Havasréti József, a Szerb Antal című monográfia szerzője beszédében Kirschner Péterhez, a MAZSIKE elnökéhez és Őrsi Gergelyhez a második kerület polgármesteréhez hasonlóan felidézte, Szerb valóban boldog volt a budai hegyek közt, ahol feleségével, anyjával, apjával élt.
Az irodalomtörténész így folytatta: "Később behívták munkaszolgálatra, majd deportálták, a lakást pedig elveszítették. Mikor Szerb még reménykedett a hazatérésben egyik gondja az volt, hogy vajon hol fognak majd lakni. "Olyan nehéz elképzelni a jövőnket, ha az ember nem tudja hol képzelje el” – írta a munkaszolgálatos körletből feleségének. Ide, már nem térhetett vissza soha többé. Nagyobb szavakat is hangoztathatnék itt, de a nagy szavaknál talán fontosabb egy elpusztított élet szingularitása, a kikezdhetetlen, továbbá redukálhatatlan egyediség. Ő volt Szerb Antal. Egy megsemmisült élet, egy elpusztított lélek, egy gazdátlanul maradt zokni és nyakkendő. Ezeket kell magunk elé képzelnünk, ha azt óhajtjuk, hogy az emlékezet, a lelkiismeret, és természetesen a lábunk valóban megbotoljék."
