Kisgyermekes család a februári folyóparton. Egészen közel a vízhez. A februári folyó másféle gondolatokra készteti a vízparton elmélázó embert, mint a decemberi vagy az augusztusi víztömeg. A ködből lassan tűnnek elő a közeledő uszályok. A kislány kagylóhéjakat gyűjt, mert lenyűgözi a természet, az apuka kavicsokat keres, kacsázásra alkalmas alakúakat. Összesen nyolcat talál majd. A gyereket az első dobás köti le csupán (hatot, anyuka szerint azonban csak ötöt pattan a vízfelszínen a kavics, ez később vita tárgyát képezi majd, mikor este átmennek a szomszédhoz egy névnapi köszöntés okán), utána csak a kagylókkal foglalkozik.
Anyuka leguggol a vízhez, egészen közel a folyó és a part találkozási pontjához, őt a víz nyűgözi le, mert olvasott egy keleti könyvet a víz információmegtartó képességéről. A könyvben volt egy rész, amiben valami szerzetes egy tó mellett ülve imádkozott a víztömeghez, szeretgette, dicsérte. Ettől aztán a víz molekulaszerkezete állítólag kedvező irányba változott és a szerzetes is boldog lett. A nő most megérinti a vizet és azt mondja: szeretlek. Csak magában mondja, mert a víz így is megérti (a gondolatok által, ahogy olvasta ezt). Másrészt nem szeretné, hogy a férfi meghallja ezt, mert a mérnökökről tudvalévő, hogy földhözragadt emberek. A nő titokban hét kavicsot tesz a zsebébe, jósláshoz kell, barátnője kavicsokból jósol, és a nő szerint februárban a kavicsok különösen alkalmasak az egész évre vonatkozó jóslatokra. Azért pakolja a köveket titokban, mert attól tart, kicikizné a férfi. Nézi a nő a vizet, ahogy a tiszta hullámok alatt táncolnak a kavicsok. A látványra először valamiért az jut eszébe, hogy olyanok az előtte elterülő kavicsszőnyeg kerekded kövei, mint a frissen született angyalok csendes és tiszta álmai. Ezzel a gondolattal hosszan elidőzik, mert szereti az angyalos történeteket.
Tíz perc múlva kizökkenti kislánya kacagása, aztán férjére gondol, hogy már tizenkét éve együtt vannak. Alapvetően szereti. Kapcsolatuk, mint minden rendes kapcsolat, hullámzik, miként a folyó is előtte, ettől kel táncra kapcsolatukban is a felszín alatti világ, erre gondol. Hogy a folyamatos mozgás mennyire fontos. Aztán arra, hogy attól kap hidegrázást és tüsszögési rohamot, ahogy a férfi reggelente megtölti a kávéfőzőt, ahogy aprólékos mozdulatokkal paskolgatja, tömöríti az őrölt kávé kúpját. Cserébe viszont a férje attól a mozdulattól undorodik, ahogy a nő bőrkabátban igazgatja a haját az előszobai tükör előtt. A bőrkabát nyikorgásától. A nő retteg attól, hogy a férfi kövérnek gondolja, ezért – teljesen feleslegesen – állandóan behúzott hassal mutatkozik nyilvános helyeken, lakodalmakban, színházban, a városi piacon, mikor zöldséget vásárol. Néha, mikor a tévé nagyobb embertömeget mutat – például lakodalmas menetet, színházi közönséget, a városi piacot, ahol zöldséget vásárolnak a lakosok –, a fotelban ülve automatikusan behúzza a hasfalát. Most, hogy leguggolt és szereti a vizet, kiengedheti a nem létező pocakját, ami amúgy olyan lapos, mint a (negyedik) kavics, amit épp elhajítani készül a mérnök. A férfi valami bugyuta slágert fütyül éppen, hamisan és pontatlanul.
A nő arra gondol, ha vidám zene szól, akkor kedvezőbb lesz a víz belső szerkezete, ha valami agresszív, haragos zenét, akkor haragos, zavaros lesz. Ezért ő egy kedves gyerekdalt dúdol vízszeretgetés közben. A felszín alatt mosolyognak a kövér kavicsok.
Déli irányból hajó közelít, amire a férfi hívja fel családja figyelmét. Az árral szemben, lomha mozdulatokkal nemzetközi személyszállító hajó úszik. Egy másodpercre mindannyian arra néznek, aztán ki-ki folytatja, amit előtte; a nő a folyóvizet szereti, kavicsokat vizsgál, a kislány kagylóhéjakkal játszik, a férfi a tökéletes kacsázó kavicsot keresi, majd dobás előtt elpróbálja, mintegy eljátssza a mozdulatot, amivel majd élesben is elhajítja a lapos, kerek követ. A nő újra a folyóhoz fordul és akaratán kívül félhangosan ismét kimondja a víz felé: szeretlek. A férfi ezt félreérti, magára veszi, rámosolyog a nőre. Jól van, buksikám, mondja a nőnek, mert nagyapjától és apjától is így hallotta, amikor a férfiak szeretettel szóltak szeretett párjukhoz.
Régóta dédelgeti magában a nő, hogy gyakrabban lejár majd a folyóparthoz, és titokban, névtelenül palackba zárt üzeneteket indít útjukra a folyón. Hogy aki elolvassa, szebb napja legyen. Még nem tudja, hogy a következő egy hónapban huszonkét ilyen palackozott üzenetet tesz majd vízre, ahogy azt sem tudja, hogy ebből egy palackot a folyó alsóbb szakaszán, két országgal lejjebb kihalásznak.
A papírra azt írja majd kissé cifra betűkkel: szeresd magad úgy, ahogy vagy.
