A köztársasági elnököt lehet szeretni, lehet nem szeretni, lehet elkapcsolni, lehet meghallgatni, lehet kritizálni, lehet vele egyetérteni, lehet vele nem egyetérteni, de olyan mértékben elutasítani, amilyen mértékben az utóbbi időben ez a vizek, a természet, az élővilág megőrzésében tett megszólalásait követte, szerintem nem.
Anélkül, hogy bárkit is akadályoznék a szabad véleménynyilvánítása gyakorlásában, tény, hogy amiről beszél, amiért felemeli a szavát, az igenis fontos, nagyon fontos. Ügy. Szóval anélkül, hogy bárkit is megbántanék, jó lenne tudni, hogy akik ekézik az elnököt, milyen megfontolásból teszik, mit és kit képviselnek, vagy csak éppen a hangjukat hallatják, mert így lehet szerepelni, és az ma a legfontosabb. Az elnök meg törődjön a saját dolgával!
Szomorú, hogy minden megszólaló tisztában van a mai helyzettel, tudja, hogy mi a káros, és ami káros, az menyire káros, mik a következményei, hova vezet, ha átlépjük azt a pontot, ahonnan már nem lehet a folyamatokat megállítani, visszafordítani. Sőt! Azt is tudják, hogy a téma nem lehet ellenzéki–kormánypárti vita. Még tovább megyek: azt is tudják, hogy lépni kellene. No de kivel? Vele? Velük?
Még szomorúbb, hogy akiknek meg kellene szólalniuk, azok hallgatnak, jó esetben suttognak. Pedig lenne mit megvitatni. Például mindazt, amiről az elnök beszélt. Kivitelezhető, támogatható program kell, mielőbb. Ami van, az valamiért nem működik, vagy kevés, vagy nem úgy működik, ahogy kellene. Ugyan miért? Nem igazán hallani a Magyar Tudományos Akadémiát, az Agrárkamarát, a Gazdakörök Országos Szövetségét, a kutatókat, a gazdákat, stb. Talán ez is érthető: az egyiknek már mindegy, a többiek ezt szeretnék elkerülni.
De ettől a tény mindenkinek tény. Félő, hamarosan késő lesz, nem lesz miért politizálni. Tönkrement, elnéptelenedett területeken, sivatagokban nagyon ritkák a pártharcok.
A szerző agrármérnök