A miniszterelnöknek tartózkodnia kellene az olyan kijelentésektől, amelyek alkalmasak a cigányság elleni gyűlöletkeltésre – hangsúlyozta Ladányi János szociológus, közgazdász, akit arról kérdeztünk, milyen tanulságai és következményei lehetnek a csenyétei halálesetnek.
A borsodi Cserehátban lévő Csenyéte az ország legszegényebb települései közé tartozik, lakói túlnyomórészt romák. A közelmúltban egy férfi meghalt, miközben a kihívott mentők arra vártak, hogy megérkezzenek a biztosításukra kivezényelt rendőrök.
Ladányi János tizenöt éven keresztül kollégáival együtt rendszeresen járt Csenyétére. Egyszer sem fordult elő, hogy bárki fenyegette volna, soha nem érzett félelmet. Tapasztalatai szerint Csenyéte, rendkívül rossz helyzete ellenére, békés falu. Kiss István polgármestert, akire még gyerekkorából emlékszik, rátermett településvezetőnek tartja.
Ezzel együtt – hívta fel a figyelmet a szociológus – tudomásul kell venni, hogy gettósodott körülmények között, ahol tartós mélyszegénység és kirekesztettség alakult ki, az emberek hajlamosak mindenkire ellenségként tekinteni, aki a külvilágból érkezik. Bőven elképzelhetők feszültségek. A haláleset ügyében Ladányi mindenképpen tisztességes, szakszerű és gyors vizsgálatot sürget annak kiderítésre, hogy pontosan mi történt.
Ladányi János korábban már részletesen feltárta, hogyan vált a mintegy félezres falu gettótelepüléssé. A Csenyéte történetéről szóló, Szelényi Ivánnal közösen írt tanulmánya 2005-ben kötetben (Szociális és etnikai konfliktusok, Új Mandátum Könyvkiadó) is megjelent.
Csenyétén a XIX. század végén, mivel a növekvő létszámú parasztságnak szüksége volt a belterületekre, telepet hoztak létre a cigányoknak. Az integráltabb romákat nem vonzotta, hogy silányabb házakba költözzenek a falu szélére: a jobb sorshoz szokott családok elmenekültek a telepi lét elől.
A telep létrehozásával a falu „megnyitotta a cigány bevándorlás zsilipjét”. Az így kialakított térbe a szomszédos községekből kevésbé konszolidált családok költöztek be. A fél évszázadig tartó szegregációt (elkülönítést) a szocializmusban – ellentmondásoktól sem mentes – reintegrációs (visszailleszkedési) időszak követte, ami azonban nem bizonyult hosszú életűnek.
A hetvenes években megindult a parasztság kiáramlása Csenyétéről. Ingatlanjaikra az egyetlen lehetséges vevő a cigányság volt. Banki közreműködéssel a falusi házakat olyan áron adták el romáknak, amilyen áron azok máskülönben értékesíthetetlenek lettek volna. A folyamat visszafordíthatatlanná vált: a házvásárlásra felvett kölcsön a romákat bezárta a faluba, a nem cigány vevők szemében az ingatlanok értéküket vesztették, az olcsó árak miatt újabb szegény családok jöttek.
„A kisfalusi magyar cigányság olyan társadalmi csapdában van, melyből nehéz látni, hogy mi is a kiút, van-e egyáltalán kiút” – olvasható a másfél évtizeddel ezelőtt megjelent tanulmányban.
Valamit mégis tenni kell. Csenyétén van orvosi rendelő, de nincs orvos. Úgy általában: nincs semmi – konstatálta Ladányi János. Az orvosi ellátás megteremtése mellett a sürgős intézkedések közé sorolta, hogy javítani kell a tömegközlekedés helyzetén. Így lehet elérni, hogy a szinte teljesen elzárt falu kitörjön az elszigeteltségből. A szociológus szerint legalább olyan fontos közlekedésre költeni, mint közmunkára.
Van, ami nem anyagi kérdés. Ladányi János felidézte, hogy a kormányfő „munka nélkül szerzett” pénznek minősítette, ezért az emberek igazságérzetét sértő bírósági döntésnek nevezte a gyöngyöspatai roma gyerekeknek iskolai szegregáció miatt megítélt kártérítést. Orbán Viktor nyilatkozatára ráerősített a kormányzati propaganda, a jobboldali sajtó és a szélsőjobboldal.
Elfogadhatatlan, hogy a miniszterelnök egy hátrányos helyzetű kisebbség ellen hergelje a közvéleményt. Így is „szörnyű tévképzetek élnek” a társadalomban – mondta Ladányi János.
A csenyétei eset nem kivételes az országban, több száz gettósodott település van, sőt már gettósodott térségek is léteznek. Ezek túlnyomó többsége eddig békés volt. Ha nem fejeződik be a cigányellenes hangulatkeltés, akkor – jegyezte meg a szociológus – „senki ne csodálkozzon azon, hogy olyan dolgok is megtörténhetnek, amelyeknek nem lenne szabad megtörténniük”.
