egészen mást gondolunk, mint akkor. Nyomon követte, ami történt? – érdeklődtünk. – Nekünk az elején az abszolút példakép az I Musici di Roma volt, ők Vivaldit játszották kitűnően, később jelent meg a historikus stílus. Azt nem tehettük meg, hogy áttérünk a régi hangszerekre, mert akkor a repertoárunk jó részét, közte Bartókot, fel kellett volna adnunk, de nyitott füllel hallgattuk az akkori művészeket Harnoncourttól kezdve. A jelenlegi játékmódunkra így ma már természetesen hatással vannak bizonyos stíluselemek – hangzott a válasz. – A Bartók játékunk más alapokon nyugszik, hiszen annak idején a Divertimentót Sándor Frigyes tanította be nekünk, aki 1940-ben a bemutatót is vezényelte, személyesen Bartók ajándékozta neki a darab kottáját, és hozzá az eredeti értelmezését, magyarázatát, ezt a tradíciót adom most tovább. Azonban érdekes volt, amikor a reims-i katedrálisban Menuhin dirigált minket. Ő személyesen ismerte Bartókot, de azt gondoltam, az ő zenéjéhez érteni kell a magyar népzenét, akkor is, ha műveiben nincs konkrét idézet. A mi ilyen gyökerű megközelítésünkhöz azonban az ő felülmúlhatatlan zeneisége olyan pluszt adott, ami engem máig kísért, a mai napig kamatoztatom az általa mutatottakat. Büszkén mondhatom, hogy erről a darabról talán mi tudjuk a legtöbbet – fejtette ki a hegedűművész.
Nyilván tud tehát bizonyos szellemiséget tovább adni ezzel a művel kapcsolatban, de milyen a fiatalok hozzáállása ma a zenéléshez, általában? – kérdezzük tovább. – Technikailag jobbak, mi évekig is küzdöttünk bizonyos problémákkal, nem tudtuk az elképzeléseinket megvalósítani. A sajátos egyéni stílus azonban a legtöbb esetben hiányzik a szólistaként színpadra lépőknél. Amikor kezdtük, a nagyzenekari kultúra hódított, mi egyfajta átmenetet képviseltünk a kamarazene felé. Vonósnégyeseket is játszottunk zenekari felállásban, ez a közönségigénynek jobban megfelelt. Missziónak tekintem ezt, hiszen hihetetlen kincseket lehet így közvetíteni: Schubert A halál és a lányka című vonósnégyesét Mahler írta át zenekarra, ezt most is előadjuk, az utolsó este műsorának megkoronázása lesz – ígérte Rolla János.
Sok minden változott az elmúlt évtizedekben, megváltozott a hangfelvételek jelentősége, mint említette, a Divertimentót többször is rögzítették. – Az volt a hozzáállásunk, hogy minél inkább közel legyünk a koncertszerű előadáshoz – válaszolta a felvetésre. – Igyekeztek, hogy a lehető legkevesebb vágás legyen a felvételükön, miközben voltak, akik akár ütemenként vettek lemezre műveket. Sajnos a az személytelenség, ami a digitális technikával megvalósítható, lásd kottaolvasó programok, beszivárgott a hangversenytermekbe is, a kotta nagyon precíz lejátszására való törekvés közben odavész az egyediség. – Ellene vagyok az ilyen uniformizált játéknak, amit a zenetudomány is mintegy megkövetel akkor, amikor a lehető leghitelesebb kottakép megalkotására törekszik, amit azután számon lehet kérni az előadókon. Annak idején, ha bekapcsoltam a rádiót, azonnal meg tudtam mondani ki, hegedül: Heifetz, Menuhin, vagy Ojsztrah, akik igazán nagy egyéniségek voltak. Ám ez az élmény megszűnt. Sokan választják ma ezt a szakmát, de a pódiumra nagyon kevés ember termett – összegezett végül a hegedűművész.
Infó
Rolla János és a Zeneakadémia Kamarazenekara
Február 9. Bartók, Bach, Schubert; március 29. Haydn; november 4. Bach, Schubert-Mahler művei
