(Harminc év kutatásának, és két utazásnak – Tebriz, Kandován, Ardabíl, Kazvin, Hamadán, Iszfahán, Siráz, Perszepolisz, Jazd (2011), és Meshed, Nisápúr, Teherán, Tebriz (2014) – a tapasztalatai.)
Im-ígyen szóla a térkép
Az iszlám földrajzi térképén az arab világ nyugati határa Marokkó, Nyugat-Szahara, és Mauritánia, a keleti pedig Irak. Irán már perzsa ország, igaz Iránban is élnek arabok, az iraki-iráni határ mellett. De Iránban nem csak arab kisebbség él, és ez a tény sokban befolyásolja az iráni belpolitikát. Ugyanis a világ 17. legnagyobb országában a legnépesebb kisebbségek – azeri, kurd, beludzs, arab - egy-egy olyan ország határához élnek közel, amelyikben többségben vannak.
Az iráni vezetők nem felejtik, hogy az országukból északon a Szovjetunió támogatásával megalakult egy népi, szocialista Azerbajdzsán (1945-1946), a szomszédos kurd területeken pedig egy kurd állam (1946), de mindkét országot felszámolta az iráni hadsereg. A kurdoknál még napjainkban is létezik a függetlenségi, vagy autonómia törekvés, és ezt nem mindenki képzeli el békésen. Az Iráni Kurdisztán Demokratikus Pártja évtizedek óta gerillaharcot folytat a központi kormányzat ellen. Az afgán és a pakisztáni határ mellett élő beludzsokat pedig már Szaddám Huszein is lázította az iraki-iráni háború (1980-1988) idején.
A perzsák, akik az ország lakosságának 60 százalékát adják, tulajdonképpen Irán középső részén élnek, ahol a sivatagos klíma miatt nem mindig ideális a környezet az ember számára. Irán északi részén az olyan nagy városokban, mint Tebriz, Ardabil, Kazvin, a lakosság többsége még ma is az azeri nyelvet beszéli, és valójában a perzsa nyelv csak Hamadántól lesz általános. Hamadán (Ekbatana) az ókori médek fővárosa volt, róluk azt feltételezik, hogy a kurdok ősei voltak. Amikor Iszfahán volt Perzsia fővárosa, és az a mondás járta, hogy „Iszfahán nefsze Dzsahan - Iszfahán a világ fele!”, az uralkodó a városba jelentős számú örményt telepített (XVI-XVII. század), akik ma főleg a város Új-Dzsolfa nevű negyedében élnek.
A Zagrosz-hegység, amely tulajdonképpen az arab-perzsa kultúra földrajzi határa, a kőolajáról is híres. Az itteni tartományokban élő félnomád és nomád lúrikról (lorik), akik sokak szerint kurdok, egy török diplomata ezt írta: „Iránban a lúrik a legnacionalistább kurdok.” Itt, és Irakban élnek az úgynevezett fejli kurdok, akiknek Szaddám Husszein egyszerűen elvette az állampolgárságát, és áttelepítette őket Iránba, mondván, hogy menjenek a rokonaikhoz. Majd Szaddám 1987-ben vegyi támadást indított az iráni, főleg kurdok lakta Szardast városa ellen. Több mint száz ember meghalt, és ezernél is többen megsérültek.
Hiába fordult Irán az ENSZ-hez, a nemzetközi szervezet nem foglalkozott sérelmükkel. Az USA-t a libanoni válság foglalkoztatta, a Szovjetuniót pedig az afgán háború kötötte le. Irán úgy érezte, hogy a világ magára hagyta és már csak egy megoldás van: a perzsa állam felújította az 50-es években indított atomprogramját.
Im-ígyen szóla Zarathustra
Bár az Akhaimenida Perzsia megalapítójáról nem sokat tudunk, de II. vagy Nagy Küroszról (uralkodott: i. e. 559–530) már annál többet. Ő nem csak legyőzte és egyre nagyobb birodalmába olvasztotta a szomszédos méd törzseket, de Babilon elfoglalása után (i. e. 539) visszaadta a zsidók szabadságát és engedélyezte a jeruzsálemi templom újjáépítését: „Így szól az Úr felkentjéhez, Czírushoz, kinek jobbkezét megfogám, hogy meghódoltassak előtte népeket, és a királyok derekának övét megoldjam, ő előtte megnyissam az ajtókat, és a kapuk be ne zároltassanak” (Ésaiás 45:1). Dareiosz (Dáriusz, uralkodott: i. e. 522-486) visszaadta a zsidóknak az elrabolt kegytárgyakat, Dániel magas rangban volt a perzsa udvarban, és Eszter Könyvéből tudjuk, hogyan menekültek meg a zsidók a lemészárlástól, köszönhetően Ahasvérusnak (vélhetően I. Xerxész). Dániel sírja Szúzában van, Eszteré és Mordehájé pedig Hamadánban.
Nagy Kürosz legyőzte Lüdia királyát, nem csak azért mert Jahve így akarta, hanem azért is, mert az uralkodó félreértette a cikkünk címben szereplő jóslatot. Igaz később a perzsák csatákat vesztettek a görögökkel szemben, és i. e. 401-ben a görögök már a törvényes perzsa uralkodó (II. Artaxerxész) ellen lázadó testvérét (Ifjabb Kürosz) segítették, eredménytelenül, mert a trónkövetelő a csatatéren meghalt.
Perzsia vallása, a zoroasztrizmus túlnőtt a birodalom határain. A világ végére és a születendő új világra vonatkozó perzsa elképzelések igen nagy hatással voltak az időszámításunk kezdete körüli időszak zsidó irodalmára, de a kereszténység is átvette számtalan elemét. Mithra (Mithrász) a világosság, a rend és az igazság istenének a kultusza (mithraizmus) évszázadokon át a kereszténység riválisa volt: „Nemrégen Krisztus ismeretlen születésnapját Mithrasnak, vagyis a Sol invictusnak, a le nem győzött Napnak a születésnapjára tették át.” A hadba induló „perzsák” Mithrászhoz fohászkodtak, és a sors különös fintoraként kultusza ennek ellenére Rómában is népszerű lett. Commodus császár átesett a misztériumvallás beavatási szertartásán, Diocletianus pedig 307-ben Mithrászt megtette a birodalom fő védőistenévé.
A Zoroaszter (Zarathustra) tanait követő perzsák számára a muzulmán arabok hódítók voltak. Ám a perzsák és a kurdok is hamar átvették az iszlám vallást, azaz iszlamizálódtak, de nem arabizálódtak, mert megőrizték a maguk nyelvét, szokásaikat, és sok ünnepet az ősi hitükből. A zoroasztrizmushoz kötődő perzsa újév, a Noruz, a tavaszi nap-éjegyenlőség ünnepe (márc. 20. vagy 21.) is iszlamizálódott. A megünneplését sokak szerint a Korán is alátámasztja, és a síita iszlám szerint Noruzkor nevezte meg Mohamed próféta Alit, hogy majd a halála után ő legyen a kalifa. De ez nem így történt. Ali lett a negyedik kalifa, és a kisebbik fia, a Kerbelanál 680-ban meggyilkolt Husszein (Huszajn), a síiták 12 imámja közül időrendi sorban a harmadik, az utolsó iráni sah lányát vette el feleségül. Az arab kalifátuson belül a perzsák hamar megtalálták önmagukat és a vallási tudományok mellett az iszlám kultúra fontos képviselői lettek. Megszületett a perzsa irodalom, Firdauszi (1000 körül) pedig a perzsák történetét bemutató eposzában ír Dzsemsídről, a perzsák legendás királyáról, akihez eredetileg a Noruz kötődik, illetve Dahákról, az arab királyról is, aki megdöntötte Dzsemsíd hatalmát és megölte. Az arab királyt végül Káveh, vagy Kava, a kurd kovács győzte le, természetesen a kurdok szerint Noruzkor.
Im-ígyen szóla Irán
A Szafavidák uralta Perzsiában (1501-től) kezdetben Európa lehetőséget látott az oszmánok Európából történő kiűzésére. A XVI. század elején előbb megjelent egy latin szöveg, majd annak egy német fordítása a dinasztia egyik ideológiai megalapítójáról, a domonkos rendi filozófus szerzetes Tommaso Campanella pedig az iszlám megújítóit látta a síitákban. A XVII. századtól egyre több európai kereskedelmi expedíció indult Perzsiába és a kereskedőket katonák kísérték. A Brit Kelet-indiai Társaság katonai kolóniát alapított Iszfahánban, Perzsia fővárosában, és segítették a sahot, hogy a portugálokat kiűzze Hormuzról (1622). A Szafavidák után, a XIX. században a Great Game során Perzsiáért is folyt a harc. Bár Irán független maradt, de az oroszok által kiképzett Perzsa Kozák Brigádban szolgált Reza Pahlavi, aki egy katonai puccsal, angol segítséggel átvette a hatalmat (1921). Mivel az uralkodó náci szimpatizáns volt, a második világháború során 1941-ban az angolok őt, és a szintén németpárti iraki miniszterelnököt is megbuktatták. Angliának sokat jelentett Irán, hiszen az angolok 1909-ben kőolajat találtak itt, Winston Churchill „meseország legvadabb álmainkat is felülmúló kincsének” nevezete az iráni kőolajat, s az angolok az első, és második világháborúban iráni olajat használtak.
Amikor Moszadek mininiszterelnök államosítani akarta az iráni olaj vállalatot (1951), akkor a görögök, az angolok, és a szovjetek után, akiknek azért csak sikerült létrehozni egy Perzsa Szovjet Szocialista Köztársaságot (1920-1921), most az amerikaiak, igaz az angolokkal karöltve, beavatkoztak Irán belügyeibe, és megbuktatták az iráni miniszterelnököt (1953). 1979-ben Iránban győzött az iszlám forradalom, és az ország új vezetője, Rúholláh Múszavi Khomeini ajatollah (1902-1989) meghirdette a síita iszlám exportját: „We must strive to export our revolution throughout the world.” A síita iszlám megállítását Irak vállalta magára, az iraki-iráni háború volt az első, aminek az eseményei nem érdekelték a nagyhatalmakat.
1935-ben Perzsia az arab-iszlám nevét elhagyva visszatért az ókori elnevezéséhez, Iránhoz, 1971-ben pedig megünnepelte 2500. születésnapját, így tisztelegve Kürosz előtt. Amikor Sirin Ebadi iráni bírónő átvette a Nobel-békedíjat (2003), iráninak, és Kürosz leszármazottjának nevezte önmagát. Mára Nagy Kürosz sok iráni szemében a szabadság, és a demokrácia szimbóluma. Legelőször 2009-ben Cambridge-ben ünnepelték meg a perzsa uralkodó babiloni bevonulását, majd az ünnep népszerű lett más országokban is.
Az uralkodó személye megosztja Irán vallásbölcseinek a táborát. Egyesek, követve Khomeini gondolatát Küroszt azonosítják Reza Pahlavi sahhal, akinek az uralkodása alatt az állami propaganda része volt az ókori Perzsia dicsőítése, a nyugati életforma utánzása, és a vallás háttérbe szorítása. A másik tábor Küroszban a zsidó nép felszabadítóját látja, párhuzamot vonva az ókori zsidó történések, a zoroasztrizmus és az iszlám között, megteremtve ezzel a bibliai monoteizmus - a zsidók, az iráni történelem és a síita (iráni) iszlám közötti folytonosságot az ókortól egészen a napjainkig. „És Czírus persa király első esztendejében, hogy beteljesednék az Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde, az Úr felindítá Czírus persa király lelkét, és ő kihirdetteté az ő egész birodalmában, élőszóval és írásban is, mondván:/ Így szól Czírus, a persa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta, és Ő parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, a mely Júdában van; valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az Úr, az ő Istene, és menjen fel.” (Krónikák 2. könyve 36:23)
