komolyzene;Vashegyi György;

- Vashegyi, az archeológus

Rendkívüli témájú és színvonalú hangversenynek örülhetett a debreceni publikum január utolsó vasárnapján. Örömét fokozhatta, hogy előbb élvezhette ezt a csodát, mint a budapesti, a párizsi és a lyoni közönség. Megtiszteltetésben, meglepetésben és felemelő élményben egyaránt részesülhettek a Debreceni Egyetem auláját betöltő, okkal hálás zenekedvelők. Megtiszteltetésben, mert ők hallhatták először a koncertet; meglepetésben, mert a műsoron szereplő egyik mű alig, a másik soha nem volt eddig hallható; a felemelő élmény pedig nem szorul magyarázatra, ha a Purcell Kórusról és az Orfeo Zenekarról beszélünk.

A koncert kivételességét jelezte, hogy Vashegyi György rövid tájékoztatást adott a műsor első részében előadandó két darabról. Mint az írott ismertetőből is kiderült: az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött Esterházy-gyűjtemény hatalmas, jórészt feldolgozatlan, kéziratos kottaarchívumában kutatva bukkant rá a karmester a művekre. Johann Georg Albrechtsberger (1736-1809) az egyik mű szerzője, aki korának híres orgonistája és zenetanára volt. Két évig Győrben, az orsolyita templomban, majd élete jelentős részében Bécsben működött, először II. József udvarában volt orgonista, 1792-től haláláig pedig a Szent István székesegyház karnagyaként dolgozott. A koncerten a Domine, secundum actum meum kezdetű halottak napi responzóriuma hangzott el. Az este másik felfedezettje nem más volt, mint Joseph Haydn elődje az Esterházy udvarban: Gregor Joseph Werner (1693-1766), aki életének utolsó, hosszú szakaszában karmesterként szolgált Eisenstadtban. Werner Der Gute Hirt című oratóriumát Vashegyi György együttesei már bemutatták a tavalyi év elején a Zeneakadémia nagytermében, ezen az esten Debrecenben pedig az 1763-ban keletkezett c-moll Requiemjét hallhattuk. „A mű modern gondolkodású, az ellenpontban igen jártas zeneszerzőről tesz tanúbizonyságot" - fogalmaz a tájékoztató füzet. A művek modern partitúráját a Purcell Kórus tagja, Pintér Ágnes készítette el. Ha valaki figyelemmel kíséri Vashegyi György pályáját, nemcsak a szakmai igényességet, kutatói alaposságot érzékelheti, hanem azt az intellektuális megalapozottságú lelkesedést, amellyel képes vonzerőt gyakorolni fiatal zenésztársaira és bevonni őket együtteseinek munkájába. Erről bárki meggyőződhet, aki belehallgat a Bartók Rádión hallható vasárnap esti műsorába, amely Kalandozások a régizene világában címmel hangzik el. Ebben megszólaltatja fiatal, kutatásra kész szellemi társait, zenészeit, énekeseit.

A két, méltán világpremiernek tekinthető ősbemutató mellett Mozart Sancta Maria, mater Dei című opusza hangzott el a koncert első felében. Alig ocsúdtunk fel az első rész szépségeiből, a szünet után felhangzó Mozart-mű, az Ave verum corpus, majd a Requiem rendített meg és emelte föl a lelkünket. Ismert, hogy az aula akusztikája nem a legjobb – ami a prózai megszólalások esetében a legfeltűnőbb. Ez sem csökkentette azonban az esztétikai élvezetet, mert a produkció olyan mélységben kidolgozott, megformált és átható erejű volt, melyen sem irigy idő, sem más elem nem ronthatott. Felfoghatjuk ezt a hangversenyt, mint egy európai turné első állomását, mint egy nagyszabású főpróbát, ahol először hangzanak fel ünnepélyes körülmények között, részben szakmai közönség, részben egyszerű, zeneszerető közösség előtt az eddig idő-rejtette művek.

Az Orfeo Zenekar koncertmestere Simon Standage volt. A szoprán szólamot Baráth Emőke, az altot Balogh Eszter, a tenort Zachary Wilder, a basszust Kovács István énekelte, átélten, pontosan, a nagyívű előadáshoz méltón. Vashegyi György és együttese sokrétű, elmélyült és kifinomult kapcsolatban áll egymással, kérdés, hogyan szólna a kórus és a zenekar, ha nem ő dirigálna. De ne is játsszunk ezzel a lehetőséggel: így, ahogy hallottuk, volt nagyszerű. Ide illik Gregor Joseph Werner Requiemjéből e néhány sor, mert mit is lehet írni ilyen zene hallgatása után: „Quid sum miser tunc dicturus / Quem patronum rogatorus, / Cum vix justus sit securus? (Én szegény ott mit beszéljek, pártfogómul kit reméljek, hol a szent is alig él meg?)

(A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenye a Debreceni Egyetem aulájában 2020. január 26-án)

Egy latin közmondás szerint a történelem az élet tanítómestere. Ez ma is biztatóan hangzik, de Donald Trump elnöksége élő cáfolata a régi bölcsességnek.