Megújulnak – úgymond – a nemzeti parkok, ezt maga Nagy István agrárminiszter jelentette be. Nagy úr tárcájához tartozik az élelmiszerlánc-felügyelet (beleértve, mi sem természetesebb, az ebtenyésztést is), a mezőgazdaság, az erdő- és földügy (ez azt jelenti vajon, hogy az állami erdők is úgy fognak járni, mint az állami földek?), valamint a környezet- és természetvédelem. Az elmúlt tíz év folytonos átszervezései nyomán a zöld portfólió erősen viharvert állapotban van, a nemzeti parkoktól például a hatósági jogosítványaik többsége mellett az állami támogatás nagy részét is elvették: ebben a kontextusban értelmezendő a „megújulnak” szó.
A magyar kormány fejét kifejezetten irritálják a természetvédelmi korlátozások. Orbán Viktor úgy gondolja, hogy a láp tőzegkitermelésre, a hegy kőbányászásra, az erdő favágásra való, lehetőség szerint az Orbán-család vagy a szűk klientúra kivitelezésében. A kormányfő szerint a homoki gyepeken (ha már nem épülhet mindegyiken Audi-festéküzem, mint a Kisalföld egyik utolsó ilyen élőhelyén) virágozzanak turisztikai vállalkozások. Ahogy a magánpraxisok a kórházakban: az államé az „infrastruktúra”, a haveri magáncégé a haszon.
Ebbe az irányba fordítják most a nemzeti parkokat is. „A természetvédelmi őrök munkájában a hatósági jellegű szerep helyett előtérbe kerül a szolgáltatói-tanácsadói tevékenység” – így kevésbé fordulhat elő a jövőben, hogy mondjuk valamelyikük beszól az Orbán papának, hogyan bővítheti a tőzegbányáját egy védett lápréten –, maguknál a nemzeti parkoknál pedig a természetvédelmi oltalom helyett a „szolgáltató, tanácsadó és támogató, térségfejlesztő” szerepkör kerül előtérbe. Igaz, a természetvédelmi törvény nem így szól, nincs is napirenden a módosítása – de hát megbirkózott már a nemzeti kormány ennél nagyobb jogi kihívásokkal is.