sztrájk;Louvre;El Greco;Grand Palais;

Krisztus kiűzi a kufárokat a templomból

- El Greco-kiállítás: csoda Párizsban

A francia főváros olyan nagy, hogy a Louvre Leonardo-tárlata mellett több gigakiállítás is elfér benne egy időben. El Greco, Toulouse-Lautrec, Christian Boltanski – és a névsor ezzel még nem is teljes.

A rejtély veszélyesen vonzó, könnyen a foglyaivá válhatunk. Legyen az egy fekete zongora Ady versében, vagy egy mosoly egy festményen, amely a mindennek a tudását sejteti. Egy milánói út, Leonardo da Vinci és tanítványainak művei hatására már-már mániámmá vált, hogy ne csak reprodukcióban lássam Leonardo freskóját, az Utolsó vacsorát. Ám nem lehet csak úgy besétálni a Santa Maria delle Grazie-templom refektóriumába, a havonta, kéthavonta online meghirdetett jegyeket pedig pillanatok alatt elkapkodják. Cenacolo Vinciano – a honlapon bő három évig próbálkoztam a leglehetetlenebb időpontokban, míg aztán múlt évben egy hajnali órán sikerült megcsípnem egy belépőt. Az élmény persze csak az újrázás vágyával töltött el – a Csoda Milánóban címről már nem csak De Sica filmje jut eszembe.

A rögeszmét viszont csak súlyosbította, hogy a párizsi Louvre múlt év őszén minden idők legnagyobb Leonardo-kiállítását nyitotta meg a művész halálának 500. évfordulója alkalmából. A jegyek persze jó előre elfogytak – de aztán mégiscsak akadt egy múlt péntekre. Csodák eszerint nem csak Milánóban történhetnek. Csupán az zavart, hogy nem marad majd idő másra. El Greco, Henri de Toulouse-Lautrec, Christian Boltanski, a Tate Britain mesterművei, Luca Giordano, Yan Pei-Ming és Gustave Courbet, Henri Rousseau és a francia naiv festők – Párizsban több metropoliszra elegendő gigakiállítás is látható egy időben.

A meteorológusokat megcáfoló tavaszias napsütésben a Louvre üvegpiramisánál örömmel láthattam, nincs olyan vészesen hosszú sor, mint ahogy szokott lenni. A világ leglátogatottabb múzeumát naponta mintegy harmincezren keresik fel, ezért is indokolt időpontra jegyet váltani, nemcsak az időszaki kiállításokra. Csak közelebb érve derült ki: a Louvre dolgozói épp ezen a napon csatlakoztak a nyugdíjreformok ellen tiltakozó országos sztrájkhoz, ezért nincs tömeg – Leonardo mégsem adja olyan könnyen magát Párizsban. A sztrájk múlt évben a Louvre több galériáját elérte, most „Mona Lisa is sztrájkol, Leonardo is sztrájkol”, ahogy énekelték a tüntetők. A nézelődő turistákhoz hasonlóan ambivalens érzésekkel vettem tudomásul a tényt – a csalódottság mellett ott volt a szakszervezetek közötti szolidaritás iránti elismerés, meg az öröm, hogy nem a közlekedési dolgozók léptek most sztrájkba. A tüntetés amúgy is hagyomány Párizsban, egyszer ezt is látni kell.

Toulouse-Lautrecre másfél órát kell várni, El Grecóra valamivel kevesebbet – a kulturális turisták alkalmi közössége a Grand Palais-nál mutatott egymás iránti szolidaritást, és osztott meg információkat. A manierizmus közelebb van Leonardóhoz, mint a posztimpresszionizmus – de nem csak ez szólt amellett, hogy El Grecót válasszam. Franciaország első nagy retrospektív kiállítását nyitotta meg a spanyol manierizmus legnagyobb mesterének, akinek számos képét 2014-ben, halálának 400. évfordulója alkalmából restaurálták, így az itt látható művek közül több már az eredeti koloritnak megfelelően vibrál, nyugtalanít. A budapesti Szépművészeti Múzeum hét El Greco-alkotása közül kettőt – a Bűnbánó Magdolnát és az Angyali üdvözletet – ismerősként láthatjuk itt viszont, ám a Grand Palais több mint hetven alkotással „támad”, Még ha láttuk is már korábban a Louvre vagy a spanyol múzeumok El Greco-képeit, akkor is csak keveset láttunk. Igaz, nem is láthattunk eleget: a világ nagy múzeumaiból – az Egyesült Államokból, Kanadából, Angliából, Spanyolországból, Olaszországból, Görögországból, Dániából, Svédországból, Németországból és Romániából − érkezett képek mellett sok alkotás ugyanis egy-egy magángyűjtemény része.

Szent Lukács evangélista 1602–05, toledói katedrális

Doménikos Theotokópoulos – vagy ahogy később a spanyolok hívták: El Greco, A Görög – 1541-ben született Krétán, ami akkoriban a Velencei Köztársasághoz tartozott, nem sokkal később, hogy Buda török kézre került. Kréta, Velence, Róma, Madrid és Toledo: életének, művészetének állomásait öt felvonásos drámaként mutatja be a Grand Palais kiállítása, amelynek rejtett címe: A modernitás prófétája. Az ifjú krétai művész – mint ahogy az itt bemutatott,1567 előtt keletkezett alkotás, a Szent Lukács megfesti a Szüzet – kezdetben ortodox bizánci stílusban alkotott, hűen követve a X. századi mintákat. A húszas évei közepén Velencében felehetően Tiziano műhelyében is dolgozott, hatással volt rá Tintoretto és Veronese is, végül Toledóban már a reneszánsz szabályok ellen is lázadt, a valószerű és az álomszerű egységét teremtette meg képein, és elképzelte az elképzelhetetlent is. Se a kortársak, se a későbbi évszázadok nem tudták hová tenni – úgy tartották, lángész és őrült volt egyszerre. (A szembetegségéről szóló spekulációk később születtek meg.)

Nem volt bolond, hanem géniusz: szűrte le a tanulságot a „szép spanyol problémának” utána járó hispanofil francia regényíró, Maurice Barrès 1911-ben a Toledo titkában, csak néhány évvel később, miután Picasso megfestette az Avignoni kisasszonyokat, amit bevallottan El Greco egyik késői, itt bemutatott műve, Az ötödik pecsét feltörése (Szent János látomása) inspirált – e Greco-képen a feltámadó mártírok bosszú után kiáltanak, a mennybolt pedig meghasad. A X. századi ikonfestő és a XX. századi modernitás előfutára a két végpont, közte azonban olyan sokszínű és sokoldalú alkotói pálya van, hogy eláll az ember lélegzete: ez is, az is Greco?! Persze reprodukciókról ismerhetjük Mária mennybevételét, amelyen a művész szinte széttöri perspektívát, ám mégiscsak meglepő, hogy El Greco építészeti tanulmányokat is folytatott Vitruvius római építész nyomában járva, foglalkoztatta a sötétben gyújtott láng látványa is, mint például kortársát, a francia Trophime Bigot-t, a feltámadt Krisztust pedig szobrászként éppúgy ruhátlanul merte ábrázolni, mint ahogy azt Michelangelo a római Santa Maria sopra Minervában tette – ám El Greco Krisztusa kereszt nélkül mutat az ég felé. El Greco kedvenc szentje, Szent Ferenc változatainak bemutatásai mellett a Grand Palais meglepő feladványa a Krisztus kiűzi a kufárokat a templomból témájának négyféle változata – az egyik sarkában mint egy csínytevő, El Greco odabiggyesztette Tiziano, Giulio Clovio, Michelangelo és Raffaello portréját.

Az ötödik pecsét feltörése (1608–14) Metropolitan Museum of Art, New York

Ha eddig rejtélyesnek hittük El Grecót, akkor a Grand Palais kiállítása után − Cézanne, vagy Picasso nyomában – hajlamosak leszünk az ókori félistenek magasságába emelni, újabb rejtélyeinek felfedezésével. De legalábbis egyet fogunk érteni Waldemar Januszczak brit műkritikus megállapításával: a manierizmus nem a reneszánsz hanyatlása, hanem a csúcspontja, amelynek élén El Greco található. Csodák így történnek Párizsban is, az új rögeszmének pedig lesz gyógyírja is: a budapesti Szépművészeti Múzeum 2021-ben rendez nagy El Greco-kiállítást.

Cikkünk a budapesti Francia Intézet támogatásával készült.

Infó:Greco Grand Palais délkeleti galéria, Nyitva: február 10-ig Kurátorok: Guillaume Kientz, Charlotte Chastel-Rousseau, Rebecca Long
Felújítják a Grand Palais-tAz 1900-as világkiállításra épült Grand Palais idén decemberben bezár, 2024 nyaráig – a párizsi nyári olimpiai játékok megkezdéséig − az eredeti terveknek megfelelően, a környezetével együtt felújítják. Helyettesítő múzeumként az Eiffel-torony mellett a Mars-mezőre felépítik, a Le Grand Palais Éphémere-t, azaz Az Átmeneti Grand Palais-t.
Szent Lukács megfesti a Szüzet

Az április 8-án kezdődő hetedik Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM-en) 15 ország 19 produkciója lesz jelen. Közülük négy a Nemzeti Színház saját előadása.