Én még azokból az időkből ismerem, amikor hajnalonta szenet lapátolt Kelenföldön. Cimbik vagyunk, időnként elmond ezt, azt. Nincs üldözési mániája, de mégis azt kérte, olyan helyen találkozzunk, ahol garantáltan nem tudják lehallgatni. Komlóra mentünk, egy bezárt tárnába.
„Hallottál már a Békateknő-völgyről? – kérdezte tőlem, 800 méterrel a föld alatt. A védősisakján az elemlámpa éles fénye az arcomba világított. Nemmel válaszoltam. „Na, figyelj, elmondom neked a tutit. De aztán hallgatsz róla, mint a sír! Fogod? Szóval, már tíz évvel ezelőtt volt egy balhé a bakonybéltekiekkel, de azt eltussoltuk. Az történt, hogy akkoriban, bármennyire szerettük volna, nem vitték a disznót a ruszkik, de még Kubának sem kellett, Kim-ék pedig szokás szerint nagyon benne voltak a rakétázásban, kurvára nem akartak húst, pedig magam repültem ki Phenjanba rádumálni őket. Pechemre, azon a héten besült egy nagy hatótávolságú rakétájuk, a helyzet reménytelenné vált. Szóval beszart a húsexport.
Bakonybélteken már állati nagy cirkusz volt, végül Békateknő-völgyben robbant az egész. Ismered az ilyet, lehangoló zsákfalu, talán ez volt az egyik baj, az elzártság, nyomasztó egy hely, szóval a helyi sertéshizlaldában kitört a forradalom. Elegük lett a bizonytalanságból, az örökös várakozásból. Mehet a hús, nem mehet a hús. Korábban biztos jövőképük volt, tudták, ha sokat esznek, rendesen feltuningolják magukat, akkor mehetnek a vágóhídra, utána szépen becsomagolják őket, celofán, műanyag doboz, húspult, és ők erre büszkék voltak. A húsexport kényszerleállása miatt azonban kezdték magukat feleslegesnek érezni. A fiatal sertések, franc se tudja honnan szerezték, inni kezdtek, aztán drogozni, az öreg disznók cirkuszoltak velük, hogy álljanak le, de hiába, szinte már minden süldő kábszerezett, végül a legöregebb disznó, talán Morzsa volt a neve, vagy Kukorica, szóval az ő vezetésével kitörtek a hizlaldából. A közeli városokban lakásokat foglaltak el, és utcai tüntetéseken követeltek maguknak vágóhídi lehetőséget. Végül le kellett lőni mindegyiket.”
„Nem hallottam erről.”
„Még szerencse! Ha kiderül, jöttek volna a Trancparency-től, meg a Csiga-Biga Állatmenhelytől....kinek kell egy vizsgálat? Erre tessék, megint beütött a krach. Nem megy a disznóhús, mert a vegánok beleköptek a moslékba. Láttam a statisztikákat, már műhúst zabálnak az emberek, nem disznót. Azok a szerencsétlenek meg ott röfögnek, sivalkodnak. Mit csinálhat ilyenkor egy felelős kormányzat?”
„Felhív téged?”
„Naná. És megint nekem kellett tüzet oltanom! Parragh is basztatott, hogy a szakképzés, meg a szakmunkások, mi lesz a húsipari tanulókkal, a belügy is szólt, hogy építeni kellene a munkahelyeken a belső elhárítást, érted, a nyakamba borították az összes szarukat. Kellett két nap, mire kitaláltam a megoldást. Kis lépés egy iparágnak, de óriási ugrás egy kormányzatnak! Zászlócskák! Fröccsöntve! Tegnap a Karmelitában magyaráztam el mindent. Műanyag zászlókat kell gyártatni, azokat a sertéshúsba beletűzni, az importhúst pedig kiűzni! Mintha a Mount Everesten csinálnánk! Csányi megtapsolt amikor elmondtam neki a mestertervet. A zászlógyártást viheti Tiborcz egyik haverja, vagy akár ő maga. A boltokat törvényben kötelezzük, hogy átvegyék, valamint jelöljenek ki zászlófelelősöket (ők lesznek a belügyi összekötők is egyúttal) a munkanélküliségtől rettegő disznók pedig elégedettek lehetnek, hiszen ismét úgy érzik majd, hogy szükség van rájuk. Minél több zászlót kap egy sertéscsalád, annál patinásabb lesz! A hírnévnél nincs fontosabb, ezt ők is tudják. Vetélkednek majd egymással, kinek lesz több műanyag zászló a lapockáján!”
„És mi lesz a környezetvédőkkel? Ők biztosan tiltakoznak majd a műanyag zászlók ellen.”
„Bekussoltatjuk őket is. Jövő héten kijön a közlöny, abban benne lesz a lényeg.”
Hamar felérünk a bányából. Mikor levesszük fejünkről a védősisakot, kikapcsoljuk az elemlámpát, még mond valamit, de azt már szinte suttogva. Felkérték, készüljön a 2022-es kampányra. Zászlókkal, ingyen disznóhússal, bármivel. Bíznak benne. Hiába, na, Józsi tényleg zseni.
