- Máltai Szeretetszolgálat

Egyszer egy közgyűlésen azt mondta, a magyar vízilabda legnagyobb ellensége a magyar vízilabda. Nem szívesen, de vitatkoznom kell. Úgy általában a vízilabda legnagyobb ellensége a vízilabda. Ennyire durván még egyetlen sportág vezetése nem alázta meg saját sportágát, mint a vízilabda.

Az európai szövetség vezetői lenézik a rendező országot, a rajongókat, a játékosokat, meg mindenkit, aki még egyáltalán érdeklődést mutat eziránt a perifériára szorult sportág iránt. Abban a világban, ahol egészen hihetetlen gladiátorharc folyik, a következő eredmények születtek a budapesti férfi és női vízilabda Európa-bajnokság első hetében: Magyarország–Málta 26–0, Spanyolország–Törökország 24-7, Magyarország–Szlovákia 20-2.

Az európai szövetség a póló szélesítésére hivatkozva a olyan bővítést forszírozott, ami teljességgel érdektelenné tette a sportágat. Nem véletlenül áradozik minden külföldi sportoló, hogy az összes vízilabda eseményt itt kellene rendezni, mert pályafutásuk során a lelátón az édesanyjukon kívül még soha senkit nem láttak.

Itt meg a Duna Arénában a máltaiak ellen aratott 26-0-ás magyar győzelemnek is hatezren tapsoltak, ami tényleg minősített világcsúcs. Mindenki úgy tett, mintha itt tényleg sportesemény, nem pedig lakossági sportolás folyt volna. Schobert Norbert bármelyik fogyitáborában több kalóriát szed le a negyvenes úriasszonyokról, mint amennyit eddig elégetett az Európa-bajnokság komplett mezőnye. Az értelmezhetetlen meccsek nem tekinthetők topkategóriás sporteseménynek, izgalom nincs, küzdelem nincs, mégis mindenki úgy tesz, mintha minden rendben lenne.

Hát nem. 

Az nem lehet opció semelyik sportágban, ami a férfiválogatott előtt állt. Märcz Tamás csapatának Málta ellen húsz góllal kellett nyernie, hogy gólkülönbséggel csoportelső legyen. Hát 26-0 lett.

Különösen akkor éles a kontraszt, amikor a budapesti vízilabda Eb-vel párhuzamosan futó férfi kézilabda Eb-vel hasonlítjuk össze a történteket. Gulyás István válogatottja drámai harcban minden centiért, minden lépésért, minden lövési kísérletért az életét adja, és ha ki is kap, úgy jön le a pályáról, mint Bánhidi, aki úgy elfáradt, hogy egész éjszaka nem tudott aludni, mert minden percben görcsbe rándult az izomzata a túlterheléstől.

Igaza van Karácsonynak, az ilyen sportesemények teljesen fölöslegesek, inkább CT-k kellenek.

Persze lehet mondani, majd a pólósok is komoly partikat nyomnak a végkifejletben. De akkor meg mi értelme az Eb első hetének? Mindazonáltal itt volna az idő, hogy a magyar szövetség vezetője, az olimpiai bajnok Vári Attila a revolúció élére álljon, összetrombitálja kollégáit, hogy közösen vezessék ki az uszodából a jelenlegi vezérkart. Ha ezt nem teszik meg, nincs sok hátra ennek a sportágnak az olimpián. 

A legkínosabb rész persze az ártatlan játékosoknak jut. Egy olyan sportágban, ahol a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda aulájában csak az olimpiai- és világbajnokok nevét vésik fel a márványtáblára, mivel az Európa-bajnokokat már nem is tartják számon, 26-0 után kell kijönniük az uszodából.

Nincs min csodálkozni, hogy mindegyikük lehajtott fejjel tette.