Most összefoglalom Önöknek, mi történt a héten. A föld alatti alagutakon börtönbizniszelő ügyvédek vezetésével migránsok inváziója indult meg, útközben egyesültek a Soros-szervezetek által hergelt cigányokkal. Az alagút vége a VII. kerület, ott jönnek majd felszínre, Niedermüller várja őket, hogy leszámoljanak a keresztény, fehér, heteroszexuális férfiakkal. Ha csak az antirasszista Bayer Zsolt figyelmeztető lövései meg nem állítják őket.
A miniszterelnök pénteki rádiós szóhasználata szerint persze helyesebb lett volna így mondanom: „ügyvédnek nevezett emberek” (lesz még ebből „embernek nevezett ügyvédek” is), akik „saját hazájuk ellen” indítanak pereket. Ebből világos, hogy a haza voltaképpen az államot jelenti, megfelelő hazafias (bocsánat: államfias) nevelés után szívünket a buzgó államszeretet tölti be. Ahol az irodalomban „édes hazám” szerepel, az „édes államom”-nak olvasandó.
A kormányfő (hazafő) nem is érti, hogy keveredhet bárki az állam (a haza) valamely szervével perbe, vitába. „Ezek az emberek mire kapták a diplomájukat?” - kérdi. Na, épp ez az, amelyet az ő jogi diplomájával kapcsolatban is fel szoktak vetni a jogállam buzgó lebontásának láttán, vagyis a nemzeti egység teljes, a Kárpátoktól le az Al-Dunáig ez a kérdés visszhangzik. Csak mindenki másra érti.
Én azt hittem, hogy a cigányozás-ügyvédezés-bírózás elég is lesz egy darabig, közben akár szundíthatok is egyet, de nem. Igaza van Lakner Zoltánnak: a miniszterelnök „rángatja a célkeresztet”. Sőt, mint az elemzését közlő lap írja: több puskája is van. Most szükségét érezte, hogy újratöltse a migránspuskát is. Az alagutak se volt gyenge próbálkozás, de egy csőszkunyhón és békaembereken edzett országban túl sokan röhögnek rajta. Kapóra jött a röszkei határsértés. Nem tartozom ahhoz a népes ellenzéki táborhoz, amelyik ezt az elejétől a végéig színielőadásnak, megrendezett blöffnek tartja. Ilyesmi a valóságban is könnyen megtörténik. (Az persze nem véletlen, hogy az ország egyik fele a kormányáról a leghazugabb kommunikációt is simán feltételezi.)
De az igaz, hogy ha nem volna szükségük az újratöltött migránsokra, az egészről inkább hallgattak volna, mint a sír. Ami történt, az t.i. a világ blamája, röpke három és fél perc alatt – eddig tartott az incidens. Mint már sokan felidézték, a miniszterelnök 2016-ban közölte, a 400 milliárdért kialakított határvédelem még „egy időben érkező több százezer embert is fel tud tartóztatni”. Ki is oktatta a hozzám hasonló széplelkeket, akik utálják a kerítést (védelmet alig nyújt, a rendszer szimbólumaként viszont rémséges): „A határt nem lehet virágokkal és plüssállatkákkal megvédeni”.
Azért néhány plüssállatka mégsem ártana, ha még maradt valami pénz a négyszáz milliárdból. Ennél talán azok is többet érnének. Kiderült, hogy a drótot bárki puszta kézzel lenyomja, és az ijesztő nevű „határvadászok”, katonák, rendőrök helyett egy-két biztonsági őr hölgy védi a legendás Röszkét (nem lehettek könnyű helyzetben, tisztelet a lélekjelenlétükért). Ezen azért elmerengtem. Nem tudom, hogy kerülnek a határra, de az biztos, hogy újabban a biztonsági őr a proletáriátus, pontosabban a NER ökle. ha le kell sújtani, őket dobják be a Városligettől a köztelevízió épületéig mindenütt. Rájuk van bízva az ország.
Ne tessék kajánul mutogatni, hogy annak idején hápogtam a kerítés miatt, most meg talán meg is erősíttetném. Nem. Változatlanul utálom, sőt bizonyítva látom: az ígért feladatot nem tölti be. Már ha egyáltalán a védelmet szánták feladatául, és nem a politikai jelkép szerepét, amire vagy hűségesküt teszel, vagy hazaáruló vagy. „Orbán vagy a kerítés lebontása!”- dörögte annak idején Hidvéghi Balázs szóvivő. Nyugalom: én is tudom, hogy amíg a többség mégis valamilyen biztonságot lát benne, nem lehet, nem szabad akaratuk ellenére a felvilágosult abszolutizmus módszereivel lebontani. Eddig rendben, csak szeretni ne legyen kötelező.
De az nincs rendjén, ha a köztársaságpárti ellenzék a saját szavazói megosztásától tartva kerülgeti a témát, és kizárólag másról – megengedem: égetőbb kérdésekről - beszél. Láttuk a Brexitről egyenes mondatot nem mondó brit Munkáspárt esetében, hová vezet, ha valaki épp a napirendre került (tolt) ügyről sumákol. Fel kell venni a kesztyűt ebben is, végre világos álláspontokkal. Nem olyan bonyolult: hogy kellenek-e ott gazdasági bevándorlók, azt az adott állam maga dönti el, az életveszély elől menekülőknek – akik vállalják a fogadó ország törvényeinek betartását - viszont kötelező védelmet adni. Szó sincs tehát ellenőrizetlen betelepülésről, de szándékos szemétkedésnek, gyötrésnek sincs helye. Amíg el nem dől a sorsuk, a kérelmezőknek az éheztetés helyett emberséges bánásmód, közös európai normák alapján történő igazságos elbírálás jár.
Persze, a migránspuska vagy a cigányozó puska dörgése közepette nem lesz könnyű másról: kórházról, iskoláról, jogvédelemről szólni. Pedig kell. De a puskából csak akkor lehet a töltényeket kiszerelni, ha vállaljuk az ütközést a menekültügy vagy a roma integráció eddig inkább került, úgymond „kényes” kérdéseiben is.
A szerző volt országgyűlési képviselő