Egész komoly matematikai szakkör alakult Malmőben a kézilabda-válogatott Európa-bajnoki szálláshelyén, ugyanis egészen bizarr, többismeretlenes egyenlet megoldása volt a feladat ahhoz, hogy a stáb kimatekozza, mi lesz, ha nyer, ha kikap vagy ha ikszel a magyar csapat az utolsó középdöntős meccsen Portugália ellen. Tudniillik elődöntős, de akár a csoport ötödik helyzetettje is lehetett Magyarország.
Nos, a helyzet így festett: ha Magyarország győz, akkor a csoport második helyén zár, és így elődöntős, ha Norvégia bármilyen különbséggel legyőzi Szlovéniát. Ha Magyarország ikszel, akkor a csoport második helyére nincs esélye, biztosan csoportharmadik, ami olimpiai selejtezőt ér. De ha Magyarország kikap, akkor csoport harmadik helyén zár – és akkor indulhat az olimpiai selejtezőn –, ha Izland legyőzi Svédországot, és Magyarország négygólosnál kisebb vereséget szenved.
Tetszik érteni, ugye?
De ami nem elméleti, hanem igenis gyakorlati probléma volt, hogy a keddi, Svédország ellen elveszített meccs után 18 órával következett a szerdai Portugália elleni parti, vagyis az orvosi stáb regenerációs részlege is legalább akkora terhelést kapott, mint maguk a játékosok.
Alighanem ennek a terhelésnek tudható be, hogy pusztán az első félidőben volt úgy ahogy partiban a magyar válogatott. A 23. percben még egyenlíteni is sikerült, de támadásban és védekezésben is szinte minden kipattanó labdát a portugálok szereztek meg. Sőt, mivel a magyar védelem rendre lemaradt a támadó portugálok mögött, többször csak a szabálytalankodás maradt, így az első felvonásban öt büntetőt is lőhettek, így a szünetben 16-14-re vezettek. A magyar csapat ráadásul a hajrában elveszítette Szita Zoltánt, akinek belenyúltak a szemébe. A balátlövőnek kiesett a kontaktlencséje, és mivel a látása enélkül nem volt tökéletes, a folytatásban már nem is térhetett vissza a pályára.
A második félidő elején néggyel vezetett az ellenfél, amely sokkal frissebb és lendületesebb volt, és a magyar labdaeladásokat góllal büntette. A 47. percben kialakult a kritikus, ötgólos különbség, ami csak tovább hízott a végére: Portugália–Magyarország 34-26.
Gulyás István szövetségi kapitány a Sport Tv-nek nyilatkozva elismerte a hibákat: „A végére egyszerűen elfogytunk, nem tudtunk olyan sebességgel kézilabdázni, ahogy szerettünk volna. Szita kiesésével beszűkültek a lehetőségeink, ebben ennyi volt. A második félidőben már nem tudtuk lekövetni őket. Hiányérzet nincs bennem, amit elértek a fiúk, az hab volt a tortán, tisztességesen dolgoztak, és az utolsó két meccset el is kell felejteni, megtettek mindent, ennek kell örülni. Csak elismerést érdemelnek.”
Bánhidi Bence, a válogatott leggólerősebb játékosa ugyancsak látta a problémákat: „Azt kaptuk, amire készültünk, de nem azt csináltuk, amit terveztünk. A második félidőben kicsúszott a kezünkből a meccs, fejben elfáradtunk. Ez az egész kedden, a svédek ellen ment el, már akkor tudtam, hogy ez sokkal nehezebb lesz. Utaztam volna Stockholmba, sajnálom, hogy nem így lesz és azt is, hogy Tokió is kimarad. Összességében meglepett, hogy mire képes ez a csapat, de az álmok kapuján nem tudtunk belépni.”
Kétségkívül rossz szájízzel zárult az Eb, de pusztán így emlékezni az előző, mámoros napok történéseire igazságtalan volna. Az, hogy ez a csapat egyáltalán a második héten még Malmőben lehetett, és nem itthonról nézte a torna történéseit, egészen szürreálisnak tűnt az Eb előtt. Persze szomorú, hogy így végződött, de pont azért fájdalmas a vég, mert többet ígért az első tíz nap. Mindenesetre kiderült, van remény arra, hogy a következő Eb-re – amelynek Magyarország az egyik társrendezője – azért lesz csapat. Most az utolsó két meccs visszavezetett mindenkit a valóságba, de legalább elmondható: volt egy szép álom, ami sokáig realitásnak tűnt.
A válogatott ezután csak akkor vehet részt az áprilisi olimpiai selejtezőtornák egyikén, ha a hetedik helyen zárja a kontinensviadalt, és Szlovénia aranyérmes lesz. Ma mindkét feltétel délibábnak tűnik.
